Eötvös József: Magyar írók és államférfiak : Eötvös József emlékbeszédei (1868)

Emlékbeszédek: Gróf Széchenyi István

GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN. 147 állás, melyet őseitől öröklött, nem vigasztalhaták őt e roppant veszteség- után. De hadd borítsak fátyolt e szenvedések fölébe, melyeknek súlyát még az ő hatalmas elméje sem viselheté el, hadd hallgassak az évekről, melyeket távol tőlünk a magányban töltött. A dicső épület, mely romokba dőlt, nem aljasodik le, s töredékeiben is megtartja egykori nagyságának bélyegét; — s ilyen vala ő — megtörve a sors által, de nem változva, — mintha csak azért tartatnék fon, hogy miként egykor az által, mit hónáért tett, úgy most az által, mit hónáért szenved, — a legtisztább hazaszeretetnek magasztos példánya legyen. S most tekintsünk vissza még egyszer múltjára. Hazája szolgálatának volt szentelve egész élete, és isten megjutalmazta fáradozásait. Fölverve szavától e nemzet, néhány év alatt jóvá tette századok mulasztásait. Az anyagi érdekek mezején s a tudomány körében, a törvényhozásnál és a társadalomban új élet kezdődött. A válaszfalak, melyek a nép különböző osztályait távol tárták egymástól, leomlottak , nemzetiségünk megerősödött, a kiváltságok helyébe törvények léptek, s a nemzet, mely elébb csak múltjában élt, lelkesülten haladott egy szebb jövő felé. Soha egy rövid emberéletnek nagyobb eredményei nem voltak, soha egyes polgár nemzetének hálájára érdemesebbé nem tette magát. De midőn ezt belátva, meghajlunk a férfiúnak nagysága előtt, ki hazájáért egymaga ennyit tett, ne feledjük el, hogy a nagy mű, melyen dolgozott, még befejezve nincs, s a szorgalom, melylyel azt folytatjuk, a kitartás, melylyel az általa kijelölt irányiján 10*