Eötvös József: Magyar írók és államférfiak : Eötvös József emlékbeszédei (1868)

Emlékbeszédek: Gróf Széchenyi István

128 GKÓF SZÉCHENYI ISTVÁN táron nem látszott még egy felleg sem, mely vészt hozva e tespedésnek véget vethetett; s ő egymaga lépett föl, hogy ha más senki nem, ő vesse meg nemzetünk egykori nagyságának alapját, vagy hogy legalább ezen czélnak szentelje véglehelletéig életét: akkor nem hideg számitás sugallta neki ez eltökélést; — — s nem a mindent megfontoló ész vala az, mi neki, mintán e pályán föllépett, erőt adott, hogy vissza ne ijedjen a mindig növekedő nehézségek s ellenzőinek száma előtt. Szivének meleg gerjedelme, egy erős ellenállhatatlan érzés vezette a pályára, ez tartá fön, ez serkenté mindig új tevékenységre még akkor is, midőn nem támogatva a közvéleménytől, elhagyatva azoktól, kikhez legközelebb állt, a közszeretet virágkoszornja helyett még csak a nyilvános élet töviskoronáját viselte; — s ki Széchenyi jellemének ezen oldalát nem ismeri, az ó't igazságosan megitélni nem képes. Megtörhetetlen erélyének s egyes gyöngeségeinek — miktől őt fölmentenünk nem lehet — forrása ebben fekszik. Hazájának határtalan szeretete vala az, mi a bátor férfiút, ki ha csak személyes veszélyekről vala szó, a legkisebb sértésért a halállal szembe szállt, á közdolgokban néha a túlságig óvatossá, sőt mint ellenei mondák, félénkké tevé; ez az, mi őt néha igazságtalanságra ragadta s arra birta, hogy szenvedélyes szónoklatának egész hatalmát, keserű gúnyt s túlzó vádak fegyverét használja olyanok ellenében is, kiknek jó szándokát kétségbe nem voná, sőt kiket, mint gróf Dessewffy Józsefet, mélyen tisztelt, de kikben a közjónak, habár akaratlan, elleneit látta.