Eötvös József: Magyar írók és államférfiak : Eötvös József emlékbeszédei (1868)

Emlékbeszédek: Gróf Széchenyi István

GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN. 145 S mindazon keserűség, melyet tapasztalt, nem törölhette ki lelkéből azon napnak emlékét, midőn átfntott pályájára visszatekintve, az országgyűlés előtt kimondhatá: hogy valamint tizenöt évvel ezelőtt, mint kilépett katona s készületlen iró, úgy szólván inspiratióból mondá, hogy Magyarország eddig nem volt, hanem csak lesz, úgy most rendületlenül érzi, hogy nemzetünkre még nagy jövő vár, — azon időnek emlékét , midőn az egész nemzet isten után újjászületését neki köszöné. Ki múltjában ily pillanatokat talál, azt a közvélemény fordulatai meglephetik, de nem sújthatják le, főkép, ha azon öntudattal tekinthet maga körül, hogy a nép kegyével nem veszté el hatalmát, s elhagyatva is oly műveket alkothat nemzete javára, melyek, mint a Tiszaszabályozás, nevét fön fogják tartani. S ha Széchenyinek kedélye elborúlt, s visszatekintve éltére, néha az a sötét gondolat villant föl agyában: nem lett volna-e jobb, ha a pályától, melyen annyit fáradozott, távol tartja magát: nem saját — hanem hazája jövőjén aggódott. Azon férfiak közöl, kik különböző nemzeteknél a reform zászlaját kitűzték, alig találunk egyet is, ki azt Széchenyinél több merészséggel tette volna. Meggyőződve arról, hogy haladnunk kell, áthatva a gondolattól, hogy talán már is elkéstünk, föllépése elhatározott, csaknem szenvedélyes vala; s akár indítványainak lényegét tekintsük, melyekben az akkor fönálló egész rendszert megtámadá, akár a modort, melyben ezt tevé, senki nem fogja tagadni, hogy az országnak ő volt első agitátora, s hogy működése eredményeinek nagy része épen azon bátorságnak, Eötvös. Emlékbeszédek. 10