Groisz Gusztáv: Magyar polgári törvénykezési rendtartás : 1868: LIV. törvényczikk (1870)

II. A polgári törvénykezési rendtartást tárgyazó 1868 : 54. t. cz. életbeléptetése és az erre szükséges átmeneti intézkedések tárgyában kiadott igazságügyministeri rendelet

XX. CZIKK. 45 birtokba vagy jogokba visszahelyezésre irányoztatnak, nem a polgári, hanem a bányabiróságok illetőségéhez tartoznak. >) Minthogy továbbá a jelen czikk 2) pontjában a telekköny­vekről szóló fejezetből az ott idézett §§. ideiglenesen továbbra is fentartattak, tisztán csak a telekkönyv vezetését illető ügyek­ben az alaki jogsérelmek is egyedül felfolyamodás útján orvo­solhatók, 2) és ily panaszok nem a semmitőszék, hanem a kir. tábla és a legfőbb Ítélőszék jogkörébe tartoznak. 3) Végül e czikk 3) pontjához megjegyzendő, hogy az ottan a váltóvégrehajtásokra nézve kilátásba helyezett rendelet 1869, április 8-án adatott ki. XX. czikk. Az előbbi czikkben foglalt határozatok érvényesek a fii.-vásárhelyi kir. itélő tábla területén hatályban levő azon törvényekre, valamint Kraszna-, Közép-Szolnok- és Zarándmegyék és Kővár vidéke úrbéri viszonyait tárgyazó szabályokra nézve is, a melyek a jelen rendelet I. czikke értelmében, mint az 1868: LIV. t.-czikkel nem ellenke­zők, meg nem szüntettek, vagy meg nem változtattak. Jelen rendelet I. czikke alatt elösoroltattak azon tőrvé­nyek és rendeletek, melyek az 1868: LIV. t.-cz. hatálybalóp­tével a maros-vásárhelyi királyi itélő tábla területén hatályon kivül tétettek; azon törvények és rendeletek, melyek az elöb­beni czikkben emiitett viszonyokat szabályozzák, a maros-vá­sárhelyi kir. itélő tábla területén is érintetlenül hagyattak, ki­vévén az itten hatályban levő osztrák polgári törvénykönyvnek mindazon rendeleteit,' melyek az 1868: LIV. t.-cz. szabályaival ellentétben állanak, mert ezek az emiitett törvényczikk hatály­baléptével változás alá jőnek, habár rendszerint az alaki tör­vény az anyagi jogot tárgyazó törvényre módositó befolyással lenni nem szokott. Különösen kiemelendő: 1) az osztrák ált. polgári tőrvény­könyv 1101. §-a feltétlen zálogjogot ad a bérbe- vagy haszon­bérbeadónak, a bérpénz vagy haszonbéri ősszeg biztositása vé­gett, még pedig mindazon ingóságokra, melyek a bérlet vagy haszonbérlet tárgyába bevitettek és ottan találtatnak, ezen jog ') Semm töezóki e. j. hat. 1869. nov. SO-rói 2462. sz. a. *) Semmitöszéki e. j. hat. 1869. jul. 13-ról 262. sz. a. *) Semmitöszéki e. j. hat. 1869. nov. 24«röl 3047. sz. a,

Next

/
Oldalképek
Tartalom