Tőzsdei jog, 1933 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1933 / 1-2. szám
1—2. szám TŐZSDEI JOG 7 Arnold, Davidsohn Horace tőzsdtanácsosok; Dx. Engel György jogügyi titkár. 9. Az eladó felelőssége a vevő rendelkezése (Á. sz. 25/a) szerint feladandó áru szabályszerű feladásáért. Kártérítés az előálló fuvardíjkülönbözetért. Perköltség kölcsönös megszüntetése, bár felperes túlnyomórészt pervesztes lett. (Pp. 425., 426. §.) 839/1930. V. bw ítélet: A bíróság kötelezi alperest, hogy fizessen felperesnek tőkét, stb. Indokok: Felperes keresetében előadta, hogy alperesnek eladott és elszállított az A. alatti kötlevél alapján 300 q búzát, felperes dispositiója szerint. Alperes, a vevő a dispositiójában előírta azt, hogy az árut felperes bérmentesítse. Evégből egy fuvarcsekkfüzetet adott át felperesnek. Ebben a füzetben csak két csekklap volt. A vasúti feladóállomás, ahol az árut felperes feladta, az egyik csekklapot elrontotta és emiatt felperes kénytelen volt az egyik waggont utánvételezve elszállítani. Alperes azon a címen, hogy a fuvardíjmentesítés elmaradása folytán ö elesett egy bizonyos refakciakedvezménytől, a felperesnek járó vételárból 300 pengőt levonásba helyezett. Felperes ebben a tőkében és ennek járulékaiban kérte alperest marasztalni. Alperes a kereset elutasítását kérte. Előadta, hogy különös érdeke fűződött ahhoz, hogy a bérmentesítés a végállomásig megtörténjék. Minthogy felperes a megadott rendelkezés ellenére nem bérmentesítette az árut, az ezáltal okozott kárért felelős. A bíróság megállapította, hogy felperes tekintettel arra, hogy alperes az E) alatti elszállítási rendelkezésben arra utasította, hogy az áru a végállomásig bérmentesítendő, amire a 2) alattiban külön felhívta a figyelmét, a bérmentesítésről minden körülmények között gondoskodni tartozott, mert fel kellett tennie, hogy ennek megtörténtéhez alperesnek különös érdeke fűződött. Ha pedig az alperes által rendelkezésre bocsájtott fuvarcsekket a vasút elrontotta, nem volt joga alperes megkérdezése nélkül az árut olymódon a vasútra feladni, hogy azt a fuvardíj összege erejéig utánvéttel terhelte meg. A bíróság megállapítása szerint felperesnek kötelessége volt azután, hogy a vasút a fuvarcsekket elrontotta, tekintettel a kapott utasításra, vagy a sajátjából előlegezni a fuvardíjat, vagy pedig alperestől sürgönyileg utasítást kérni. Minthogy ezt elmulasztotta, az alperesnek okozott kárért felelős. Tekintettel arra, hogy a nem vitás tényállás szerint alperes kárigényét peren kívül felperes irányában igazolni nem volt hajlandó, bár felperes túlnyomórészt pervesztes lett, a bíróság a költségeket a felek között kölcsönösen megszüntette. Budapest, 1933. évi január hó 16. napján. Politzer Sándor, Bing Gyula, Braun Arnolt tőzsdetanácsosok; Dr. Kende Ernő jogügyi titkár. 10. Az áruüzleti expertizbizottság véleményének kötelező ereje az eljáró bíróságra nézve. (Á. Ü. sz. 53. §.) (Á. Ü. szakértőbizottság eljárási szabályok; 1. Fodor Kompasz 303.) A szakértőbizottság véleményének megtámadása. 644/1932. V. b. ítélet: Alperes köteles stb.; alperes viszontkeresetével elutasíttatik. Indokok: A nem vitás tényállás szerint felperes alperestől 1932 augusztus 3-án az A. alatti kötlevél szerint 100 mm sterilizált, pecsételt minta szerinti express borsót vásárolt, amely a vevő által küldendő zsákokban 1932 augusztus 9-ikéig bezárólag volt szállítandó. Alperes az árut 1932 augusztus 8-ikán feladta; felperes kellő időben kifogásolta; a felek közös mintát pecsételtek; e minta alapján a Budapesti Áru- és Értéktőzsde áruüzleti szakértőbizottsága a felek által közösen előterjesztett kérelemre 1932 augusztus 13-án expertizt tartott és a 874/1932. sz. alatti jegyzőkönyv szerint megállapította, hogy a vevő az árut jogosan utasíthatta vissza, mivel a sterilizálás nem kellő időben történt. Megállapította a bizottság véleményében azt is, hogy a bemutatott, szállítási mintából élő zsizsik mászott ki. A bizottság véleményét az eladási minta megtekintése nélkül alkotta meg, az eladási mintát a jegyzőkönyv tanúsága szerint a felek be sem mutatták. Felperes az áru vételára fejében alperesnek 1350 pengőt fizetett, ennek visszafizetésére indult a kereset; kérte továbbá felperes alperest arra is kötelezni, hogy az élő zsizsikeket tartalmazó, tehát romlandó borsó felett az alperes az azt terhelő költségek lefizetése ellenében rendelkezzék. Felperes kártérítési igényének érvényesítésére vonatkozó jogát fenntartotta. Alperes elutasítást és költségekben való marasztalást kért és viszontkeresetet emelt a 2. alatti könyvkivonat szerint hátralékos vételár címén neki járó 104 pengő tőke és jár. iránt. Előadta, hogy a 874/1932. sz. alatt megtartott expertiz során kimondott szakértői vélemény érvénytelen, mert abban tévedés és önellentmondás van. Miután mintaszerinti vételt kötöttek a felek és miután zsizsikes, sterilizálandó borsó volt az ügylet tárgya, a minta megvizsgálása nélkül nem is lehetett volna dönteni. 1932 augusztus 3-án jött létre az ügylet, 1932 augusztus 9-ikéig kellett megtörténnie a szállításnak, alperesnek a sterilizálásra csak néhány napi időköz állott rendelkezésére, alperes az árut sterilizáltatta is és kellő időben leszállította, azért tehát, — amit a szakértői vélemény kiemel — hogy a sterilizálás állítólag későn történt, alperes nem tehető felelőssé; felperesnek ugyanis tudnia kellett, hogy a sterilizálás korábban nem eszközölhető. Alperes ennélfogva egy újabb szakértői vizsgálatot kért, arra felperest is meghívta, felperes azonban azon nem jelent meg; ezen a vizsgálaton, melyen alperes a vételi mintát is bemutatta, a bizottság most már a két minta összehasonlítása alapján azt állapította meg, hogy az áru a szerződési feltételeknek megfelel. A felek a per tárgyát képező ügyletre vonatkozó kötlevélben kikötötték a Budapesti Áru- és Értéktőzsde szokványainak hatályát. Az áruüzleti szokások 53. §^a értelmében az áru minőségének megbírálására a tőzsdei szakértőbizottság van hivatva. A felek 1932 augusztus 13-án a közösen pecsételt szállítási mintát az áruüzleti szakértőbizottságnak bemutatták és igazolt meghatalmazottjaik útján a 874/1932. sz. jegyzőkönyv aláírásával közösen kérték a szállítási minta megvizsgálását azzal, hogy a szakértőbizottság véleményét magukra nézve kötelezőnek fogadják el. Felperes részletesen előterjesztette kifogásait a jegyzőkönyvben; előadta, hogy a szállított áru nincs, vagy rosszul van sterilizálva, tele van élő zsizsikekkel. Visszautasítást kért. Az alperes előadta védekezését, mely szerint az áru megfelel, mert az sterilizáltatott, a pecsételt mintában nincs zsizsik; kérte felperest az áru átvételére utasítani. Az eladási mintát a felek nem mutatták be, ezzel a szakértő-