Eötvös József: Magyar írók és államférfiak : Eötvös József emlékbeszédei (1868)
Emlékbeszédek: Kőrösi Csoma Sándor
44 KÖRŐSI CSOMA SÁNDOR. állhatlan szenvedély, melyet a tudomány egyesekben ébreszthet, ezeknek magyarázatára elégtelen. Ennyi erőt csak szeretet ád, ennyi áldozatra csak szeretet képes a világon s ha azon érzeményt, melylyel hona iránt viseltetett, elveszszük, Körösi élete rejtély fog maradni előttünk; s ez az, mi emlékét örökké kedvessé teendi e hazában, mi által látszólag haszon nélkül lefolyt éltére szivünk nagy reményekkel telik el; mert eszünkbe jut, hogy a hazának, melyet ekkép szeretni, a nemzetiségnek, melyért ennyit áldozni lehet, ha nagy múltja nem, legalább jövője van. S e gondolat emelje lelkünket dicső társunk emlékénél! A mult homályban fekszik előttünk s nem adatott talán senkinek a fátyolt fölemelni, mely nemzetünk eredetét takarja. Ki tudja? — Körösi talán elérte czélját. — Hazája dicső eldődeinknek, a hely, hol mindaz, mi fajunkból Ázsiában megmaradt, együtt van; a szent föld, mely után egész éltén át sóvárgott: ott terjedt el talán a vándor szemei előtt. — Egy völgy a nagy Himmalaya ághághatlan havasaitól körül fogva, melynek földje egy ezred óta nem mívelve emberi kezektől, szabadságának egész erejével hajtja növényeit; hol csak a sas, ha sziklán rakott fészkét körüllebegi, csak egy távol vizesésnek vagy a nyári vésznek szava szakitják félbe a nagyszerű csendet: talán ez bölcsője nemzetünknek; — vagy Ázsia véghetlen pusztáinak egyikén, hol most a karaván szomorúan folytatja útját, hol az embereknek nyoma eltűnt s csak itt-ott egy halom, mely után a vándor útját irányozza s melyet a karaván vezetője sirhalomnak mond, emlékeztet a természet urára: talán ott fekszik régi hazája nemzetünknek. De midőn Körösi e tájakon áthaladt s leülve a sziklák