Eötvös József: Magyar írók és államférfiak : Eötvös József emlékbeszédei (1868)

Emlékbeszédek: Szalay László

204 SZALAY LÁSZLÓ. mondhatnak: de nincs senki, ki a czélokat, melyek után Szalay törekedett, nincs senki, ki azon eszméket, melyek egész életének irányát meghatározák, nálamnál jobban ismerné. Ezekről fogok szólni. Én nem azt, a mit Szalay tett, hanem azt fogon) elmondani, mit a férfiú akart; nem törekvéseinek eredményeit, hanem az indokokat, melyek őt azoknál vezérelték; magát a férfiút akarnám felmutatni önök előtt: hogy midőn e nemesen eltöltött életre visszatekintünk, szivünket lelkesedés töltse el azon czélok iránt, melyeket egész életének küzdelmei nem érhettek el; hogy midőn nemes alakja emlékünkben feltámad, azon tisztelet mellett, melyet a nagy tudós és államférfiú érdemelt, meleg szeretettel emlékezzünk reá vissza, ki nemcsak tudós, nemcsak dicső, de mi annál több, a szó legszebb értelmében jó férfiú volt; s ha e feladatomnak nem felelhetek meg, fogadják azért társaim mégis mély köszönetemet, hogy annak megkísérlésére alkalmat adtak. A nemzet, midőn Szalay nevét azon dicsők közé sorozza, kikre nemzedékünk büszkeséggel hivatkozik, a legszebb jutalmat adá neki, mely után a polgár vágyódhatik; a haza első nagy történetírójának egykor talán emléket emel: szónoklatom" csak az egyszerű koszorú, melyet szerető kezek a barátnak sírjára tesznek; de bármi csekély az, s bármily hamar hervadjon el: nekem jól esik, hogy szeretetemnek és hálámnak e jelét sírjára tehetem; s ha a dicső e földre visszatekintene, életének nagyobb emlékei között, melyeket a nemzet ád, — észrevenné a barátság e szerény adományát is, és nyájasan fogadná el.