Ügyvédi Közlöny, 1933 (3. évfolyam, 1-48. szám)

1933 / 26. szám - Panaszok a községi jegyzők munkálatai ellen - Ügyvédi költségek. A Kúria jogegységi tanácsának 54. sz. polg. döntvénye

106 ÜGYVÉDI KÖZLÖNY 26. SZÁM. Panaszok a községi jegyzők munkálatai ellen. B. lapjuk legutóbbi számában foglalt felhívás folytán, alább közlök két kirívó esetet a jegyzői magánmunkálatoknak a felekre káros, voltára. 1. Az eladók egyike kiskorú, szerzó'dóst a t. ós t. gyám köti, a vételárat a jegyző' a gyámhatósági jóváhagyás előtt kifizetteti a teljesen tönkrement gyám kezeihez, mondván, hogy ehhez a gyámhatóság hozzá fog járulni, hogy az anya kölcsönkapja a kiskorút illető vételárat. Az árvaszék persze nem járult hozzá, mert az anya teljesen rossz anyagilag, a kiskorú illetősége ma sincs átírva, mert a vevők is szegény emberek, nem bírják mógegyszer kifizetni az anya által jogosulatlanul felvett vételárat, az anyától pedig visszaperelni nem lehet, mert csak ráfizetnének, mivel semmije sincs. 2. Ez már súlyosabb. Ha ügyvéd csinálná, legalább is egyévi szilenciumot kapna érte. Meghal az apa, özvegye a közös ingatlanokbóli illetőséget is osztályrabocsátja, gyermekeire ajándékozza, a gyermekek, azután osztályt csinálnak a jegyzőnél, az apától örökölt, az anyától ajándékba kapott ingatlanokra. Két testvér, éppen, akik legroszszabbul állanak, kapott ingatlanaik nagyrészét az osztályos egyességgel egyidejűleg készített szerződésekkel eladják két idegen vevőnek, akik a teljes vételárat kifizették, mert a jegyző nem figyelmeztette őket, hogy az ingatlanok még a szülők által leterheltettek, bár nem túlságosan. A jegyző az oszt. egyességet ós a szerződóseket beadja a telekkönyvi hatósághoz, ez azonban a kérelmeket elutasítja, mert a hagyatéki bíróság az örökhagyó atya hagyatékátadó végzését még nem tette át. Nem nyújtotta be újból az átírási kérvényt, hanem az iratokat fiókjában pihentette pár évig, amikor is engem kért meg, hogy hozzam rendbe az ügyet, Sajnos, ezt csak részben tudtam megtenni, az ingatlanokat átírattam ugyan, de közben egy csomó megtámadhatatlan jelzálogos teher került rajok. Ugyanis az a két testvér, aki ingatlanai jó részét eladta, időközben pénzt akart felvenni kisebb pesti banktól, mely csak úgy volt hajlandó azt folyósítani, ha megfelelő dologi biztosítókot adtak. Mivel az összes ingatlanok felerésze akkor még telekkönyvileg az ajándékozó anya nevén állott, ezzel a meglehetősen ügyefogyott 80 éves vénasszonnyal vállaltattak készfizető kezességet, s a nevén álló összes tulajdoni illetőségeket jelzálogul lekötötték, holott ezek már részben a vevők, részben a többi testvérek tulajdonát képezték, bár a tulajdonjog a jegyző mulasztása folytán bekebelezve nem volt. A bank óvatos volt, rosszhiszeműség nem terheli, mert azt kívánta, hogy a bizt. okiratot az elöljáróság előtt írják alá és aláírásukat, valamint az okirat felolvasását az elöljáróság hitelesítse, illetve bizonyítsa. Ez meg is törtónt, bár a jegyző fiókjában voltak az elutasított szerződések, mégis meghitelesítette azt az okiratot, amelyben oly ingatlanokat kötöttek le, melyek gsak telekkönyvileg állottak akkor az okiratot aláírók nevén. Az ingatlanok átírására jóval ezen eset után kért fel, a bank pedig most a dologi adóssá vált tulajdonosokat szorongatja és lehet, hogy az egész ingatlanuk rámegy majd. Vunay Béla (Alsódabas). A Kúria VI. Tanácsának gy akorlatáb ól. A megbízás már jogszabálynál fogva kötelezi a megbízót a munka díjazására. Alperes csupán azt vitatja, hogy ő a munkák elvégzésében csak formaszerint volt érdekelve, a voltaképpeni érdekeltek azonban a családja tagjai voltak ós így a felperes tőle díjazást csak abban az esetben követelhetné, ha a fizetést külön is magára vállalta volna. Az alperesnek ez az érvelése nem helytálló, mert az ügyvéd részére adott megbízás már jogszabálynál fogva (Ügyvédi Bendtartás 54. §-a) kötelezi a megbízót arra, hogy a megbízás alapján végzett munkát díjazza, kivéve, ha ellenkező értelmű megállapodás jött létre. Az alperes azonban ilyen megállapodásra vonatkozó tényállítást nem tett és nem bizonyított, mert nem lenne a munkadíjról alperessel szemben való lemondásnak tekinthető, ha a felperes valóban tett volna is olyan kijelentést, hogy a költségeit az alperes neje és gyermekei kötelesek megfizetni. Nem vitás ugyanis, hogy a felperes valóban törekedett arra, hogy díját az utóbbiaktól megkapja, de ez nem jelenti azt, hogy ezáltal az alperes elleni jogáról lemondott vagy attól elesett volna. (1933. május 5. P. VI. 6324/1931. Elnök : Térfi, előadó: Koós.) Ügyvédi költségek. A Kúria jogegységi tanácsának 54. sz. polg. döntvénye az ügyvédi jutalomdíj és költségek iránt indított pereket, amennyiben a községi bíráskodásra megállapított értékhatárt meg nem haladják, a Pp. 758. § rendelkezése alá vonja s ezeket a pereket a községi bíróság hatáskörébe utalja. Szándékosan használjuk ezt a szót, hogy : utalja, mert az eddig érvényes jogszabályok nem hagytak fenn kétséget aziránt, hogy ezek a perek, tekintet nélkül az értékre, a rendes bíróság hatáskörébe tartoznak. Ezen perekre irányadó hatásköri szabályok elemzését ós genezisét megtaláljuk ugyan az 54. sz. jogegységi döntvényben, azonban ezen utalások inkább ötletszerűek. Helyes a jogegységi döntvény azon megállapítása, hogy az Ür. 58. §-a ezeket a pereket azért utasította a perbíróság, illetve az ügyvéd személyes bírósága elé, mert az ügyvédeknek ezekben az ügyekben kiváltságos helyzetet kívánt biztosítani. Egy kiharcolt ós leüllepedett jog nyert ezáltal törvényes védelmet. Minthogy a rendi jogokat elsősorban az ésszerűség és célszerűségi felismerés szokta gyengíteni, nyilvánvaló volt, hogy az Ür. 58. §-ának az a rendelkezése, amely szerint a meg nem állapított költségek iránti perekre a perbíróság illetékes, nem lesz hosszúéletű, ellenben ezen hatásköri szabályok egységes színt fognak nyerni azáltal, hogy az ügyvéd személyes bírósága, tehát rendes. bíróság fog illetékességgel és hatáskörrel bírni mindig, akár meg vannak állapítva költségei, akár nincsenek. Ezt az egészséges és a köztudat által approbált s a bírói gyakorlat által évtizedeken keresztül elismert rendi jogot az 54. sz. jogegységi döntvény csak akkor lenne képes tartósan paralizálni, ha azt olyan ésszerűségi szempontok s a forgalmi életnek olyan követelményei kívánnák, amelyeket a döntvény fel sem említ. A döntvény lényege abban a megállapításban van, hogy a Pp. 17. §-ának hatálybalópte óta nincsen olyan jogszabály, amely az ügyvédi díjakat és költségeket tárgyazó pereket a Pp. 758. § alól elvonná vagy tekintet nélkül az értékre rendes bíróság hatáskörébe utalná. Eltekintve attól, hogy ez a megállapítás helytelen, a bírói gyakorlatban érvényrejutott szokás a Pp. gyakorlata óta ebben a kérdésben eltérést sohasem mutatott. A döntvény kiemeli, hogy az Ür. 58. §-át a Pp. 17. §-a kifejezetten is hatályonkívül helyezte s így a hatáskör kérdésében most már ez nem irányadó. Az érvek értékének egyenlőségét az 54. számú döntvény nem értelmezi szigorúan. Az Ür. 58. §-a is csak illetékességről beszól, mégis a döntvény indokolása is megállapítja, hogy az 58. § «nemcsak a szoros értelemben vett illetékességnek, hanem a hatáskörnek a kérdését is szabályozta*). Viszont a Pp. 36. § törvényes indokainak elemzésénél a döntvény indokolása arra a következtetésre jut, hogy a Pp. 36. §-a «tisztán helyi illetékességre vonatkozó szabályokat tartalmaz*. Ez a megállapítás egészben helytelen s úgy a jogszabály tartalmával, mint létrejöttének körülményeivel, a jogszabály alkalmazása tekintetében kifejlődött gyakorlattal, a 36. § miniszteri indokolásával ós a legegyszerűbb jogi spekulációval is ellentótben áll. A Pp. 36. §-a, éppúgy mint az Ür. 58. §-a, amelynek helyébe lépett, nemcsak illetékességi, hanem hatásköri szabályozást is tartalmaz. Nem mond ellent ennek az a körülmény, hogy ez a szabály a Pp. III. fejezetében, az illetékességre vonatkozó szabályok között nyert elhelyezést, mert pusztán az elhelyezésből nem lehet következtetést vonni arra, hogy ez a szabály hatásköri szabályozást nem tartalmaz. Egyébként nincs olyan interpretációs szabály, mely egy jogszabály értelmét ós hatályát elhelyezésétől tenné függővé. Mivel az Ür. 58. §-ának azt a rendelkezését, hogy a meg nem állapított költségek feletti ítélkezés a perbíróság illetékessége és bátran lehet mondani, hatásköre alá tartozik, az élet áttörte, mert a főper bíróságának illetékességét a Pp. 36. §-ának min. indoklásában is lefektetett elvek szerint bátran át lehetett a rendes bíróságok hatáskörébe utalni, a «peres», «perenkívüli», «megállapított», «meg nem állapított* disztinkciókat elejtve, a Pp. 36. §-a (1. min. indokolást) «e sokféle illetékesség helyett egy illetékességet megállapítani s az Ür. 58. §-ának helyébe, mely nem egészen szabatos szövegezésénél fogva ingadozó bírósági gyakor-