Eötvös József: Magyar írók és államférfiak : Eötvös József emlékbeszédei (1868)

Emlékbeszédek: Vörösmarty Mihály

VÖRÖSMARTY MIHÁLY. 73 díszét; a háznép egyike azon nemes, de szegény, egyszerű, de a hazához s minden kötelességeihez hív családoknak, melyeknek faja, hála az égnek! még nem fogyott ki országunkból. S ilyen vala a gyermek első fejlődése is, ép és természetes. Semmi kétség, a gazdag adományok, melyekkel a természet őt megajándékozá, a költészet kimeríthetlen forrása, melyet keblében hordozott, már akkor is legalább a gyermek érzelmeinek mélységében nyilatkoztak. Voltak talán pillanatok, melyekben apja, ki őt az első elemi tárgyakban oktatá, fiának nagy tehetségeit észrevette s a mélyebben látó anyai szeretet, kedvesének nagy jövőjét sejdíteni kezdé; de e pillanatok emléke a szerető szülőkkel sírba szállt. A jeles férfiú gyermekségének töténetét sem ő maga, sem más nem jegyezte fel, s mit Vörösmartyról ez időkből tudunk, csak annyi, hogy 11 éves korában, azaz 1811-ben, a székes-fehérvári tanodában kezdte tanulmányait s hogy hajlamát a költészethez már ekkor előbb latin versek, majd magyar alexandrinusokban irt költemények által nyilvánítá. De a boldog gyermekkor nem tartott sokáig, s a serdülő ifjú alig érte el 16-dik évét, midőn apját elvesztvén, azon korban, mely másoknak csak élvezeteket nyújt, az élet szükségeivel ismerkedett meg. Anyja szegénységben maradt, s a tanuló, hogy iskolai pályáját folytathassa, előbb Pestre, s miután a bölcselet akkor három évig tartó folyamát bevégezte, 1820-ban Tolna vármegyébe költözött, hogy mint magántanító keresse mindennapi kenyerét. Itt találjuk őt 1823-ig, a mennyiben a házi nevelő terhes kötelességei engedék, a jog tanulásával elfoglalva és csak éjjeleit szentelve a költészetnek, melyhez mindig több-több hivatást éreze magában.