Eötvös József: Magyar írók és államférfiak : Eötvös József emlékbeszédei (1868)

Emlékbeszédek: Kölcsey Ferencz

KÖLCSEY FERENCZ. 17 gyermeket Hellas s Róma nagy emiékinél eltölté, mely az ifjúnak hazafiúi dalt sugalla, élt még a férfiban is s ez vala az, mi őt oly erőssé teve s ha szavánál kebletek megindult, ha beszéde előbb nyugodt tisztaságban haladva, mindig hangosabb s erősebb hullámokban áradt el, mig végre, mint a bérezi folyam , mely szikláról sziklára rohanva minden ellenállást legyőz, szíveiteket ellentállhatlanúl magával ragadá: erős ellentállhatlan meggyőződése vala az, mi szónoklatának e varázshatalmat adá. Nem kételkedett nemzetében; ő nem hiheté, hogy e nemzet, melyet Isten Ázsia közepéből e földre vezérlett s melyet fentarta annyi csaták között, hivatásának már megfelelt; hogy mig minden nemzet halad, mívelődik, erősbűi, mig mindünnen egy szebb jövő hajnala emelkedik, csak nekünk nem szabad reménylenünk, mintha az egyenetlenség s viszálkodás örök átokként volna kimondva e hon felett! Kölcsey bízott a jövőben s épen mert bízott, mert szavát soha hiúság vagy nagyravágyás, hanem mindig a legtisztább honszeretet s meggyőződés hangoztatá, azért vala oly erős, oly ellenállhatatlan e szó. Nem szándékom Kölcsey országos pályáját taglalni. E tudós körben, mely nem a politika érdekeit, hanem a tudomány igazságait keresi, a pártok zajának hallgatni kell. De miután emberek találtattak — eléggé alávalók, kik e nemes kebelt, miután körünkből elköltözött, rágalmazni nem piráltak; miután a pártok zaja e tisztelt sír fölött hallgatni nem akart; miután tények hozattak föl, melyek nem történtek, szavak ismételtettek, melyek mondva nem valának: legyen szabad felszólalni a barátnak is és elmondani sírja felett : ő tisztán futá át a nehéz páEötvös. Emlékbeszédek. 2