Ügyvédi Közlöny, 1934 (4. évfolyam, 1-39. szám)

1934 / 1. szám - A Budapesti Ügyvédi Kamara

1. SZÁM. ÜGYVÉDI KÖZLÖNY 3 tóriumban a legközelebbi jövőben tartandó nagy ankéttel fogjuk megnyitni az új évben a munkaprogrammot. Az ünnepélyes közgyűlés feljaj dúlása szólt a törvényhozásnak, a kormánynak, a közvéleménynek, azoknak lelkiismeretét kívántuk felrázni és azt hiszem, hogy ez sikerült is. Az ankét szól a karnak. Az ankét előestéjén fogadjuk meg, hogy csak aktuális és possibilis kérdésekkel foglalkozunk, ne legyünk követelésünkben szertelenek, nem a követelések kvantitásán és kvalitásán fekszik a fősúly, hanem hogy mozdítsuk elő és kezdjük meg az alkotó építést a kar érdekében. Új munkaterületekre van szükségünk és arra, hogy a régi, megszállott munkaterületekről elűzessenek a különféle kontárok és zugírászok. Azon felfogással szemben, amely különben in thesi és elméletileg valóban megáll, hogy az ügyfél és az ügyvéd közötti viszony a bizalom dolga és hogy nem lehet ennélfogva senkire sem rákényszeríteni az ügyvédi képviseletet akarata ellenére, azt tartom, hogy rendkívüli időkben rendkívüli eszközökkel, kell élni. A közérdek, a közjó szempontjából menynyire korlátozták a szabad kereskedelmet. Most tervgazdaságról beszélnek, elő akarják írni a gazdának, hogy mit és mennyit termeljen. Mindennek a célja nem egyéb, mint a kereskedelemnek a megmentése és a mezőgazdaság talpraállítása. Ha ezen területeken belenyúlhat az állam segítőén, miért nem tehetné ezt a kötelező ügyvédi képviseletben is? Nekünk, tisztelt Barátaim, mindenekelőtt az utat, amely akadályokkal van eltorlaszolva, szabaddá kell tenni, ez pedig csak lassan, lépésről-lépésre, nagy fárasztó munkával történhetik. Majd azután, ha az út nyitva áll, az ügyvédség sasszárnyain ismét fel fog törni azokba a régiókba, ahol a valódi ideálok honolnak. Ezen magas szempontok új és hatalmas működési irányokat fognak mutatni, amelyeknek végcélja az ügyvédi kar boldogságának biztosítása lesz. Országos Ügyvédszövetség. Az Országos Ügyvédszövetség december hó 22-én központi tisztikari, majd igazgatótanácsi ülést tartott, amelyen Szálay Zoltán ügyvezető főtitkár a folyó ügyekről, Király Ferenc ügyvezető alelnök a Szövetség első félévének munkaeredményéről, valamint a fokozottabb szervezkedés kérdéséről, végül Stein László főpénztáros a félévi pénzügyi eredményről tettek jelentést. Ribáry Géza beszámolt a törvényszéki lift megnyitásáról és a bírósági gépírószolgálat eredményéről és pénzügyi egyensúlyáról. Az igazgatótanács végül elhatározta, hogy az összes kari sérelmeket és kívánságokat egységes memorandumba foglalja s juttatja el az igazságügyi kormányhoz. Végül az igazgatótanács újból foglalkozott azzal az akcióval, amelyet a december hó folyamán megtartott Országos Ügyvédi Értekezlet történelmi alkotmányunk fokozott védelmére és elsősorban a köztisztviselői nyugdíjjavaslattal már imminensen veszélyeztetett bírói függetlenség megvédésére szükségesnek tartott és elhatározott. Megnyugvással vette tudomásul, hogy ez a kérdés Juliász Andor kúriai elnök, Oswald István kúriai másodelnök és Puky Endre közigazgatási bírósági elnök fölszólalásai folytán a felsőházi bizottsági tárgyaláson nyugalmi helyzetbe került, mert az igazságügyminiszter is hozzájárult a törvényjavaslatnak olyértelmű megváltoztatásához, hogy a bírák nyugdíjazásának az eddigi elvekkel nem egyező rendkívüli szabályozása e törvényben mellőztessék és a különben is készülő új fegyelmi törvénytervezettel kapcsolatban tárgyaltassék. Az Országos Ügyvédszövetség e siker alkalmából üdvözölte a legfelső bíróságok elnökeit és hozzájuk is eljuttatta az Országos Ügyvédi Értekezletnek e tárgyban még december hó 9-én hozott azt a deklarációját, amelyben a magyar ügyvédség nemcsak a nyugdíjjavaslatba burkolt támadás feltétlen mellőzését kívánja, hanem a bírói függetlenségnek további intézményes kiépítését tartja nélkülözhetetlennek, az országbírói méltóság helyreállításával kapcsolatos autonóm kinevezési rendszer bevezetésével. Országos Ügyvédmúzeum. Országos Ügyvédmúzeumunkat szeretetébe fogadta a kar. Felismerte benne azt a keretintézményt, amelyet nemes tartalommal tölthet meg a karban rejlő szellemi erő összessége. Eészünkre ezenfelül az a kötelesség vár, hogy tárgy gyűjtésünkkel elősegítsük az ügyvédi karnak monografikus részletességgel megírandó történeti művének megírását. Nagy örömünkre és megnyugvásunkra szolgál, hogy célkitűzéseinkhez szegődött Gábor Gyula kartársunk, aki Klio ügyvédtörténeti t ábláira kívánkozó előszavával megtisztelte legutóbbi bemutatónk alkalmára kiadott szakkatalógusunkat. Ez a tény talán biztató előjele annak, hogy megvalósul az ügyvédi kar régi vágya, amelynek Králik Lajos hangot adott a magyar ügyvédség múltjáról 1906-ban írott munkájának előszavában. «Fiatal kartársunk, Gábor Gyula, aki jogi és jogtörténeti dolgozataival a hozzáértők tiszteletével találkozott, a levéltárak magányában, könyvtáraink csendjében-szinte titokban már évek óta kutatja és gyűjti a régi ügyvédségre vonatkozó dokumentumokat, maradványokat. Nem kétlem, a Budapesti Ügyvédi Kamara fel fogja karolni fiatal tudósunkat ; lehetővé fogja tenni, hogy az ügyvédség múltját végre-valahára alaposan és kimerítően megírhassa.» Ez a vállalkozás napjainkban az Ügyvédmúzeum formájában támadt fel újra. Talán ilyen formán teljesedésbe megy a kar legutolsó három évtizedének vágyódása. Gábor Gyulának ily reményekre jogosító előszavát az alábbiakban közöljük : Panthcon Advocatorum Artiumque Előszó. Bár minden testület a maga tagjaiban ól, végzetes hiba az egyesek életéről, különösen azok hibáiról a testület egyetemére vonatkozó, általánosító következtetést vonni. Pedig az ügyvédi testület irányában ezt a végzetes hibát, ezt az előítéletté gyökeresedett elfogultságot tanúsítja a társadalom már évezredek óta. Juvenalis és Ammiavius csak gúnyolódtak felettük, Tacitusnál már komoly vádat olvasunk felőlük, hogy pénzen megvehető a lelkiismeretük. («Nec quicquam publicae mercis tam venale, quam advocatorum perfídia.» Annales, XI.) Nem csoda, ha már a legrégibb magyarországi jogi tankönyv, a Nagy Lajos korabeli Ars Notarialis szükségesnek tartja leszögezni, hogy a prókátorok az őket megbízó egyszerű embereket jogaikban megkárosítják, ami pedig gyakran megesik. («Quae causae fieri saepe contigerunt.») Az ügyvédek felöli megrovó kijelentéseket olvasunk azután Werbőczynél (Hk. II. ~&. 83.) és a Corpus Jurisban számos helyén. Az Országos Ügyvédmúzeum hivatása leszen ezt az előítéletet a köztudatból kiküszöbölni. A jogtudomány elmét ós szívet nemesítő iskolájából hazánk számos jeles fia ügyvédi oklevéllel lépett ki a közélet terére. Nem lehet az tiszta véletlen dolga, hogy Kossuth Lajos, Deák Ferenc, Klauzál Gábor, Vörösmarty Mihály, Katona József, Kölcsey Ferenc, Bajza József, Jókai Mór az ügyvédség palaestrájáról magasodtak fel a nemzet bálványaivá. Egyszerű, szürke papírlapok, elsárgult pergamenek szólnak a Múzeum tárolóiból a szemlélőhöz. Az a Mária Terézia korabeli ós azóta folytatólag vezetett lajstrom, amely az ügyvédi censurán képesített ügyvédek nevét tartalmazza, megtanít bennünket arra, hogy abban az időben, mikor a világi közhivatal a nemességnek és a kathólikus hitel vallóknak úgyszólván kizárólagos patrimoniuma volt, hogyan ütött rést az ügyvédi kar a felekezeti elfogultság ós a rendiség merev bástyáin, és hogyan lett ez a testület úttörője a politikai és polgári jogegyenlőségnek, amely hatalmas eszme ma már szilárd pillére a magyar alkotmánynak. De a szemlélő látja majd az ügyvédi rendtartás megszületését és fejlődését bemutató iratokat is. Hogyan válik a kezdetben teljesen szabad pálya fokozatosan, előbb csak eskühöz, majd ügyvédi vizsgához, végül főiskolai képesítéshez és tényleges gyakorlathoz is kötött hivatássá és miként válik az értelmiség egyik legkeresettebb szabad foglalkozási ágává ! A muzeális kiállítás anyaga természetesen nem szorítkozik kizárólag a szoros értelemben vett ügyvédtörténeti dolgokra. Amint magát az ügyvédséget nem lehet teljesen kiragadni az igazságszolgáltatás keretébői, éppúgy magába fogad Múzeumunk is olyan területen gyűjtött emlékeket is; melyek maguknak a magyar jogtörténet általános fejezeteinek illustrálására szolgálnak. És ennek is meg van a maga mély értelme. Jogállam el nem képzelhető ügyvédek nélkül. Ez a magyarázata annak, hogy jogintézményeink át meg át vannak hatva az ügyvédi közreműködés szükségének felismerésétől. Az igazságszolgáltatás képe híven tükröződik