Ügyvédi Közlöny, 1933 (3. évfolyam, 1-48. szám)

1933 / 46. szám - Szladits Károly serlegbeszédét... - A III. Országos Ügyvédi Értekezlet [1. r.]

186 ÜGYVÉDI KÖZLÖNY 46. SZÁM. lyik négy csoportban tárgyalta a felvetett kérdéseket : a bírói függetlenség védelme kérdésének Vekerdy Géza, a Budapesti Ügyvédi Kamara titkára, a kerettörvények és rendeletekkel való kormányzás megszüntetése és a jogszabály túltengés lebontása kérdésének ifj. Nagy Dezső, az állami beavatkozásnak a magánjogi területen való visszafejlesztése kérdésének Varannai István, az értelmiségi osztályok együttműködése kérdésének ifj. Szigeti László volt a főelőadója. Glücksthal Andor ós Mezei Sándor (Szeged) hozzászólása után a határozati javaslatokat elfogadta a bizottság. A bizottsági ülések befejezése után társasebédre gyűltek össze a kiküldöttek. Ebéd után pedig a Nyuíászi János másodelnök elnöklete mellett megtartott záróülésen az Értekezlet meghozta határozatait. (E határozatok szövegét legközelebbi számunkban közöljük). Este 9 órakor a Hungária-szálló különtermében fogadta az Igazságügyminiszter -az Értekezlet küldöttségét. Az Értekezlet határozatait Káinoki Bedő Sándor a következő beszéd kíséretében nyújtotta át a miniszternek : «Kegyelmes Uram! A magyar ügyvédi rend a mai napon Budapesten egy országos ülést tartott, amelyen a saját nyomorúságával is foglalkozott ugyanekkor, amikor egyéb közdolgokat is megvitatás tárgyává tett. Ezen az ülésen én voltam az, aki éppen az ügyvédség gazdasági helyzetét referáltam és azzal kezdettem a referátumomat, hogy valamikor Rómában is a plebs kivonult a Szenthegyre és a patríciusoktól panern et circenses-t követelt, ugyanekkor mondottam, hogy végtelenül sajnálnám, ha a magyar ügyvédi rend megmozdulásában is plebejusi megmozdulást látna bárki, mert elsősorban is mi nem vagyunk a magyar köz- és különösen a magyar jogéletnek plebejusai, hanem annak igazi patríciusainak érezzük magunkat ; másfelől pedig mi nem azért jöttünk ide, hogy cirkuszi játékokat követeljünk ki a magunk részére, ellenkezőleg, azt szeretnők, hogyha nem lennének cirkuszi játékok, hanem több kenyér lenne. Mi végül nem a Menenius Agrippa gondolatából indultunk ki, mert az az elgondolás vezetett bennünket, hogy veszedelmes dolog, amikor a has veszi át az agy helyett a gondolkodást. Különösen veszedelmes pedig akkor, ha a tudással és az erkölcsi tartalom teljes mértékével telített intelligens rend kerül olyan erők nyomása alá, amely erők nyomása következtében esetleg olyan partok felé sodródik, amely partok felé való sodródása nem kívánatos elsősorban a magyarság és a magyar nemzet szempontjából. A magyar ügyvédség gazdasági sorsát és helyzetét lelkiismeretesen megvizsgáltuk s lelkiismeretesen tanácskoztunk sok kérdés felett visszanyúlva a múltra, amely minket köt és amely múltra nézve azt mondottam, hogyha kitépnők a magyar alkotmány történetéből azokat a lapokat, amelyeket abba nagy ügyvédek írtak bele, akkor az alkotmányhistória nagyon szegényesen és árván maradna hátra. Mi megvizsgáltuk a magunk sorsát és úgy tapasztaltuk, hogy a mi sorsunk gazdasági függvénye annak a szerencsétlen nyomorúságnak, amiben csonka országunk sínylődik. Mi tehát nem volnánk méltók nagy multunkhoz, ha mi a magunk részéről különleges dolgokat követelnénk a kormánytól, ha nagyobb darab kenyérre számítanánk, mint aminő minket megillet. Mi teljes tudatában vagyunk annak, hogy amikor a kormányzat pl. a gazdatársadalom felsegítésérő], vagy a kereskedelem megsegítéséről gondeskodik, ugyanakkor a mi megsegítésünkről is gondoskodik, mert ha tud termelni a gazda, a gyáros és tud eladni a kereskedő, ahova elad, ott egy nagyobb vagyonforgalom keletkezik és ennek a megnövekedett vagyonforgalomnak is az ügyvédség látja hasznát. Mi tehát amikor kérünk és kérésünkkel idejövünk Excellenciád elé, a tárgyilagosság tudatában jövünk ide. Azonban őszintén meg kell mondanom, hogy amikor mi nem kérünk nagyobb darab kenyeret, mint ami bennünket megillet; viszont, ami minket megillett, azt teljes önérzettel kérjük. Ebben a tekintetben, igen tisztelt Miniszter Úr, Kegyelmes Uram, a mult tekintetében panaszra van okunk. Viszont a magyar embernek és a magyar ügyvédnek önérzetével meg kívánom jegyezni és hálásan megállapítom, hogy Nagyméltóságodtól olyan gesztusokat láthatunk, amelyek azt mutatják, hogy eltérés történik a múlttal szemben és hogy Nagy méltóságodnál az a mult, amely feltáplálta és a miniszteri székbe vitte Nagyméltóságodat, nincs elfelejtve, és ezért teljes bizalommal hisszük és érezzük is, hogy ez nem is lesz elfelejtve. A múltra nézve azonban panaszaink vannak. Mert nemcsak nem lettek feltárva az ügyvédség részére olyan kereseti lehetőségek, amelyek feltárhatók lettek volna, de megtörtént az is, hogy kenyerünkből letörtek olyan darabokat, amelyeket talán nem lett volna szabad letörni. Nagyméltóságú Miniszter Úr! Mi összefoglaltuk mai tárgyalásunk eredményeit és ezt át fogom adni Nagy méltóságodnak. Ezekben a határozatokban mi az ügyvédség sorsáról, közjogi kérdésekről döntöttünk, egyéb más, így a gazdajavaslattal kapcsolatos kérdések felett is. De még egy határozat van, amelyre különösen felhívom Nagyméltóságod figyelmét. Utasítva lettünk arra, hogy összegyűjtsük az ügyvédi karnak az összes kívánságait, amelyeket évek hosszú során át az egyes kormányokhoz felterjesztettünk és megszerkesszük az ügyvédi kívánságok kódexét. Bangsor szerint állítsuk azután össze azokat a kívánságokat, amelyek elsősorban megvalósítandók és amelyek megvalósíthatók s így terjesszük ezeket Nagyméltóságod elé. Jól tudjuk, hogy összes kívánságaink megvalósítása egyszerre lehetetlenség. Az egyiknek megvalósítása itt, a másiké ott ütközik bele érdekekbe. Jól tudjuk, hogy a korrnánjrzat kötelessége ezeknek az érdekeknek méltányos kiegyenlítése. De vannak a kérdések között olyanok, amelyeknek a megvalósítása nézetünk szerint momentán akadályokba nem ütközik, pénzbe nem kerül és idegen érdekeket nem sért s mégis alkalmas arra, hogy az ügyvédség anyagi sorsán lendítsen. Azt is önérzettel, de sajnálattal kell megállapítanunk, hogy nem frázis, hogy a magyar ügyvédi rend S. 0. S. kiáltása csakugyan indokolt. Azok a statisztikai adatok, amelyekkel szembe nézünk és amelyek a magyar ügyvédi rend szörnyűséges gazdasági helyzetét jellemzik, arra intenek mindenkit, elsősorban minket, a magyar ügyvédi rend idősebbjeit, a hivatásra elhivatottakat, hogy mindenkinek és különösen az illetékes tényezők figyelmét felhívjuk ennek a rendnek mai sorsára. Az ügyvédi kar és az ügyvédi rend a közszabadságoknak mindig oltalmazója és előbbrevivője volt, a magyar alkotmány fejlesztője és megteremtője. A magyar ügyvédi rend mindig evolucionális alapon állt, sohasem revolucionális alapon. Méltóztassanak az arra illetékes tényezők ezt figyelembe venni és számolni ezzel a szörnyű helyzettel, nehogy ez a rend az evolucionális alapról áttaszigáltassék saját akarata és saját egyéniségének ellenére a revolucionális alapra. Mi bizalommal vagyunk Nagyméltóságoddal szemben, ismétlem, inert olyan gesztusait látjuk, noha megvalósulás stádiumába még nem jutottak a dolgok, hogy nyugodtan és bizalommal és szeretettel reméljük, hogj^ Nagyméltóságod a mi sorsunk felé fordul, hogy . ezzel, úgy látjuk, mintha a múlttal szakítás történt volna. Arra kérjük a magyar ügyvéd önérzetével, hízelgés nélkül, méltóztassék ezen az úton tovább haladni, méltóztassék megőrizni magában azt a független erős ügyvédi akaratot, amelyet innen vitt fel abba a magas, közjogi méltóságba, ame^ lyet betölt és legyen meggyőződve arról, hogy az ügyvédség nem akar hízelegni, hanem valóban hálás tud lenni. Nem akarunk hízelegni, de kérve kérjük : Méltóztassék a kormánynál a mi sorsunkra a figyelmet felhívni.» Az Igazsígügyminiszter a beszédre a következőkben válaszolt : «Méltóságos Uram! Igen tisztelt Barátaim! Én nem hiszem, hogy legyen valaki a magyar ügyvédség köréből, aki azt gondolná az igazságügy miniszterről, aki eljött ide kollégái és barátai körébe, hogy ne ismerje az ügyvédség mai sorsát és hogy ez az igazságügy miniszter ne akarjon minden erejével segíteni azon a szomorú sorson, amelyben az ügyvédség ma él. Egy nemzet élete a különböző foglalkozási ágak egymásrautaltságából és az egymásrautaltság révén szükséges cselekedetekből alakul. Lehetetlen az egyes osztályokat és az egyes foglalkozási ágakat külön-külön tekinteni. A nemzet egy egységes egész, amelynek, ha egyik tagja fáj, ha egyik tagja beteg, beteg lesz tőle a másik tag is. Nagyon rossz orvos volna, aki csak az egyik tag betegségét akarná gyógyítani. Talán soha nem éreztük még, ha mélyebben tekintünk a dolgokba, az egymásra utaltságnak ezt' az óriási igazságát, mint a mai időkben. A nemzetek kebelén belül az egymásrautaltságból folyó közös bajok ós szenvedések érvényesülnek, de ez a törvény érvényesül az emberiség egész történetében is, és reá kell jönnünk arra a nagy igazságra, hogy az egyik nemzetnek a gyásza a másik nemzetnek is gyászává válik é