Eötvös József: Magyar írók és államférfiak : Eötvös József emlékbeszédei (1868)
Emlékbeszédek: Kölcsey Ferencz
14 KÖLCSEY FEEENCZ. Lágyának reánk elődeink, a nyelv, melynél erősebb védfala a szabadságnak nincs, mint köszörületlen gyémánt a tudatlanok által lábbal tapodtatott s egy kis fényesebb érczért kicseréltetett, mint Amerika vadjai egy tűkörtöredékért adják aranyukat? Fogják-e hinni unokáink, kikre talán szebb napok várnak fáradozásaink után, hogy a nemzetiségért, melyre ó'k büszkék lesznek, küzdeni kellé, nem idegen hatalom, hanem magyarok ellen, azoknak hideg visszavonulása ellen, kik eldődeiktől fényes nevet s birtokot, nemzetöktol a törvény minden áldásait nyerték örökségül? — 0 ha az idő eljő, melyben ez hihetetlennek fog látszani: el ne felejtsék gyermekeink soha, mily hosszú küzdelmek után jutottak ennyire; el ne felejtsék, hogy a nemzet első dalnokai megvetve, első honfiai kikaczagva élték napjaikat, s ha majdan e nemzetnek egy valóban nagy költője lesz: emlékezzék meg, hogy a lantnak, mely kezében most oly szépen hangozik, több nemzedék hangoztatta húrjait s hogy érzelmeinek kifejezésére nem találna nyelvünkben szavakat, ha nem találkoztak volna kik annak kimívelésére szentelve éltöket, hazájok jövőjének mindent feláldoztak, még saját dicsőségöket is; és ha nemzetünk dicsőségének magas épületje, melyet mi csak vágyainkban látánk, majdan állni fog: akkor emlékezzenek utódaink, mennyi kő fekszik a föld alatt elrejtve, s mily erősöknek kell lenni az alapoknak, melyek ennyit elviselnek. Emlékezzenek korunkra: s mondjanak áldást Kölcsey pora fölött. Nem akarok bővebben szólni kritikáiról, melyekre egy dicső társunk fölötti emlékbeszédében oly fájdalmasan tekintett vissza: csak azon meggyőződésemet akarom kimondani, hogy a kritika, ha valaha