Törvényszéki csarnok, 1883 (25. évfolyam, 16-93. szám)

1883 / 73. szám

— 290 — Solymosi Jánosnéban keletkezett gyanú ujabb táplálékot nyervén, május 5-ikén ismét fölkereste a szolgabirót, előadván, hogy a zsidók elleni gyanúját most már egyes községi lakosok tényleges tanúvallomásai is támogatják. A járási szolgabíró ennek folytán intézkedett, hogy Solymosi Eszter eltűnése tekintetében a rendőri nyomozás megiudittassék. Tisza-Eszlár községének elő ljárósága 1882. május bó 6-án rendőri nyomozást teljesítvén, kihallgatott több tanút, kik előadták, mit Scharf Samu gyermektől hallottak, t. i. azt, hogy az eltűnt Solymosi Eszternek nyakát az ő atyja, Scharf József és testvére Móricz segítségével egy metsző vágta el. Az előnyomozásnak ezen eredménye alapján a bírósági előnyomozás elrendeltetvén, ennek folyamában Scharf Móricz s özvegy Lengyel Istvánná és özvegy Fekete Jánosné terhelő vallomása alapján határozottabb alakot vet t azon gyanú, hogy Sólymosig Esztert Schwarz Salamon. Buxbaum Ábrahám, Braun Lipót (Lébi) és Wollner Hermann, az úgynevezett koldus zsidó fosztották meg életétől a tisza-es/.lári zsinagóga helyiségébén, és hogy Scharf József, Junger Adolf, Braun Ábrahám. Lusztig Sámuel. Weiszstein Lázár és Taub Emánuel a nevezettek ebbeli téivykedését öntudatosan előmozditották. Ugyanis Scharf József egyházfinak nagyobbik fia, Scharf Móricz határozottan és körülményesen előadja, hogy 18S2. ápril 1-én az isteni tisztelet végeztével d. e. 12 óra tájban a zsidóság kijővén a templomból, ő be akarta zárni a templomajtót; Schwarcz Salamon, Buxbaum Ábrahám és Braun Lipót sakterek, valamint Wollner Hermán a koldus zsidó azonban a templom előtt megállapodtak s arra szólitották fel, hogy hagyja nyitva a templomajtót, mivel a rajtuk lévő imádságot nem akarják magukkal vinni, ennek következtében, a nélkül, hogy a templomot bezárta volna, bement szüleinek lakására; egy idő múlva atyja, Scharf József, ki az ablakon kinézett, kiküldte, hogy hivja be azt a magyar leányt — Solymosi Esztert — a ki Ó-Falu felől jön a végre, hogy vegye le az asztalról a gyertyatartókat; atyjának ezen meghagyására elébe ment Solymosi Eszternek, a ki sietve jött Ó-Falu felől s azt behívta lakásukra. Solymosi Eszter, atyja Scharf Józsefnek felszólítására levette a gyertyatartókat az asztalról és székre állva a szekrény tetejére rakta. E közben bejött Wollner Hermán, ki Schwartz Salamonnal és ennek két társával a templomban visszamaradt és a ki a templom pitvarából kifelé nézett akkor, midőn ő Solymosi Esztert lakásukra behívta és azt mondotta Solymosi Eszternek, hogy menjen el vele a templomba, onnan' valamit kihozni, minek folytán Solymosi Eszter tényleg bement a templombal (Vége következik.) _ Friedmann Bernát nagyérdekü beszédjét következőleg folytatja: De nem is kellett gyertyatartót elrakni, mert volt, a ki e munkát minden szombaton reggel rendesen elvégezte. Bátoriné vallja is, hogy akkor reggel Scharféknáj tüzet rakott. Miért ne végezte volna el ez alkalommal a gyertyatartó elvételét ? Szándékosan ez sem történhetett, hisz reggel még kevésbé tudhatták, hogy Solymosi Eszter délben arra fog menni egyedül. De Bátori Zsófi is át volt azon délelőtt, mint maga is vallja, két izben is, reggel és 11 óra körül. Teljesen hihetetlen tehát, hogy e háromszori ottlét alatt, akár az egyik, akár a másik ezen megszokott rendes munkát önként el nem végezte volna. Bátoriné szerint épen déltájban hivta volna át Móricz ismét Bátori Zsólit. Ez is bizonyítja, hogy ott akkor az a rémes dolog nem történhetett, mert különben nem hívtak volna idegent a házba, hogy annak esetleg tanuja, és árulója legyen. Hát az képzelhető-e, hogy az apa, ha ilyet el akar követni, vagy tud róla, hogy elkövettetik, nem fog gondoskodni, hogy annak tanúi gyermekek, még inkább saját gyermekei ne legyenek s képzelhető-e, hogy akkor Móriezot kibocsátotta volna a szobából, hogy véletlenül a kiáltást hallja meg ? Az a kérdés is joggal vethető fel, hogy honnét tudhatták velna meg azt a zsidók, hogy Solymosi Eszter bent van Scharféknál, midőn Móricz szerint közülök senki sem állott kint már akkor, midőn ő hivta a leányt, a templom előtt, s erről nem értesítette őket senki sem. A templomnak pedig olyan alacsony ablaka, a honnét a behívást véletlenül láthatták volna, azon irányban nincsen is. Arról már volt szó, hogy minő nagymérvű valószínűtlenség, hogy ilyen nagy bűntény elkövetésére, mely semmi előnynyel, semmi haszonnal nem járt. véletlenül összekerült 8 ember, kik egymást alig ismerik, sót egymásnak egy elnyerendő állomás utáni versengés miatt és egyéb okokból is természetes ellenesei, minden előzetes összebeszélés nélkül, fényes nappal, ébren levő keresztény szomszédok által környékezve, a felfedeztetés oly nagy veszélye mellett, mintegy pillanat varázsa alatt, a miut meglátják a valóban csak véletlenül egyedül arra menő keresztény leányt, azonnal egyetértsenek? De megyek tovább. Móricz feleletében megmondott többek között két igen lényeges körülményt, melyet, ha tudta volna mily fontos, bizonyára nem mondott volna meg. A lakásuk melletti legelőn „ugyanis nagy leányok és gyermekek legeltették libáikat és teheneiket. Tóvá bbá, midőn a koldus Esztert behivta a templomba, apja nem kérdezte Móriczot, hogy nem latta-e valaki Esztert betérni hozzájuk." Peílig e két körülmény jobluin bizonyítja a fiu vallomásának koholt voltát, mint az egész egyéb peranyag; ugyanis kétségtelen először, hogy ha ott közelben annyi ember van, akkor lehetetlen, hogy más valaki is ne látta volna Esztert betérni. S ez nem kerülhette ki senki figyelmét, mert a gyermeket már délután keresték az egész faluban s másnap, már szájról-szájra járt a zsidók gyanúsítása. De bizonyltja ezen pásztorkodó leánykák közelléte azt is, hogy ilyet, ha szándékba vettek volna is, elkövetni nem merészkedhettek volna, mert Scharfnak ablakából a pásztorkodó leányokat látni kellett, egyenesen oda néz a rétre a háznak két ablaka, miken akkor még függöny sem volt. Hozzájárul, hogy a tőszóm-izédságban levő Bátori éknál hangosan folyt a dalolgatás s minden perezben annak voltak kitéve, hogy onnét valaki arra megy, miután azoknak más kijárásuk, mint épen' Scharf és a templom között, nincsen. De ha a véletlen felfedeztetés mindezen veszélyeinek ki is tették volna magukat, az már csak fel nem tehető, hogy arról sem iparkodtak volna meggyőződést szerezni maguknak, hogy pozitivitással nem látta-e valaki behívni a leányt \ Pedig azt Móricz is bevallja, hogy aziránt apja nem kérdezősködött. Szerinte ő evett előbb valamit, t. i. a reggeli kalácsot, a mi saját vallomása szerint vagy 10—15 perczet igénybe vehetett s azután kimenve az udvarra, akkor hallotta a jajgatást. Megjegyzendő, hogy „a leány haza-» sietett", mert otthon vártak reá a festék miatt. Tehát mégis egy negyed órán felül időzött volna idegen férfiakkal egy idegenszerű hitvallás templomában? Ez nagyon valószínűtlen. De menjük tovább. — Az ajtót kinyitni akarván, azt találta, hogy belül bezárva van. De hogy az önkénytelenül ez által okozott zörgésre valaki megszólalt vagy kijött volna megnézni, nincs-e vészéi}- közel, a mi pedig nagyontermészetes, arról nem tud semmit sem. — Pedig szemben azzal, hogy oda két függöny nélküli ablak is nyílt, melyen alaesonyságánál fogva a gyermeknek is könnyen be lehetett nézni, legalább is valószínűtlen, hogy sem nem szóltak, sem ki nem néztek volna a zörgésre. Azt mondja a vizsgálat során, hogy az ajtó reteszszel volt becsukva. Ezt pedig kívülről nem is tudhatta meg. de nem is valószínű, mert igaz ugyan, hogy egy olyan közönséges falusi zár volt rajta, a minőket boltban, készen kapui s a melyen retesz is szokott lenni, miután a templomot soha sem szokás belülről bezárni. A retesznek tehát rozsdásnak és nehezen tolhatónak kellett lennie. Miért ne inkább használhatták volna tehát, a kulcscsal való becsukást? talán csak nem azért, hogy a kulcslyukon belátni lehessen, midőn ily tény elkövettetik. Ha meggondoljuk a helyi körülményeket, hogy a templom ablakain, át, melyek magasak és fügönyökkel is el vannak látva, minélfogva nem lehet oly könnyen belátni, mint az előcsarnok ablakain, melyeken egy gyermek is képes betekinteni s a mely nem bírt függönyökkel, mindjárt felötlik azon probléma, hogy ha ilyet már elkövetnek, miért ne vitték volna ezt a templomban végbe, hol a felfedeztetés veszélye sokkal kisebb s mért inkább az előcsarnokban hol az nagyobb. Azt mondja, hogy midőn a kiabá-