Eötvös József: Magyar írók és államférfiak : Eötvös József emlékbeszédei (1868)

Emlékbeszédek: Kőrösi Csoma Sándor

KÖRÖSI CSOMA SÁNDOR. 45 egyikére, melyek az eltűnt nép által, hőseinek emlékül emeltettek, sj?ívé\|^^ midőn a zöld kun halmok egyikére felmen ve, a körülte terjedő nagy pusztaságnak közepette egy magyarázhatatlan érzés őt nemzetére, az elhagyott s az elérhetetlen hazára emlékezteté és szemei könyekbe lábadtak: ő nem sejdité, hogy lábai eldődeinek szent porát tapossák, hogy a czél, mely után szíve oly hatalmasan vágyott, e néhány sirhalom! S az utas újra fölköté saruit, újra elindult éltének nagy czélja felé, melynek elérését talán csak azért tagadta meg végzete, hogy példáján eszünkbe jusson, miként munkásságunk tere nem a múltban, hanem a jövőben fekszik; miként nem eldődeink nagy neve, nem vérünk nemessége, hanem tettek emelhetik a magyart azon nagy népek sorába, melyeknek neve e földet dicsőséggel tölti el. Népünk eredete örök homályban fekszik előttünk. Mit nemzetünk múltjából ismerünk, egyes nagy erények példáit, s oly szenvedéseket, melyeknek sebhelyeit hordani dicső: de nem tüntet fel oly tetteket, melyekre hivatkozva mondhatnók, hogy fajunk nagy hivatást töltött be. — Tekintsünk körűi e hazában! és vajon ha sorsunk ugy akarná hogy mint elődeink régi lakhelyeikről, ugy mi is e földről hatalmas ellenek által elűzetve, más éghajlat alatt keresnénk hazát, és egy ezred után unokáink egyike, mint Körösi, eldődeinek lakhelyét keresve jőne vissza Magyarországra: föl fogná-e találni nyomdokainkat? E hazának terjedt határain hol van a nagy nemzeti emlék, mely még romjaiban is méltóan föltartaná nevünket? Hol az eszme, melylyel az emberi nem eszmekincsét mi gazdagítottuk? Melyik a nagy felejtheti en eredmény, melyet küszködve mi vívtunk