Törvényszéki csarnok, 1883 (25. évfolyam, 16-93. szám)

1883 / 73. szám

— 291 — láson az ajtóhoz jutott, akkor Eszter már egy ingben volt. Pedig egy parasztleányon különféle ruhanemüek vannak, felső ruha, alsó szoknya, kötő, pruszlik, egy derekára kötött kendő, ezek levetközése, kivált ha erőszakkal történik 10—15 perczet okvetlenül igénybe ~vesz. S Eszter mégis csak akkor kezdett kiabálni, midőn már ingre vetköz"tetve volt? Ép oly lehetetlen egyáltalán az, liogy háromnegyed órán át soha a bentlevő emberek közül a látsugárba be ne álljon valaki, miáltal az illető egy pontnál egyebet nem is láthatna, hanem folytonosan ugy helyezkedjenek el, mintha kikerülni akarná azt, hogy a betekintő a látványosságban meg ne zavartassák. A kulcslyuk és küszöb közötti távolság oly kicsi, hogy betekintésnél még Móricznak is erősen meghajolni kelletett. Ily helyzetben egy szemmel háromnegyed órán át nézni egy kulcslyukon káprázat nélkül nem is lehet. Végül megjegyzendő, hogy az ajtó és asztal közötti távolság is meglehetősen kicsi, az előcsarnok pedig homályos és alacsony. A kulcslyuk csatornája pedig meglehetősen hosszú. A kulcslyuk csatornájában mintegy látcsőben összeszorult látsugarak csak fokozatosan akulcslyuktóli távolság növekedésével terjednek szét. Ugy hogy mig e jelenethez értek, a sugarak még nem lehettek oly szérylyel, hogy többet egy embernél meglátni lett volna képes a szemlélő. A törvényszéki helyszíni szemle is -azt mutatja, hogy két, legfeljebb három embert meg lehet látni, de többet sehogy sem. A főügyészi helyettes kérdésére kijelentette, hogy ez alkalommal valamennyien némák voltak, hallgattak. Pedig a zsidó, még ha eszik, vagy mozsdik is. imádságot szokott elmondani. •Képzelhetlen, hogy midőn ily fontos •dolgot végeznek, ha már ritushoz tartoznék a vérvétel, ez minden ünnepélyesség, minden imádság nélkül történhetnék meg. Feltűnő az is, hogy bárakkornap igen sokan járkáltak az utczán, mert hisz szép idő volt és egy egész csapat tanú jelentkezett, kik Esztert itt vagy ott menni látták, s bár annak, a ki az Újfaluból vagy Tót-faluból 0faluba megy vagy viszont, a zsidó templomnál elhaladni kell, s bár az előcsarnok ajtaját mindenki meglátja, a ki arra megy, mert a templom bekeritetlenül szabadon áll, mégis nem akadt egyetlen egy ember sem, a ki Móriczot a kulcslyukon leselkedni látta volna. A tányérok, a fazék, a kés, minden kéznél volt s a .vér azokba folydogált, Ezekre több megjegyzésem van. — Honnan vették volna az illetők ez eszközöket? Magokkal nem vihették először, mert nem tudhatták előre, hogy egy-' szerre csak meg fogja szállni valamenynyiöket a vallási fanatizmus, s nem tudáiatták, hogy épen alkalmas pillanatban fog arra menni, midőn esetleg senki más sem lesz az utczán, senki más nem fog esetleg kinézni ablakán, egy keresztény leány. Nem vihették egy nappal előbb sem, miután akkor azokat a délelőtti isteni tisztelet alkalmával valaki észrevehette, vagy legalább Moriczka látta volna ott. Pedig maga mondja, hogy nem látott semmit sem. És a vér szerinte szépen las an folydogált. A fiatal gyermek az erőteljes paraszleányka vére, a helyett, hogy az ugy is alacsony tetőzetig lövéljen fel, mint a nyál oly lassan folydogált. Ezeknek a szegény embereknek valóban nagy szerencséjük az, hogy azoknak, kik ezt a mesét kigondolták, hogy e czimen a zsidóság ellen izgatni lehessen, megadta ugyan az ördög a rosszaságot és lelketlenséget ily rágalmak költésére, de nem adott az isten nekiek elegendő észt, hogy ne tegyék azt ily ostobán Különben nem igy mondatták volna el a históriát. Erre az utolsó Feldscheer is azt fogja mondani, hogy ez nem lehet! És Móricz nyomban ezután bement és körülnézett, de sem hullát, sem vérnyomokat nem talált. Pedig azt, hogy vizet kértek volna, vizet vittek volna be, hogy a vérnyomokat a földről s önmagukról letisztogathassák, nem állítja senki sem. Még kut sincs az udvaron. Azután felöltöztették újra, De vájjon minek? Erre alig lehetne okot találni. Akkor vérnyomoknak kellene lenni ruháin, mert egy 15 éves egészséges parasztleányban több vér van ám, mint a mennyit egy csuporba gyűjteni lehet! s miként a szakértők igazolják, nem is folyik mind ki egy fél óra alatt. Venimus nunc ad fortissimum! Hová lett a hulla? Móricz vizsgálati vallomása szerint csak a Thora szekrénybe dughatták volna el. De ott nem volt, miután délután az imádságnál kinyitották, s ő maga is bepillantván, abban nem látott egyebet, mint a mi benne rendesen lenni szokott, a szent tekercset. A templomban levő — de csak most felemiitett — másik szekrénybe sem tehették, mert ez, miként ismét Móricz bizonyítja, nyitva állt, hol azt akár ő, akár más láthatta volna meg, de azt is mondja, hogy abba el se férhetett volna. Talán az ablakon át dobták ki s azután a boglya alá rejtették, hogy estve elvigyék, vagy nyomban szétdarabolták s igy darabokban vitték el ? Az egyik feltevés ép oly valószínűtlen mint a másik! Szét sem darabolhatták, hisz akkor minek öltöztették volna fel; a boglya alá nem rejthették, mert ez esetben egy kutya is könnyen áruló lehetett volna, de meg is láthatta volna valaki arra menve s feltűnt volna neki, hogy a zsidók a szombat daczára átraknak egy szalma boglyát. S nem is maradt ott senki, a ki a véletlen felfedeztetés ellen őrködött volna. De meg is vizsgáltatott a szalma s azon nem találtak semmi vérnyomot. Tehát az alá nem rejtethetett. Ép oly valószínűtlen, sőt hihetetlen, hogy az apa — már akár azért, mert egyetértett, akár azért, mert Móricz elbeszélte — tudva a történteket, ne maga ment volna becsukni a templomot, hanem Móricz kára bizta volna azt, hogy láthasson ott, a mit gyermeknek látni nem szabad. A legfényesebben czáfolja azonban meg Móricz rémlátomását azon lényegtelen, de psychologiai szempontból fontos tény, hogy az a Scharfné, a ki állítólag tudott volna a keresztény leány leöletéséről, midőn befogták, kis gyermekét nem valami rokonára, hanem a keresztény Balognéra bizta. Ilyet csak az mer tenni, kinek tiszta a lelkiismerete s nincs oka félni a boszutól. És arra, hogy Móricz nem látott semmit, hanem csak kitanitás után beszélt, ugy a vizsgálat során, mint mostan is; ez a sárga kendő története. Tudjuk ugyanig, hogy mindaddig, míg a dadái hulla felszínre nem került, Solymosiné, Huriné, Zsófi és mindazok, a kik a kérdéses szombat délelőtjén látták, vagy látni állították a szerencsétlen leánykát: kezében sárga kendőt láttak valamenynyien. Természetes tehát, hogy Móriczczal is igy kellett azt elmondatni, pedig Móricz — mint mondja — közelről látta a kendőt, kezébe is vette, ki is nyitotta, megnézte, hogy mi van benne. Ha Móricz nem a tárgyalás elején hallgattatott volna ki, akkor bizonyára módosította volna ez irányban is vallomását. De nem gondoltak reá, hogy a dadái hulla kendője Móricz vallomására is befolyással lehet, sőt hogy kérdésbe is kerül itt. S igy Móricz makacsul a betanított leczkénél maradt. Solymosiné kibújhatott ebből a dilemmából azzal, hogy neki a sárga kendő is hiányzott, azért mondotta igy. De Móricz a sárga kendő hiányát nem. észlelhette. Nála nem lehet tehát egyéb, mint kitanitás. De van még valami más bizonyíték is. Egyik parasztlegény, gondolom Solymosi János azt beszéli, hogy éjszaka fölébredvén, a zsidó templomban gyertyavilágot látott. Eltekintve attól, hogy a főtanu délelőtti 11-re teszi az eseményt, az éjjeli világosságnak tehát ez ügygyei sermni köze sem lehet, meg nem gondolta senki, hogy ily bűntényekhez még ha éjjel történt volna is, kivilágítani nem szokás, mégis komolyan foglalkozott a tszék ezzel az együgyűséggel is. Özv. Lengyel Istvánné azt hallotta kiáltani, hogy „Kovácsné jöjjön ki** Persze, a vizsgálat vezetője azt hitte, hogv kit a gyilkosok fognak körül és le akarnak ölni, azt fogta volna kiálthatni: „Kovácsné jöjjön ki." Egyébiránt kisült most a tárgyalás során, hogy e hivás nem is délben, hanem estve történt és hogy Soly mosi Eszter Lengyel Istvánnét épen nem is ismerte, tehát hozzá nem is kiálthatott. Vagy Fekete Jánosné, a ki sirásfc hallott 11 óra tájban, midőn Eszter még Kohlmayernél volt s két zsidót látott a templom ajtaja előtt. Holott ha Móricz csakugyan az ajtónál lesekedett, ugyanakkor a két zsidó ott őrt nem állhatott, vagy ha a zsidók ott mégis őrt álltak, akkor Móricz nem leselkedhetett. És minő óriási különbség van a sirás és a gyilkosok által megtámadottak kétségbeesett és velőtrenditő jajkiáltásai közt! Fekete Jánosné pedig akkor nem is konyitott reá. Nem ütött lármát, nem volt kíváncsi, hogy mi okozza a kétségbeasett jajgatást. Aztán ott van még azon levelezóV