Horn Ede: Államháztartásunk rendezéséről (1874)
82 130 mértfölddel, vagyis több mint tizennyolcz százalékkal nagyobbodott, és ennek daczára (s daczára azon „népvándorlás u-nak, melyet a közkiállitás épen Magyarországon idézett elő) a személyforgalom csak tiz százalékkal nagyobbodott, a teherforgalom pedig épen tiz millió mázsával kevesbedett .... Gr y o r s leszállitását az érintett költségvetési tételnek ennélfogva csaknem lehetetlennek tartom. A jövő vagy rendes költségvetésnél azonban lehet ily leszállitásra törekedni. Első sorban elesik, ha egyszer a valuta szabályozva lesz, mintegy 1.100,000 forint, a mclylyel szaporodik ma az ezüstbeszerzés költségei á'tal az á]1am valódi költsége. Továbbá a pályák bevételeit emelkedni, következőleg a megkivántató állampótlék megfelelőleg leszállani fog, ha az ezen tanulmány folyamán érintett rendszabályok által egészséges nemzetgazdasági fejlődés és azzal együtt a szállítási forgalom emeléséről gondoskodva lesz. De e közvetett hatások mellett ama teher gyengitése oly rendelkezéseket is igényel, a melyek a vasutügyet közvetlenül érintik. Az elkövetett hibákat és bűnöket nem lehet többé mindenben jóvá tenni, különösen nem azt, hogy szerfelett drágán épitettünk. Vannak vonalaink, a melyeknek építése 1.200,000 ft. felett került mértföld számra (Kassa-Oderberg); az első erdélyi pálya 900,000 írtnál többe jött; a keleti és károlyváros-fiumei pályák számlái még nincsenek lezárva; ezek előreláthatólag a magyar állami és biztosított pályák nagy átlagát mértföldenlrént 950,000 ft. épitési költségre fogják emelni. Hogy mi okozta, a tapasztalás és a műszaki erők hiányán kívül, pályaépitkezáseink rendkívüli # drágaságát: maradjon itt érintetlenül; a keleti vasút kérdése péld. a mely az utóbbi időben az országgyűlésen és a sajtóban annyi port vert fel, ezen kénj^es pontra némi világot vetett. Mi a magunk részéről végig megakarjuk őrizni a tárgyilagosságot, és e miatt a vasúti kérdésben is csak a tények kikeresésére szorítkozunk, a nélkül, hogy azok genezisét irnók. A tény az, hogy a segélyzett pályák épitési költségei mértföldenként 950,000 ftot fognak átlag tenni. Ez az épitési tőke ötszázalékos kamatozására évente mértföld számra 47,500 ft. tiszta üzleti jöve-