Ügyvédi Közlöny, 1932 (2. évfolyam, 1-49. szám)

1932 / 28. szám - Az ügyvédkérdés a Felsőházban [Részlet Pap Józsefnek a Felsőház 1932. június 23-i ülésén tartott beszédéből]

II. évfolyam. 28. szám. Megjelenik minden szombaton. Budapest, 1932. júl. 10. ÜGYVÉDI KÖZLÖNY A JOGTUDOMÁNYI KÖZLÖNY MELLÉKLAPJA A MAGYAR ÜGYVÉDSÉG EGYETEMES ÉRDEKEINEK SZOLGÁLATÁBAN Szerkesztőbizottság: Elnök dr. Kövess Béla; dr. Erdély Sándor, dr. Gerlóczy Endre, dr, Kovácsy Dénes, dr. Ribáry Géza, dr. Teller Miksa. Szerkesztőség: Budapest, V., Szalay-u. 3. Telefon: 20-3-95. Kiadóhivatal: Budapest, IV., Egyetem-u. 4. Telefon: 85-6-17 Az ügyvédkérdés a Felsőházban.* Az első teendő az egyetemi jogi oktatás reformja, a második a joggyakorlati idő reformja, a harmadik az ijgyvódjelölti ál-, vagyis papirosbejegyzések megszüntetése, a negyedik egy igazságos, egészséges ügyvédi immunitási törvény létesítése, g az ötödik : új munkaalkalmak megteremtése, illetőleg az ügyvédi kamarától elhódított munkaalkalmak revindikációja. Az egyetemi jogi oktatás reformjának három vezérgondolata van. Mindhármat helyesnek tartom és elfogadom. Az egyik az, hogy már a jogi oktatás terén kell keresni a megszorításokat azáltal, hogy biztosítani kell, hogy a hallgatók tényleg joghallgatók lesznek, nempedig csak papiroson beírott joghallgatók, amint ezt nagyon szellemesen mondotta a Pázmány Péteregyetem jogi kara egyik felterjesztésében : ((hallgatók in absentia». Sehol sem lehet annyit tanulni, mint az egyetemen az előadások alatt, ha komolyan hallgat az a fiatalember és szorgalmasan jár az egyetemre. A másik vezérlő gondolat az, hogy a vizsgák belső értékét növelni kell, vagyis a vizsgákat komolyan kell felfogni. A harmadik gondolat pedig az, hogy meg kell szüntetni azt a bifurkációt, amely ma minősítés dolgában a jogi és államtudományi kvalifikáció terén fennáll. Meggondolandónak tartom, nem lehetne-e a mai négy év helyett az egyetemeken behozni sok külföldi egyetem és törvényhozás példájára az ötéves tanfolyamokat. Ma, amikor abnormis állapotokban vagyunk, amikor hipertrófia van, hogy nem lehet elhelyezni a fiatalembereket akár a bíróságnál, akár pedig az ügyvédi irodákban a világ minden kincseért, a legnagyobb erőfeszítés ellenében sem, talán nem lehetne szemrehányást tenni az államnak azért, ha a tudás intenzivitása érdekében ilyen rendszabályokat foganatba venne. Nagyon helyes a kötelező leckelátogatás, amint azt a reformterv kimondja. Nagyon helyes, hogy kötelezőleg mondja ki a kollokviumokat, a szemináriumokban és praktikumokban való részvételt, csakhogy azt látom ebben a tervezetben, hogy semmi szankció nincs a mulasztáshoz hozzáfűzve, hogyan fogják * Részlet Pap Józsefnek a Felsőház 1932. június 23-i ülésén tartott beszédéből. kikényszeríteni az előírt dolgokat? És itt felhívom a kultuszminiszter úr és az igazságügyminiszter úr ő nagyméltóságaik figyelmét, hogy ha meg fog valósulni ez a terv, akkor a praktikumokra, a szemináriumokra vonatkozóan vegyék igénybe a bírói és ügyvédi kar segítségét, mert ezek olyan segédforrások, amelyeket praktikusság szempontjából nézetem szerint nem is mellőzhetünk. Van azonban ennek az egyetemi jogi reformnak egy pontja, amellyel szemben állást kell foglalnom, amely a kötelező doktorátust, mint minősítést, meg akarja szüntetni. Azt mondja a reform, hogy a mai tudori vizsgák benső tartalma meglesz azokban az úgynevezett minősítő szigorlatokban, amelyeket a reform szerint le kell majd tenni, a tudori fokot azonban nem fogják megadni, a tudori fok megmarad ugyan, de sokkal nehezebb előfeltételek mellett lesz elérhető és különös eljárásnak lesz tárgya. Ha ezt meg fogják csinálni, ha ez megvalósulna, akkor merem mondani, hogy ezzel nagyon szenvedne a jogi minősítés kvalitása. Meg fogom magyarázni, hogy nézetem szerint miért? Ma a következő vizsgák vannak az egyetemen. A legkönynyebb, tehát belső tartalom szempontjából legkevesebb értékkel bíró vizsgák az alapvizsgák. Azután jön az államtudományi államvizsga, azután a jogtudományi államvizsga, — mindig szigorúbb és szigorúbb mérték alkalmazásával — azután jönnek az államtudományi szigorlatok és végre a jogtudományi szigorlatok. Ha a tervezett reformot meg akarják csinálni, akkor az alapvizsgától nagy saltusszal mindjárt ott leszünk a minősítő szigorlati vizsgáknál, és akkor azt kívánja a reform, hogy a tanár azt a fokozatos szigort, amelyet a kihagyott vizsgáknál alkalmaz, most egyszerre alkalmazza. Ez nem fog menni, mégpedig azért nem, mert ez emberileg nem kívánható, másodszor pedig nem fog menni azért, mert a tanárok is emberek s azt fogják mondani, hogy hiszen úgysem lesz doktor a jelölt, még kell neki vagy ügyvédi vizsgát, vagy pedig közigazgatási nagy államvizsgát tenni, bocsássuk át stb. A harmadik indok pedig az, hogy az a társadalmi osztály, amelynek fiai az államtudományi államvizsgával vagy az államtudományi doktorátussal eddig elérték a különféle közigazgatási ágazatokban a legmagasabb fokozatokat, nem fog egyhamar belenyugodni és beletörődni abba, hogy ilyen komoly vizsgákat kell letennie. Ami pedig az ügyvédség szempontjából illeti ezt a kérdést, veszedelmet látok ebben, és megjósolom, az fog történni, ami 1874 előtt volt, amikor nem volt a doktorátus kötelező formaként előírva, nőni fog a túlzsúfoltság. Akkor is bevették a kötelező doktorátust, hogy a bajokon annyira amennyire segítsenek. A joggyakorlati időről is beszélni kell. Nagyon helytelennek tartottam, hogy az 1912 : VII. tc.-kel annakidején az ügyvédhelyettesi intézményt per analógiám közjegyzőhelyettesi intézmény, eltörölték. Ez is csak azért történt, hogy nyakunkba zúdult a háború és az a humanizmus, amelyre az imént utaltam, kívánta ennek eltörlését is. Most, hála Isten, e tekintetben normális viszonyokat élünk, én a mellett volnék, hogy az ügyvédhelyettesi intézményt állítsuk vissza. Az álbejegyzések az ügyvédi mizériák legnagyobb rákfenéje. Bejegyeznek ügyvédjelölteket, bejelentik őket a kamaránál, azonban hivatalokban vannak, vidéken tartózkodnak, azt sem tudják, hogy mi egy ügyvédi iroda. Annak ellenére, hogy a kamara k ezt a kérdést nagyon szigorúan kezelik, arra a meggyőződésre jutottunk, hogy ezt a kérdést autonóm hatáskörön belül teljesen igazságosan megoldani nem lehet és itt törvényhozási vagy pedig kormányhatalmi intézkedés szükségszerűsége forog fenn. Az ügyvédi inkompatibilitás kérdéséről kell még pár szót szólnom. Nem arról az inkompatibilitásról beszélek, amelyet most tárgyaltunk a Képviselőházban politikai szempontból, hanem ügyvédi szempontból tárgyalom az inkompatibilitást. Abból indulunk ki, hogy az ügyvédség csak főfoglalkozás lehet. Akinek van főfoglalkozása, amely neki megélhetést biztosít, az ne legyen külkalandozó módjára még ügyvéd is, ne próbáljon szerencsét az ügyvédi pályán is, két oknál fogva. Először azért, mert az ügyvédi gyakorlatnak ártalmára van az ilyen ad hoc ügyvédkedés, másodsorban pedig azért, mert delojális konkurrenciára vezet. Abból indulunk ki továbbá, hogy a köztisztviselőknek nyugalomba küldésénél, a nyugdíjaztatásnál sokkal komolyabban kellene a kormánynak eljárnia, mint ahogy tényleg eljár. Sehol nincs aránylag annyi nyugalmazott köztisztviselő, mint Magyarországon. Ezek száma évről-évre nemhogy csökkenne, hanem nő. A mi felfogásunk az, hogy az a köztisztviselő, aki közigazgatási pályán műkő-