Eötvös József: Magyar írók és államférfiak : Eötvös József emlékbeszédei (1868)

Emlékbeszédek: Vörösmarty Mihály

VÖRÖSMARTY MIHÁLY. 77 Való állapotjaink öntudata, s a nemes bátorság, melylyel e hon legnemesebb fiai hátramaradásunkat kimondották: ennek köszönhetjük haladásunkat, s e haladást semmi sem szakaszthatná inkább félbe, mint ha való állásunk iránt tisztában nem volnánk magunkkal. De épen mert nem ámítjuk magunkat, mert a nagy feladat, mely még megoldva nincs, tisztán áll eló'ttünk, jó, ha néha a pályának azon részére tekin­tünk vissza, mely megettünk fekszik, hogy azon ered­mények által, melyekhez sokkal súlyosabb körülmé­nyek között jutottunk, új törekvésre bátorodjunk, hogy hitünk s reményünkben megerősödve, azon ön­bizalmat ne veszítsük el, mely nélkül nagyot véghez vinni nem lehet. S vajon Vörösmarty érdemeit méltányolhatjuk-e kellőképen, ha irodalmunk állását, midőn ő e pályára lépett, a mostanival nem hasonlítjuk össze? Nem ő egymaga az, ki iránt hálával tartozunk. Kazinczy, Kölcsey, Berzsenyi, a Kisfaludyak, s kivülök még hány, ki rég sírjában fekszik; Sze­mére Pál, kit fájdalommal nélkülözök körünkben s mellette többen, kiket csak azért nem nevezek meg, hogy szerénységöket ne sértsem, de kiket, míg e határok között édes anyanyelvünk zeng, az utó­kor felejteni nem fog — nagy érdemeket szereztek magoknak. Valamint a nemzeti nyelv, úgy egy valóban nemzeti irodalom soha egyeseknek műve nem lehet; amaz az egész nép eszmekincseiből, s gondolkozása módjából alakúi, ez egész ivadékok életnézeteit s érzel­meit foglalja magában; de ha azokat akarjuk dicsőí­teni, kiknek irodalmunk sebes haladására s az irányra, melyet az kifejlődésében követett, legnagyszerűbb be-

Next

/
Oldalképek
Tartalom