Eötvös József: Magyar írók és államférfiak : Eötvös József emlékbeszédei (1868)

Emlékbeszédek: Vörösmarty Mihály

VÖRÖSMARTY MIHÁLY. 8 3 a testi s lelki szenvedések, melyeken keresztülment, egy rövid év alatt megtörték erejét. Erzé, hogy a dicső pálya végéhez ért, s a magányba vonúlt vissza, azon vidéket választva csendes lakhelyéül, hol legalább gyermekéveinek boldog emlékeit találta fel ismét. A hazát, melyben a nagy költő végső éveit tölté, attól, melyben egykor bölcsője állt, csak kis távolság választja el. Mennyi idő folyt el, mióta mint gyermek e mezőkön ürömzajongva átfutott; mennyi történt, mióta e határt apja halála után vérző szívvel, de a nemes feltételek, a nagyszerű remények gazdag kincsével elhagyá? A tó, melynek nádas partjain az ifjú egykor ábrándozott, most is az égnek képét viseli csendes tükörén; a halmok, melyek azt körözék, ott állanak a régi helyen, s felettök erdős hegyek emelik zöld ormaikat, mint évek előtt. — S azóta mennyi változott, mennyi veszett el! S mégis, ha a múltra visszatekint, nem mondhatja-e magának, hogy reményeinek egy része mégis teljesült, s hogy ha sokban, legalább magában nem csalódott! Szegényen, mint az életbe lépett, úgy tért vissza gyermekségének lakhelyére; de tar homlokát most babér fíízé körül. Nem érte el azt, mit egyik legszebb költeményében élete feladásának mond: „ a nemzetet a szellem-harczok tiszta sugaránál olyan magasra tenni, mint lehet!" de ha múltjának emlékei között a halhatatlan sorok jutottak eszébe, melyekkel Zalánját kezdé, nem mondhatta-e magának, hogy a tehetetlen kor, melyben 6*