Horváth Mihály: Magyarország függetlenségi harczának története 1848 és 1849-ben - 2. kötet (1871)

Negyedik könyv: A dynasztia nyilt háborúja az ország ellen s ennek önvédelme Budapest megszállásáig

Ötödik fejezet. Windischgrátz fő- és mellékh idainak batörése. 215 hazafit; de épen azért, mivel oly magas véleménynyel va- 18t8-Deczgyünk Batthyáni politikai jelleméről, nem hihetjük, hogy azon gyűlöletnek, melylyel ő a mindent koczkáztatni kész radikálok ellen viseltetett, legkisebb része is volt volna a haza fontosabb ügyeit illető elhatározásaiban és tetteiben. Ő e részben ellentéte volt Grörgeynek. Míg ez képes volt magán a hazán is, melyért lelkesedni nem tudott, érzékeny sebet ejteni, ha az által vetélytársának s politikai ellenének árthatott; képes volt csatákat készakarva vesztetni, ha az által gyűlölete tárgyát megbuktathatta : Batthyáni nyilt, nemes jelleméhez, lángoló hazafiságához ily nemtelen, önző boszú nem férhetett. Öt nem indulat és szenvedély, őt elvek s meggyőződések birták cselekvésre. Ó ellene volt a háborúnak, véget akart vetni a fegyveres ellentállásnak; mert úgy volt meggyőződve, hogy a készületlen nemzet az egész birodalom roppant fegyvererejének sükerrel ellent nem állhat; ha pedig fegyverrel győzetik le, menthetetlenül mindent elveszt, mi előtte szent és becses; míg a hatalom előtti kényszerűit meghajólás, engedékenység által, mi lassanként passiv ellentállássá fejlődhetik, legalább egy részét megmentheti legdrágább jogainak. Személyes bátorságának ő számos, kétségtelen példáit adta; maga e végső fellépése nagy erkölcsi bátorságra mutat; de a haza legdrágább kincsei iránt féltékeny, aggó dalmas vala; s épen azért, midőn ezek veszélyben forogtak, készebb volt azokból egynémit odaengedni, mint az egészet a harcz esélyeinek kitenni, melynek végén bizonyos bukást látott. Miután a képviselők és főrendek, az idézett határozatot Kiköltözés megalkotván, ülésökből az 1848-ki év utolsó órájában szétosz- ndaPestr L lottak, s a határozat a kormánytisztviselőknek is tudtára adatott : a menekülőknek egész serege tolakodott a szolnoki vaspálya s a fővárosnak egyéb kapui felé. Űj év napján oly tekintete volt a fővárosnak, mintha annak összes lakossága vándorlásra indulna. A zaj és zavar, mely e tolakodásban uralkodott, leírhatatlan. És daczára e zavarnak, a papirpénzés fegyvergyár, a fölszerelési készületek, a hivatalok irományai