Tőzsdei jog, 1933 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1933 / 1-2. szám

6 TŐZSDEI JOG 1—2. szám résnek rendelkezésére bocsájtotta, ennélfogva felperes nem volt jogosítva az árut executive eladni s ha ezt mégis megtette, úgy az áruval, mint a sajátjával rendelkezett, a kifogásolásról tehát lemondottnak tekintendő. Alperesnek ezt a védekezését a bíróság figyelembe nem vehette. Igaz ugyan, hogy a K. T. 347. §-a értelmében a vevő csak az esetben adhatja el a rendelkezsre bocsájtott árut, amennyiben az megromlásnak van kitéve, és a halasztás veszéllyel jár. A jelen esetben a bíróság mégis azt állapította meg, hogy felperes jogosítva volt executive az árut eladni, habár az romlásnak nincs kitéve, mert idénycikkről van szó, amelynek értéke az idény elmultával lényegesen csökken, sőt a következő idény beálltáig a csiraképessége is, másrészt a bíróság úgy találta, hogy felperes ezen eljárásával az alperesnek a kárát apasztotta, ami pedig kötelessége is volt, amennyiben időközben az áru értéke az executálás idején érvényben volt árhoz képest igen nagy mértékben esett. Budapest, 1932. évi november hó 24. napján. Schwarz Jakab, Csalán József, Mittler József tőzsdetanácsosok; Dr. Adorján Ferenc jogügyi titkár. 7. Gazdamoratórium. (3800/1932., 4670/1932., 6300/1932. M. E.) 974/1932. V. b. ítélet: A bíróság kötelezi alperest, hogy fizessen felperesnek végrehajtás terhével tőkét, stb. Indokok: Tekintettel arra, hogy felperes követelése az 1932. évi június hó 2-án létesített vételi ügyleten alapszik és az árkülönbözetben jelentkező kártérítési követelése 1932. évi november hó 26-án keletkezett, a bíróság megállapította, hogy a felperesi követelést nem éi'inti a Magyar Királyi Minisztériumnak 6300/1932. M. E. számú, a gazdatartozásokra vonatkozó rendelete, mert eltekintve attól, hogy az ebben a rendeletben megállapított moratórium a rendelet 3. §-a értelmében csupán a végrehajtás tekintetében adatott meg az adósnak s így az a marasztalást nem zárja ki, a rendelet 4. §-ának 3. pontja szerint az 1932. évi március hó 31. napja után keletkezett magánjogi címen alapuló követelések a végrehajtási korlátozások alól is ki vannak véve. Alperesnek az a védekezése, hogy perköltségben semmiesetre sem marasztalható f elperes javára, ugyancsak alaptalannak bizonyult, mert még az esetben is, ha felperes követelése halasztás alá esnék, a rendelet 5. §-ának 2. bekezdése szerint az adóst csak az esetben nem lehet a perköltség megtérítésében elmarasztalni, ha egyéb, most nem érintett előfeltételek fennforgása mellett a perfelvételi határnapon a hitelező követelését elismeri. Alperes részéről azonban ilyen elismerés nem történt. A pervesztes alperes ehhez képest a perköltségek viselésére is kötelezendő volt. Budapest, 1932. évi december hó 27. napján. Politzer Sándor, Mittler József, Vágó József tőzsdetanácsosok, bírák; Dr. Kende Ernő jogügyi titkár. 8. Az egyetemleges kötelezettségben álló személyek egymás közötti viszonyukban kötelesek arra, hogy a harmadik személlyel szemben fennálló egyetemleges tartozásukat a közöttük megállapított arány szerint megfelelő időben teljesítsék. Ha késedelmük folytán az egyetemleges adóstársak helyzete súlyosabbá vált, ezért nekik kártérítéssel tartoznak. (958/1932. V. B.) ítélet: Alperes köteles felpereseknek tőkét, perköltséget, stb. fizetni. Indokok: Felperesek és alperesek 1930 február 24-én megvették, illetve bérbevették az Sch. H. cég tulajdonát képező ecetgyári berendezést, az évi bér 4000 pengőben állapíttatott meg; a bérleti szerződés 1930. év május 1-től számított 3 évi időtartamra köttetett. A szerződés a felmondásra nézve rendelkezéseket tartalmazott, amelyeket felperes és alperesek Sch. H. céggel szemben nem tartottak be. A felmondás elmulasztása folytán az Sch. H. cég 6000 pengőre tartott igényt. Felperesek és alperes közösen megbízták tehát a másodrendű felperest, hogy igyekezzék az Sch. H. céggel egyezséget kötni. Ez az egyezség 1932 augusztus 9-én létrejött oly értelemben, hogy amennyiben felperesek és alperes 1932 augusztus 11-ig a már lefizetett 2500 pengőn felül még 2000 pengőt Sch. H.-nak lefizetnek, nevezett cég magát összes követelései tekintetében kielégítettnek tekinti. Alperes ezen egyezséghez hozzájárult. Felperesek a 2000 pengő egyezségi összegből azt a hányadot, amely a felperesek és alperesek közötti társasági szerződés szerint rájuk esett, megfizették, alperes azonban fizetési kötelezettségének nem tett eleget, úgy, hogy a megkötött egyezség alperes mulasztása folytán felborult. Felperesek annak a veszélynek voltak kitéve egyetemleges kötelezettségük folytán, hogy a korábbi egyezség felborulása folytán további 3000 pengőt nekik fog kelleni teljes egészébenmegfizetni. Ezért most már alperestől függetlenül egyezségi tárgyalásokat folytattak az Sch. H. céggel és 1932 november 11-én oly egyezséget kötöttek, amely szerint az Sch. H. cég 3000 pengő helyett 2000 pengőt fogadott el a két felperest és az alperest terhelő tartozás végleges kiegyenlítéséül. Felperesek szerint abban az esetben, ha a korábbi egyezség foganatba ment volna, 1212 pengő 31 fillért tartoztak volna fizetni, annak következtében azonban, hogy az egyetemlegesen kötelezett alperes mulasztása miatt az egyezség meghiúsult, összesen 2303 pengő 55 fillért voltak kénytelenek fizetni. Alperes mulasztása folytán felpereseket tehát 1089 pengő 24 fillér kár érte. A bíróság alperes védekezését nem találta alaposnak. Minthogy alperes az első egyezség megkötéséhez hozzájárult, közömbös a jelen per elbírálása szempontjából az a kérdés, hogy az első egyezséggel biztosított összeg valóban járt-e az Sch. H. cégnek. Nem fogadta el a bíróság alperes azon álláspontját, hogy felperesek tartoztak volna alperes helyett az első egyezség szerint őt terhelő összeget megfizetni, mert abból a körülményből, hogy felperesek és alperes Sch. H.-val szemben egyetemleg voltak kötelezve, ez nem következik, erre vonatkozó külön megállapodást pedig alperes nem is állított. Ennek folytán, minthogy alperes mulasztása következtében hiúsult meg a D) alatti egyezség, alperes tartozik megtéríteni felpereseknek azt a kárt, amely őket a D) alatti egyezség meghiúsulása folytán érte. Ezenfelül köteles alperes az első egyezség megkötésével kapcsolatban felmerült utazási és ügyvédi költségeknek a társasági szerződés értelmében alperest terhelő hányadát, a második egyezség megkötésével felmerült költségeket pedig teljes összegükben megfizetni. Ez utóbbiakat már csak azért is, mert az említett szerződések az alperes tartozását is lényegesen csökkentették és így alperesnek is érdekében állottak. Budapest, 1933 január 9. Bing Gyula, Braun