Eötvös József: Magyar írók és államférfiak : Eötvös József emlékbeszédei (1868)

Emlékbeszédek: Gróf Széchenyi István

132 GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN. „A magyar népnek nincs csekélyebb hivatása, mint képviselni Európában ázsiai bölcsőjében rejtező, eddigelé sehol ki nem fejlett, sehol érettségre nem virúlt sajátságait. — Az emberiségnek egy nemzetet megtartani, sajátságait mint ereklyét megőrizni és szeplőtlen minőségben kifejteni, nemesíteni erőit, erényeit, s igy egészen új, eddig nem ismert alakokban kiképezve, végczéljához, az emberiség földicsőitéséhez vezetni, — ez a föladat. — Hivatásunk nem csekélyebb, mint a világot egy új nemzettel gazdagítani meg." így értelmezi ő maga törekvéseinek végczélját, s az óvatosság, melylyel oly reformok körül eljárt, melyeknek, csak az ország anyagi kifejlését tekintve, jótékony hatását kétségbe vonni nem lehetett, de melyek nézete szerint nemzetiségünket, azaz szellemi kincseink legfőbbikét, veszélyeztetik, eléggé bizonyítja, mi szilárdan ragaszkodott elvéhez, „hogy minden haladás csak annyiban üdvös, a menynyiben szellemi alapon nyugszik;" de miután a szellemi és anyagi lét válhatatlan kapcsolatban áll valamint az egyes embernél úgy nemzeteknél, — s miután a lélek hatalma a testnek épségétől függ: e magasabb szellemi föladat csak úgy oldathatik meg, ha anyagi kifejlésünket sem hanyagoljuk el, s lépéseinket úgy intézzük, hogy sem szellemi érdekeinket anyagi jólétünknek, sem ezt tisztán eszmékés elvkérdéseknek, nem áldozzuk föl; s épen a következetesség, melylyel Széchenyi ezen meggyőződéséhez nem csak elméletben, de egész eljárásában ragaszkodott, e látszó dualismus, mely miatt egyes lépései néha megfoghatatlanokká válnak, egyszersmind kulcsa egész nyilvános életének.