Ügyvédi Közlöny, 1933 (3. évfolyam, 1-48. szám)

1933 / 18. szám - Az ügyvédi kar túlzsúfoltságának ellenszereiről - Az ügyvédi kar túlzsúfoltságának ellenszereiről. Felszólalások a Magyar Jogászegylet és Budapesti Ügyvédúnió ankétjén

74 ÜGYVÉDI KÖZLÖNY 18. SZÁM­II. Oppler Emil: Az ügyvédség anyagi létének, erkölcsi integritásának és kellő képzettségének biz­tosítása ügyvédi, de egyúttal általános -igazságszolgáltatási és nemzeti érdek egy­aránt. Úgy kell tehát e kérdést megoldani, hogy a közérdek és az ügyvédi érdek egy­formán szem eló'tt tartassanak. Ügyvédi rendtartásunk az a keret volt, amelybe helyesen illeszkedhetett be 1874­ben az akkori ügyvédség. Csekély változá­sokkal ma is ez a szervezet áll fenn. Pedig az ügyvédség képe teljesen megváltozott. A kereseti lehetőség csökkenésével fordí­tott aranyban áll az óriási lét szám szaporo­dás s a tekintély megcsappanása. A rendtartás megalkotásakor az ügyvéd­ség csak mint kizárólagos hivatás lebegett alkotói szeme előtt, akkor még senki sem gondolt álpatvaristaságra, az ügyvédke­désre, mint függvényes mellékfoglalkozásra, vagy mint nyugdíj pótló intézményre. Ha meg akarjuk tartani az ügyvédke­dést magasrendű etikai és szellemi hiva­tásnak, — amely az ügyvédi kényszernek megfelel — ha helyre akarjuk ismét állí­tani a régi magyar ügyvédi tradíciókat és tekintélyt, akkor a beözönlést rögtön meg kell állítani és sürgős szükség van a rend­tartás szervezeti reformjára, a jogász­képzés, az ügyvédjelölt-nevelés és az ügy­védképzés kimélyítésére és megváltozta­tására. Avagy tisztán a tévesen értelmezett politikai liberálizmus szemszögéből nézzük <zt a kérdést, ám ekkor ennek logikai konzekvenciáját is le kell vonnunk úgy, hogy teljesen szabad, román vagy amerikai ízű ügyvédi ipart kell teremtenünk, amely felszabadítandó a rendtartás minden morális összeférhetetlenségi béklyójától és teljesen a szabad verseny alapján áll. Nézetem sze­rint csak e két út között lehet és kell vá­lasztani. Az ügyvédek nagyrésze abba a végzetes hibába esik, hogy fenn szeretné ugyan tartani az ügyvédség hivatásos tra­dícióit, a kamarai szervezetet, külsőleg és nyíltan a szigorú etikai és versenyszabá­lyokat, e mellett azonban tévesen értelme­zett politikai liberalizmusból a képzési és kvalifikacionális, valamint a hivatási ver­senyszabályok álszentes megkerülésével a morális és szellemi szempontból nem eléggé ellenőrzött egyéneket továbbra is korlát­lan számban be akarja engedni az ügyvédi rendbe. Az ügyvédség úgy áll e két út között, mint Buridán szamara, nem tud vagy nem mer határozottan választani — és közben elpusztul. In camera sinceritatis mindenki elismeri, hogy az ügyvédség mai súlyos anyagi hely­zetét és tekintélye leromlását — az álta­lános gazdasági és politikai bajokon felül — három súlyos körülmény okozza : 1. a pálya túlzsúfoltsága, 2. a jogász-, jelölt- és ügyvéd­képzésnek a háború és forradalmak folya­mán történt leromlása, 3. az 1921 : XXVII. tc. és az ügyvédi munkakör és munka­terület szisztematikus megnyirbálása. Mindezeket tetézi, hogy a kamarai szer­vezet teljesen elavult, mert sem nem auto­nómia, sem nem érdekképviselet. A létszám korlátozása ellen két érvet hoznak fel. Az első, hogy ez kegyetlenség a jövő generációval szemben. Nem áll. Már szerzett jogokat nem akarunk sérteni. Ám kevésbbé kegyetlen az, hogy ráengedünk a pályára mindenkit, aki csak akar, aki anyagilag ós szellemileg gyengeképességű, a kötelező tag- és nyugdíjfizetésnek nem tud ennek folytán eleget tenni, és azután, miután már éveket töltött az előkészüle­tekkel, néhány éven át sanyargott e pályán és rontotta az erősebbeknek tekintélyét is, mégis törölni vagyunk kénytelenek tör­vényes parancs alapján? Nem helyesebb és humánusabb azt a számot, amelyet a pálya nem bír el, fel sem venni, mint ké­sőbb onnét kizárni?! Hát lehet állandósí­tani olyan viszonyokat, hogy pl. a múlt évben a budapesti Kamarában hat új tag bejegyzését követőleg három hónappal írás­belileg kérelmezte nemcsak tag- és nyugdíj­járulékának elengedését, hanem segély fo­lyósítását? Amennyire helyeslem rokkant régi kollégák segélyezését, kérdem, meg­engedhető-e, hogy az ügyvédség, e bizal­mon alapuló hivatás, így kezdessék meg? Tűrhető-e az a helyzet, hogy miként a le­folyt évben egyedül a budapesti Kamara területén 16 kollégánk anyagi okokból ön­gyilkossággal vetett véget életének? A másik érv : a magyar ügyvéd a köz­szabadságok védelmére hivatott és ezt csak a teljesen szabad és független ügyvédség tudja ellátni. Nos, a karnak a közbecsülést nem regé­nyes nagy harcokban, a közszabadságok körül folytatott gyűlési szólamokban kell ki küzdenie, hanem azzal, hogy a minden­napi élet jogi összeütközéseit tiszta fegy­verekkel, tudással és erős erkölcsi érzékkel harcolja végig. A perenkívüli ügyeket a klienshez híven,, előrelátóan, becsületesen, etikusan oldja meg. Az ügyvédség mai helyzete mellett, fő a bizalom megszerzése. Az ügyfél bizalmá­nak visszahódítása. Átvitele a köztudatba annak a meggyőződésnek, hogy az ügyvéd­ség, mint olyan, bizalomraméltó, az, hogy •valaki ügyvéd, már garanciája megbízható­ságának. Megbízhatóság, a tudás, a hűség, az erkölcs tekintetében. Az ügyvédi tekin­tély a bizalmon alapul. Ha néhány ügyvéd botlott, általánosítanak az egész karra. A bizalomra érdemes ezrek megszenvedik egy-két megtévelyedett botlását. Ne mél­tóztassék félreérteni. Én vagyok az első, aki azt mondja : le a kalappal a magyar ügyvédség előtt! Alig van hivatás, amelyet mostohább viszonyok között folytattak, mint ma a magyar ügyvédség űzi gyakor­latát. És mégis mily ritkák az eltévelyedé­sek. Nincs foglalkozási ág, mely erkölcsi színvonalát az anyagi szükség dacára eny­nyire megőrizte volna! De siessünk, amíg nem késő, megóvni ezt a kart a teljes le­romlástól, az összeomlástól, amely küszö­bön áll, és amely az igazságszolgáltatás csődjéhez is vezetne. Ha hirdetjük a legszigorúbb összeférhe­tetlenséget, a legmagasabb erkölcsi szem­pontot követelő fegyelmi bíráskodást, úgy biztosítanunk kell ennek megfelelő gazda­sági előfeltételeit is. Ez pedig csak a szám korlátozása mellett lehetséges. Ez veszélyeztetné az ügyvédség függet­lenségét, szabadságát és tekintélyét a köz­hatóságokkal és a felekkel szemben? Bifur­káció, trifurkáció ezen nem segítenek. Ezek­től sem a munkaterület nem nő, sem az ügy nem lesz több, sem az ügyvéd nem lesz kevesebb. Ez még a szervi összetételben sem hozna változást, csak mechanikai megosztás volna. Ha egy almát két vagy három részre vágok, attól az nem lesz több, sem jobb, legfeljebb hamarább rothad. A Csorna elnök úr által javasolt kisebb kuratív reformok, amelyek mindegyikét már 15 év óta követeljük, megvalósításuk esetén is csak keveset javítanának a hely­zeten. Anyagi gondoktól lenyűgözött, küzködő, az elsődleges szükségletek biztonságát nél­külöző ügyvédség mindenkivel szemben sokkal szervilisebb és sokkal gerinctelenebb, mint az anyagilag biztosított, szellemileg és erkölcsileg jobban szelektált kisebb­számú ügyvédi rend, ha kamaránként egye­deinek maximális létszáma korlátozva is van! Az az ügyvéd, akit felvett és bejegyzett az autonóm Kamara, aki tehát — hacsak fegyelmileg el nem mozdíttatik — élet­fogytiglanra biztosította ügyvédi minő­ségét, miért volna kevésbbé szabad a köz­jogok védelmében, mint az a küzködő ügy­véd, akinek korlátlan számú ós kevésbbé szelektált vetélytársa van!? Igaza van egyik előttem szólónak; az oly kérdés, amely politikummá vált, ná­lunk nem kerülhet helyes megoldásra. Ez áll a korlátozott létszám kérdésére is. Politi­kummá tették, teljesen tévesen felállí­tották azt a tételt, hogy aki híve : reakciós, aki ellenzi: liberális, s ezért sokan félnek a mellette való nyílt állásfoglalástól. Huszonhét év előtt résztvettem ügyvéd­gyűlésen, amely ezzel a kérdéssel foglalko­zott. Akkor mint csak hét év óta ügyvéd, álszeméremből nem foglaltam állást a zárt­szám mellett, mert úgy éreztem, hogy nem illő, mikép ón, aki magam is csak hét éve kerültem a karba, mások előtt becsukjam az ajtót. Vagy, amint triviálisan mondani szokták: «a későbbjövők által hagyjam megfizetni a kapupénzt*). Ma, mint 34 év óta ügyvédkedőt, ily szempont nem feszélyez. Ügyvédi kenye­rem 95 °j0-éX megettem. Az ón ügyvédi helyzetemen a korlátozott szám felállítása nem javít, csak jogászfiaim bejutását nehe­zíti meg. Ám, mint az ügyvédi közéletben szereplő ember, lelkiismereti kötelességemnek tar­tottam, hogy a beözönlés sürgős megállí­tása, a teljes kamarai autonómia kiépítése s a korlátozott szám behozatala mellett és érdekében mélységes meggyőződésből, szívem egész melegével felszólaljak. Saját érdekében egyetlen ügyvédnek sem szabad magát kivonnia az alól, hogy az OÜSz bírósági gépírószolgálatát támogassa. Sok bosszúságtól kíméli meg magát és az időtrabló újbóli, kézbesítésnek veszi elejét, ha az ügyvédi vótívet a telekkönyvi kézbe­sítésekhez is használja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom