Eötvös József: Magyar írók és államférfiak : Eötvös József emlékbeszédei (1868)

Emlékbeszédek: Vörösmarty Mihály

84 VÖRÖSMARTY MIHÁLY. azon kételylyel fogott lantjához, vajon ha hazájáról énekel, hallgatnak-e szavára? távol fekszik megette, s hogy azon szellemi haladásnak, melyet a nemzet korunkban tett, ő nem csak tanúja, de egyik fő eszközlője volt? S ez az, mi őt életének e legnehezebb korszakában fentartá, mi a nehéz küzdelmeken átment férfiút elcsüggedni nem engedte. Megfosztva mindentől, miben mások fáradalmaik jutalmát keresik, magányban és szegénységben, midőn a jelen naponként setétebbé vált, egy szebb múltnak emlékeiben keresé vigasztalását, s ha szíve néha pillanatokra elkeseredett, előtte megnyugtatva állt a jövő, mely, ha későn is, minden becsületes törekvésnek meghozza jutalmát. Erzé, hogy a czélt, mely után sóvárgott s melyért küzdött, nem érte el; de hogy e czél végre el fog éretni, hogy e nemzet annyi küzdelmek után végre nyugalmát fel fogja találni, míveltségben és szellemi nagyságban azon állásra emelkedve, melyet a harczi dicsőség mezején már ezelőtt századokkal elfoglalt: — e reményt, mely nagyobb vala, mint hogy egy rövid emberélet alatt teljesülhessen, de melyet épen azért egy rövid emberélet alatt egészen nem is lehet elveszteni — e reményt ő magával vitte sírjába. S midőn sírjánál állva láttuk az ezreket, kik a „Szózat"-nak dalnokát nyughelyére kisérék; midőn a részvétet tapasztaltuk, mely a hazában azon férfiú családja iránt nyilatkozott, ki dicsőségét tisztán szellemi munkásság által szerezte meg: akkor meggyőződtünk mi is, hogy a dicső férfiú nem csalódott reményében.