Fabó András: Az 1662-diki országgyűlés (1873)

— 178 — hozók már azelőtt fölterjesztették, szükség esetén pedig ezentúl is igazolni készek. Könyörögnek tehát a királynak, hogy a német katonaság kihágásait fékezze s gátolja meg, a sérelmeket, saját diplomája 2 ik pontja szerint, még az országgyűlés alatt orvo­solja meg, a rendeket, ugyanazon diploma 1. pontja s az idézett tör­vények szerint, szabadságaikban tartsa meg s nem csak a közka­tonákat, annyi gonoszság elkövetőit, hanem a tiszteket is, kik any­nyi bűnt büntetlenül engedtek végrehajtani, kellően büntesse meg. 4.) Az is nagy sérelem, melyet a lakosokon és országon az által követtek el némely német katonatisztek, hogy az eddig em­lített pusztításokon fölül nem a törököktől, hanem a rendektől és jobbágyaiktól erőszakosan elvett sok ezer magyar ökröt, az ál­lamkincstár nagy kárával, harminczadfizetés nélkül az országból kiszállíttattak és saját javokra eladattak. S ámbár Leopold zsoldra és az által a német katonaságnak fegyelemben tartása végett tizenegy hónap alatt 1.700,000 ftot küldött a német kato­natiszteknek, ezek mégis a közkatonáknak alig adtak valamit a nagy összegből, hanem ezt tizenegy hónap alatt vagy meglehetősen elpazarolták, vagy magok közt elosztották, a megyék által ön­ként adott gabonát és élelemszereket is részint a katonáknak zsoldba számították, részint eladták, sőt némelyek a Leopold ál­tal zsoldfizetésre küldött arany- és ezüstből és a magyarok fosz­togatásából magoknak nagy összeget gyűjtöttek, így a szegény közkatona vagy éhen veszni, vagy elfogott fizetését rablással pótolni volt kénytelen, a tisztek pedig az által, hogy a katonától fizetését elvonták, rablásra példát magok adtak és a szabadossá­got elnézték, az ország csaknem valamennyi bajának főeszköz lőivé váltak. Ehez járul még, hogy a katonatisztek ugyanazon katonaságot az örökös tartományokban tudják fegyelem alatt tartani, de mihelyt átlépnek országunk határain, fegyelmet azon­nal nem tartanak, hanem a katonának mint ellenség földjén isteni és emberi törvények ellen szabadosságot engednek. Kérik tehát Leopoldot, ilyen kihágásokat gátoljon meg, olyan tiszteket kellően büntessen meg s a lakosoknak olyan tisztek részéről az átadott vagy átadandó vizsgálatok szerint köteles elégtételt adasson. 5.) Legnagyobb sérelem pedig az, hogy a német katona­ság az ország beleegyezte nélkül van beszállítva ; sérelem részint azért, mivel az előszámlált országos csapások e beszállításból

Next

/
Oldalképek
Tartalom