Horváth Mihály: Huszonöt év Magyarország történelméből 1823-tól 1848-ig - 3. kötet (1868)

Hatodik könyv: Reformtörekvések a kormány részéről. A nemzet s kormány közti harcz a reformok iránya miatt

Első fejezet. Új irányok, s a pártolt állása. 43 elfogúlva, azokat helyesen fel nem fogták; volt legyen a jövendő vihar és szerencsétlenség eló'érzetébó'l támadt ellen­szenv : a centralisatiónak igen számos ellenségei támadtak. Voltak, kik abban minden fennállónak felforgatását, a nem­zeti életnek a maga sajátságos zománczából kivetkezteté­sét látták; mások, kik abból az absolutismus kényelmesb elhelyezkedését következtették. Voltak, kik a nézetek he­lyességét, általában véve, nem tagadták ugyan; de saját­ságos körülményeink közt, az absolut formák szerint kor­mányzott birodalommal fenálló kapcsolatunkban, azokat nem kivánták alkalmazni, attól tartván, hogy: ha egyszer a poli­tikai centralisatió keresztül vitetnék, a kényuralomra hajló bécsi kormány a felelős, parlamentáris kormányrendszert egy státuscsiny által mellőzvén, alkotmányosságunknak egy csapással, és sokkal könnyebben véget vethetne, mint a megyei rendszer mellett, mely hasonló kísérleteket már többször meghiúsított. Mások, kik a központosítást, magá­ban véve, bizonyos fokig, szinte nem gáncsolták, a parla­mentáris kormányt pedig a kifejlésben való gyorsabb haladás végett óhajtották is : e tanok 'hirdetésére, mi az ellenzék­ben szakadást, gyengülést idéz elő, az időt nem vélték he­lyesen megválasztva most, midőn a kormány is minden módon arra törekszik, hogy az ellenzéket gyöngítse, hatal­mának, befolyásának a megyék kebelében is új támaszokat emeljen. A kormány iránti bizodalom az országgyűlés után erősebben meg volt rendülve a nemzet nagy részében, mint bár mikor; annál szükségesebbnek tartatott ennél fogva most az ellenzék összetartása, minthogy kételkedni nem le­hetett, mikép a kormány a reformokat, melyekre már szinte hajlandónak mutatkozott, nem a nemzeti szabadság, hanem a maga érdekében, befolyásának szilárdítására, hatalmának állandó megalapítására fordítandja. Oly szerencsétlenek vol­tak pedig körülményeink, hogy az erőteljes, hatalmas kor­mányt, mi minden más alkotmányos szerkezet mellett csak

Next

/
Oldalképek
Tartalom