Eötvös József: Magyar írók és államférfiak : Eötvös József emlékbeszédei (1868)

Emlékbeszédek: Gróf Széchenyi István

144 GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN. későbben elfordult, ugyanazok, melyeknek politikai életének legszebb babérait köszöné; de a tény mindamellett nem kevésbbé szomoritó; s ha eszünkbe jut, hogy a férfiú, kinek a haza ennyit köszönt, éveken át elhagyatva érezte magát, szivünket fájdalom tölti. Mert miért hallgassam el? Széchenyi a közvéleménynek e változását mélyen fájlalta. Neki a népszerűség nem csak eszköz vala, melyet a közjó érdekében fölhasználhatott, o abban hosszú fáradságának legszebb, mert megérdemlett, jutalmát látta; s azon férfiú, ki érezé magában, hogy nem létezik hatalom, mely őt kitűzött czéljától visszaijeszthetné, bevallhatá, hogy a viszhang, melyet szavai találnak, a zajos helybenhagyás és kortársainak szeretete, mely ezerek ajkairól egy fölkiáltásban nyilatkozik, szivének jól esik. Nagy sziveknek gyöngesége ez, melyet csak azok nem értenek, kiknek szilárdságokat más veszélyek fenyegetik. De ha a gondolat, hogy népszerűségét elveszte, szivét sokszor fájdalommal töltötte el, s későbbi munkáinak mindegyikében keserű panaszokat látunk elszigetelt állásáról: csalódnék, ki a setétebb szint, melyben Széchenyi a haza köz dolgait ezen időszakban látni kezdé, elkeseredésének tulajdonítaná. Jól tudta ő, hogy a ki a küzdelem közben mindig csak koszorúját őrzi, melyet a pálya kezdetén homlokára tűztek, az soha győzelmet nem víhat ki; s ha kortársainak igaztalanságát tapasztalva elmondá is: „hogy a magyart tulaj donképen csak a jövőben szereti", mélyen érezte: „hogy földi pályája e jövővel összekötve marad."