Eötvös József: Magyar írók és államférfiak : Eötvös József emlékbeszédei (1868)

Emlékbeszédek: Vörösmarty Mihály

74 VÖRÖSMARTY MIHÁLY. Ez év őszében a fiatal nevelő, ki a „Szépliteraturai Ajándékban" s „Aurórában" megjelent költeményei által már figyelmet gerjesztett, növendékeivel Pestre ment, s általesvén az ügyvédi vizsgálaton, 1825-ben mint Zalán Futásának költője lépett fel, ez első műve által örök nevet teremtve magának, s kijelölve az ösvényt, melyen ezentúl haladni fog. Ki Zalánt ir, az érzi hivatását, s Vörösmarty e percztől az irodalomnak szentelé minden tehetségét. A huszonhárom év, mely ez időponttól kezdve 1848-ig lefolyt, ha Vörösmarty belső fejlését tekintjük s a munkáknak hosszú sorát, melyekkel nemzetét megajándékozá, életének legérdekesebb korszaka; de ha e gazdag éveknek külső eseményeit keressük, alig találunk valamit, mit különösebben kiemelhetnénk. Igaz, az ismeretlen ifjú, ki egykor csak barátjainak buzdításában keresé vigasztalását, most a nemzet jobbjainak tiszteletét vítta ki magának. Azon kevesek helyett, kik a kezdő irót figyelmökre méltaták, mindig tágabb kört láta maga körűi, mely énekeitől lelkesült. Mit egykor csak egy szép álomnak tartott, mit legboldogabb pillanataiban is csak a távol jövőtől várt: a dicsőséget, elérte még férfi korában, s mindehhez az igazságos végezet neki megadta azt, mi nélkül az övéhez hasonló szív kielégítve nem érezheti magát, egy nemes nő s kedves gyermekek szeretetét; de külső helyzetében alig találunk változást, és az, kit első költőjéül ismert a nemzet, mint az ismeretlen ifjú, egyaránt szűk körülmények közt élt, s fáradsággal keresé mindennapi kenyerét, másoktól csak az által különbözve, hogy munkásságával halhatatlan műveket alkotott. Ne várják tehát tőlem hogy, mi ily alkalomnál szokás, a dicsőült életének egyes eseményeit mondjam