Fabó András: Az 1662-diki országgyűlés (1873)

— 116 — magoktartása felöl megtudni. Megfejtés végett tehát e kérdés lön kitűzve : » Vallás szempontjából tanácsos-e igaz ügyöket elejteniük [s azon elégtételt, melyet a királytól nyerhetnek, a r. katholikusoktól pedig kicsikarhatnak, elfogadniok ? Vagy pedig : evangélikusok részén levén az igazság, tanácsosabb-e az ügyet isteni gondviselésre bizniok s ha óhajtott elégtételt nem kaphatnak, az országgyűlést elhagyniok ?« A kérdés a két felekezetű ev. papság által külön-külön, de a világiakkal közösen tanácskozva; volt megfejtendő. A pozsonyi ágost. vall. evang. papság következő véleményt adott : Az isten igéjének vallásáért viszontagságok, búk és üldözések nehezednek ránk, mint kísérői az evangéliumnak, mely a keresztnek igéje : mindig szem előtt tartandók tehát a következő okok, melyek búnkat isten kegyelmével méltán csökkenthetik s bennünket arra intsenek, hogy csendes, erős és bátor lelkűek legyünk és az egész ügyet istennek kegyelmes és atyai akaratába ajánljuk, meg is nyugodva abban. — Azl mondja ugyanis sz. Pál 2. Tim. 3, 12. : »De mindenek is, a kik szentül akarnak élni a Krisztus Jézusban, háborúságot szenvednek* ; Ap. csel. 14, 22. szerint pedig : »Sok háborúságok által kell nekünk az isten országába mennünk« és Fii. 1, 12. : »Félelemmel és rettegéssel vigyétek véghez a ti idvességteket.« Ugyanis 1. ) Ezen ügy annak kezében van, a ki oly világosan meri mondani : »Senki ki nem ragadja azt az én kezemből«; Ján. 10, 28., Mát. 16, 18. : »A pokol kapui nem vehetnek azon diadalmat*, Esa. 46, 4. : »Mind vénségtekig ugyancsak én és mindaddig, míg megőszültök, én hordozlak.« 2. ) Nem volna hasznos avagy kívánatos, hogy ez ügy kezeinkbe legyen letéve, mert mi azt könnyen elveszthetnők. 3. ) Az pedig, hogy ezen [és hozzájok hasonló, élő és hathatós vigaszszal teljes mondások igazak, bizonyosak és [semmiképen sem hazugok, Zsolt. 46., 2. : »Az isten a mi oltalmunk és erősségünk és igen alkalmatos segítségünk a mi nagy nyomorúságinkban«, Sir. 2, 11. : %>Kicsoda szégyenült meg, a ki istenben bízott«} 1. Makk. 2. »Nem erőtlenülnek meg, a kik ő benne bíznak«, és ismét : »Uram nem hagyod el azokat, a kik teben. ned bíznak.«