Horváth Mihály: Huszonöt év Magyarország történelméből 1823-tól 1848-ig - 3. kötet (1868)
Hatodik könyv: Reformtörekvések a kormány részéről. A nemzet s kormány közti harcz a reformok iránya miatt
Negyedik fejezet. Nemzeti törekvések a régi reformirányban. 119 rosok versenyzését egyedül ezen rendszabály által is hatal- 1846. mában állott megakadályozni. Az udvari kamara, e reményektől kecsegtetve, Pesten s más nagyobb városokban még az év folytában valóban több dohányboltot, úgynevezett trafikokat nyitott. A conservativ lapok, melyeknek vezérei a kormány terveibe beavatva valának, a közönséggel eleinte azt akarták elhitetni, hogy a kormány egyedül az ő érdekében, a dohány olcsóbbsága végett, nyittatta meg dohányboltjait. De hasztalan. Mind e tervek s hitegetések hajótörést szenvedtek a védegyleten. Az ellenzéki lapok felszólalásai, magának a védegyesületnek s több megyéknek közgyűlésein e tárgy felett folytatott vitatkozások hamar eléggé felvilágosították a közönséget; s ez, elfogadott védegyleti elveinél fogva, melyek már az első évben is mintegy három millió forinttal kevesbítették a külföldi szivar behozatalát, óvakodott a kormány szivarát, olcsóbbsága daczára is, fogyasztani. Meghiúsulva lévén a terv, mely szerint egyedül a magánversenyzés elfojtása által ügyekeztek becsempészni a dohánymonopoliumot, a conservativ lapok is felhagytak sükeretlen áltatásaikkal; s gr. Dessewffy Emil a Budapesti Híradóban nyíltan megkezdte táborozását a vámügyi eligazodás tárgyában. A dohánymonopoliumi czélt egyenesen bevallva, nem olcsó dohányt igért többé, hanem oly jövedelmi forrást keresett az egyedáruságban, mely kellő rugékonysággal birván, egyszersmind a közbenső vámügyi eligazodásnak is eszköze lehetne. A sociális úton tett kísérlet sikere fölött maga is reménytelenségét fejezvén ki, s a tárgyat törvényhozásra tartozónak ismervén el, a jövő országgyűlésnek egy egész tervet ajánla, mely szerint a dohánymonopoliumot Magyarországon behozhatónak állítá. Hogy tervének pártolást szerezzen, egyéb, könnyen megczáfolt állításai közt azzal kecsegteté a közönséget, hogy közkezelés alá esvén a dohány, a vámsorompókat az osztrák határszélen mint többé szükségteleneket megszűntetik; az egyed-