Eötvös József: Magyar írók és államférfiak : Eötvös József emlékbeszédei (1868)
Emlékbeszédek: Kölcsey Ferencz
16 KÖLCSEY FERENOZ. De bár mi szép a gondolat, hogy nevünk fenn foa; maradni az emberek között: van valami ennél boldogitóbb s ez a meggyőződés, bogy korunknak hasznos polgárai valánk, s helyünket, melyre a végezet állított, betöltve a nehéz munkában, melyben századunk egy jobb jövő után törekszik, mi is részt vevénk s Kölcsey minden jó- s nemesért lángoló keblével érezé, hogy e hazában, melynek véres sebeit az idő még alig gyógyíthatá meg, a jó polgárnak nem csak kesergeni az elveszett fényért, hanem cselekedni is kell. Erzé s a negyven esztendős férfi előtt uj pálya nyílt uj cselekvésre. — 1828-ban jelent meg Kölcsey először Szathmár nemes közönsége előtt, s kevés hónappal megjelenése után neveztetvén ki a megye tiszteleti fő jegyzőjévé, csak akkor kezdé polgári életét. — Megelégedve szerény hivatalával s érezve, hogy nincsen kör, melyben embertársaink javát előmozdítani s a hazának szolgálni ne volna dicső, csak hivatalának pontos teljesítése s megyéjének megelégedése vala a jutalom, mely után vágyódott. — De a közönség, mely érdemeit jobban ismeré, nem akarta, hogy ily férfid csak egy törvényhatóság szűk határainak szentelje munkásságát s midőn a még rövid időig, de már egészen ismert polgárt országgyűlési követének választá, tehetségeinek fényesebb pályát nyitott. — A haza Kölcseyben eddig csak az irót ismeré, de vajon e férfiú, midőn őt a törvényhozási pályán láttuk, nem multa-e felül legszebb várakozásainkat, kik egykor csak a költőnek virágait ismerték? Nem bámultak-e, midőn észrevevék, hogy e fa, mely eddig csak virágozott, az alatt mennyire nőtt? s kik nyájas dalainak örültek, várták-e, hogy e szelid hang ily erős lesz, ha majd egy nemzethez szól? — A szent lelkesülés, mely a
