Horváth Mihály: Huszonöt év Magyarország történelméből 1823-tól 1848-ig - 2. kötet (1868)

Negyedik könyv: A kormány ellenhatása a szabadelvű nemzeti irány ellen V. Ferdinánd első kormányéveiben

Második fejezet. Kormánykisórletek a nemzeti irány elfojtására. 43 egyik főalapitója; de folyton éltető lelke volt az egyesület- 1836. nek. Az erdélyi ifjúsághoz intézett merész hangú felszólí­tásnak ő volt szerzője. 0 szónokolt leghevesebben minden alkalommal. O nemcsak ezen alkalmi beszédekkel, hanem tényleg is legtöbb részt vett a politikai tüntetések s izgatá­sokban. Midőn Balogh János, hűtlenségi közkeresete miatt, az országgyűlésről a kormány által haza küldetett, s Bars megyében új követválasztás rendeltetett: Lovassy László volt egyike azoknak, kik a választók körűi leghatályosabban működének, hogy Balogh, miként elbeszéltük, újra megvá­lasztatván, a kormány czélzata meghiúsíttassék. Hasonló erély­lyel működék ő Bihar megye azon gyűlésein is, melyeken Wesselényi és Balogh notaperei tárgyaltattak: a lángeszű, elragadó szónoklatú ifjú beszédeinek jelentékeny befolyása lett a megye által hozott végzésekre. Lovassy Ferencz elfogatásának ellenben semmi egyéb okát nem lehetett adni, mint hogy Lászlónak vér- és névsze­rinti rokona volt, s ennek Bihar megyében folytatott izga­tásában némi részt vett; különben tagja sem volt az ifjak egyesületének. Tormássy, igen hallgatag ifjú, egyedül az által tűntette ki magát, hogy az egyesületben, melynek tagja volt, A lengyelek emléke czimű dolgozatát olvasta fel. Lapsánszkyt, az utóbbi események következtében, sokan kémnek, feladónak tartották; elfogatása csak abban találta indokolását, hogy ő volt az egyesület utolsó jegyzője. Az elfogatások híre közönséges megdöbbenést okozott országszerte; s még azok is, kik az ifjak néhányait némi politialis fenyítésre méltóknak tartották, a vádat, mely elle­nök emeltetett, a bánásmódot, melyben a kereset lefolyása alatt részesíttettek, s végre az Ítéletet, mely kivált Lovassy László ellen hozatott, egyátaljában nem láták igazolhatónak. A közvélemény ezen ügyről széltében akként nyilatkozott, hogy valamint az egész eljárás törvénytelen: ugy annak hordereje az ifjak személyén túl az egész szabadelvű ellen­zéki part megfélemlítésére vala számítva.

Next

/
Oldalképek
Tartalom