Eötvös József: Magyar írók és államférfiak : Eötvös József emlékbeszédei (1868)

Emlékbeszédek: Kölcsey Ferencz

KÖLCSEY FERKNCZ. 13 léke, mely példákéul? ragyog előttünk, őrző Istene szíveinknek, hogy kik egykor barátai valánk, e névre érdemesek maradjunk; s kik sirjánál mély gyászt viselénk, mindig rokonainak találtassunk. De forduljunk az íróhoz, kinek munkássága e kört közelebbről érdekli. -— Vannak időszakok a nemzetek életében, hol a művészet egy hatalmas ember vagy lelkesült nemzet pártolása által mintegy mesterségesen növeltetik. — Augustus kiterjeszti pártoló kezeit s a római költészet arany százada kezdődik ; a Medicik megnyitják házaikat s az olasz művészet tetőpontjára hág; XlV-ik Lajos trónja mellé nagy elméket kiván s az elmék, mintha a hatalmasnak minden hódolna, feltámadnak. •— De vajon Kölcsey ily körülmények között kezdé-e munkásságát? A költő, midőn először lantjához fogott, várhata-e dús jutalmat? vagy ha nem, várhatá-e legalább azon köz elismerést, mely a nemes szívnek kedvesebb minden jutalomnál? Tekintsünk vissza a múltba s piruljunk; vagy inkább örüljünk, hogy e kor elmúlt s hogy hála néhány nemes kebel fáradozásainak! többé átokként nem fog uralkodni hazánkon. — 0 fogja-e hinni a jövendő, hogy valaha ily kor létezhetett, hogy nemzet, megtartva eldődei nevét, nemes vérökkel szerzett hazáját s törvényeit, annyira elfajulhatott, hogy nemzetiségéről lemondjon, nem egy hatalmas ellen elnyomása által kényszerítve, nem harczok s véres üldözés között, hanem önként, erőtlenül tespedve, hona szent határai között gyáván utánozva más népek nyelvét és szokásait, mintha egy holtnak idegen fénynyel s ékességekkel el lehetne takarni rothadását ? — Fogják-e hinni boldogabb unokáink hogy volt idő, midőn a magyar idegen vala szülőföldén, midőn maga e nyelv, melyet kincsként