Eötvös József: Magyar írók és államférfiak : Eötvös József emlékbeszédei (1868)

Emlékbeszédek: Gróf Széchenyi István

GKÓF SZÉCHENYI ISTVÁN. 127 De csak pályája kezdetén állunk még, s a szózat, melyre százezrek szíve új reményben feldobogott, csak azon igéret vala: hogy e szebb jövőnek, melyet hirdetett, fogja szentelni egész életét. Ritka embert nevezhetünk, ki, midőn a köz életbe lépett, ennyi reményeket gerjesztett, s talán senkit, ki ezen reményeket oly tökéletesen telj esité; de mielőtt e dicső pályára követjük, s tevékenységének egyes ágait s összes eredményét bármi röviden fölemlítjük, legyen szabad egy általános észrevételt előrebocsátanom, mely, valamint egyes lépéseinek úgy egész működésének nemcsak méltánylására, de megértésére szükséges. Nem az elmének tehetségei, hanem a kedély hatalma az, mi minden való nagyságnak alapját képezi; s az emberi nem története tanúságot tesz, hogy soha nagy befolyást senki még nem gyakorolt a világon, ki ön maga egy nagy eszme vagy érzelem befolyása alatt nem állt s midőn kortársait elragadá, önmaga elragadva nem érezte magát. Ezt látjuk Széchenyinél is; s habár a hideg megfontoló észnek nálánál nagyobb magasztalója nem volt, és senki sem szólalt föl élesebb gúnynyal azok ellen, kik köz dolgokban szívok gerjedelmét követik: mégis talán soha nem volt férfiú, ki a köz élet pályáján megőszülve első föllépésétől élete végéig oly egészen érzelmeinek hatalma alatt állt volna, mint épen ő. Igen, Széchenyi a szívnek embere volt, a szó legszebb, legnemesebb értelmében. Midőn fiatal korában körültekintve, a hazának állapotát látá, s látta a közönyösséget, melylyel a többség, — s a lemondó kétségbeesést, melylyel e hon jobbjai ezen állapotot tűrték, mert megváltoztatására sehonnan kilátás nem nyilt, s a messze látha-