Eötvös József: Magyar írók és államférfiak : Eötvös József emlékbeszédei (1868)

Emlékbeszédek: Gróf Széchenyi István

138 GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN. helyét; — de bár mi várjon reánk, oly szerencsétlenség, melyet e hon lakói nem közösen viselnének, nem jöhet reánk, s az áldás, melyért buzgó imáinkkal az éghez fordulunk, ezentúl közös lesz e hon minden lakóival. S hogy ez igy van, hogy az osztályok közötti súrlódás kiegyenlittetett mielőtt az harczczá vált; hogy mindazon válaszfalak, mindazon korlátok, melyeket századok épitettek, a kiváltságos osztályok saját belátása s igazságszeretete által hordattak le, mieló'tt azok erőszakosan megtámadtatnának; hogy a nagy lépés, melylyel a magyar az újabb míveltség körébe jutott, nálunk megtörtént, és se szenvedett, se elkövetett erőszak emléke tiszta örömünket nem zavarja, — isten után, ki e nép szivét fölvilágositá, vajon kinek köszönjük? Vonjátok kétségbe Széchenyinek minden egyes érdemeit, mondjátok, hogy készületlenül lépett a pályára, hogy mások egyengették ki az útat, melyen járt, s minden, mit neki tulajdonítunk, szintúgy történt volna nélküle is, — mert az irányt, melyben működött, nem ő adta, hanem ő vette korától: — de azt, hogy az eszmesurlódást, mely a jogegyenlőség általános elismeréséhez vezetett, ő kezdte meg, hogy ő rontotta le azon előítéleteket, melyek e czélnak útjában álltak, hogy társadalmi viszonyaink s törvényeink azon módositásait, melyek szükségkép a jogegyenlőséghez vezettek, neki köszönjük, — ezen érdemet tőle senki sem fogja megtagadni, valamint azt sem, hogy Széchenyi tevékenységének ezen irányában teljes öntudattal járt el, s egyes indítványainak ezen következményeit tisztán belátta. „Hazánknak ingadozás nélküli átvarázsolása egy elkopott, félig-meddig feudális, félig-