Eötvös József: Magyar írók és államférfiak : Eötvös József emlékbeszédei (1868)

Elnöki megnyitó beszédek

316 ELNÖKI MEGNYITÓ BESZÉDEK. mert minden szó kedélyének mélyéből eredt, mert minden gondolat csak szivének meggyőződését fejezte ki, s szónoklata magában egyesité mind azt, mi ellenállhatlan hatást gyakorol mindenikünkre, magas eszméket és nemes érzéseket: legkedvesebb szónokunk örökre elhallgatott. S még sajgott a seb, melyet Kazinczynak halála szivünkön ejtett, midőn a társaságot, sőt bátran mondhatom a hazát, uj csapások érték. Körünk nestora, Fáy András szállt sirjába. Nagy kort érve el, s mégis idő előtt, mert hisz mi végső napjáig reménynyel tekinténk azon férfiura, ki honfitársainak javára czélzó törekvéseiben soha ki nem fáiadott, s az aggkor rideg napjaiban is megtartá mind azt, mi őt egykor a nemzet kedveltjei közé emelte: ifjabb napjainak meleg érzelmeit, s a szerető kebelnek nyájas költészetét. És Madách, ki a rövid, de fényes irodalmi pályán a reményeket, melyekkel az egész nemzet fellépését, — s a bánatot, melylyel halálának hirét fogadta, egy művével igazolá. S végre ő, kit nem nevezhetek megindulás nélkül, s kit nem szükséges megneveznem, mert tudjuk mindannyian, hogy multunk és jövőnkben egyaránt, szegényebbekké váltunk ez egy férfiú halála által, ki munkáiban nemzetünk egykori nagyságát, életében azon erényeket mutatta fel az ifjú nemzedéknek, melyek minden nemzeti nagyságnak feltételei. Legjelesbjeink egymásután hullnak el. Még néhány év, s a nemzedék, mely társulatunk megalakításában részt vett, s azt tevékenysége által eddig fentartotta, el fog tűnni önök köréből.