Törvényszéki csarnok, 1883 (25. évfolyam, 16-93. szám)

1883 / 71. szám

— 283 — ges taglalásába bocsátkozik, szükségkép s első vonalban meg kell ismerkednie az állítólagos cselekmény alanyával, állítólagos elkövetőivel. — Védenczem Schwarcz Salamon jellemzéséül csak egy pár lelkületi vonást emlitek fel. Midőn e vádlottnak hosszas vizsgálati letartóztatása ntán, végre megengedve lón, hogy vele mint védője szólhassak és helyzete iránt kérdést intézzek hozzá, fuldokló hangon, könybelábadt szemekkel igy szólott hozzám : Uram! beteges vagyok, családomtól elszakítva, a fogság nagy bajai közt legnagyobb bajom az, hogy a mit szabadságomban oly nagyon megszoktam, itt nem engednek, olvasmányt; itt nem olvashatok semmit. És midőn hosszú vizsgálat után végre megengedtetett neki, hogy feleségét, gyermekeit láthassa, legkisebb három éves leánykája zokogva szalad elébe, kis kosárkájában édes süteményt nyújt rab atyjának; ez fájdalomtól szakadozva veszi át a gyermek legelső ajándékát és sirva, mint gyermek felkiált: „Édes gyermekem! a börtön sötétsége eltakarta eddig ártatlanul szenvedő atyád szemei előtt angyali arczodat, de az örök igazság istene meg fog segíteni: majd ismét együtt leszünk. Uraim! a kiben a tudás szomja s a családi élet ily szeretetteljes érzelmei az élet legkínosabb helyzetéiben is ily élénken, ily ellenállhatatlanul nyilatkoznak, ily ember a szándékos gyilkosságot sem ember, s ha volna ilyen, isten kedvéért sem követi el. Ilyen emberről ily bünt feltenni lélektanilag legalább lehetetlenség. Elmondom a bizonyítékok felett is véleményemet. A szerencsétlenségnek ezer és ezer neme uralkodik az emberi életen: változatos alakulásaiban megfoghatatlan marad örökké. Méltóztassék csak egy pillanatra visszagondolni, hogy miként alakult meg a kérdéses bűntény gyanúja. Solymosi Jánosné nem találván gyermekét, mint az ókornak mythosi alakja, ki lámpával kereste elrablott leányát a földön és a föld alatt, bebolyongta Tisza-Eszlárt, bebolyongta ismerőseit és végre a szerencsétlenség Scharf József elé vezette. Ez, midőn a gyermekét kereső anyát vigasztalni akarta, füllánkot ütött keblébe, mondván: Nánáson is eltűnt egy leány, azt is a zsidókra ráfogták, de azután a leány előkerült Vigasztalás akart-e ez lenni vagy megtorlása azon vádnak, hogy Nánáson is a zsidókat okozták a leány eltűnésével, azt csak az isten tudná megmondani, a ki az emberek szivébe lát, annyi tény, hogy azon percztől kezdve, midőn az asszony elvált Scharftól, két kimagasló alakot láttunk az események folyamában; az egyik oldalon Scharf Józsefet üldöztetve saját eyermeke által, a másik oldalon a szegény özvegyet, ki boszut lihegő fájdalmában talán rosszat kivánt. Hogy áll ezen ügy. Az mondatik, hogy Solymosi Eszter beküldetvén a sokszor emlegetett boltba, Scharf József őt visszatérőben az ablakon megleste és behivta, azt mondja a fiu Móricz, hogy apja azon ürügy alatt hivta be a leányt, hogy vegye le a gyertyatartókat. Egyenkint veszem vallomásának szavait; azt mondja, hogy Solymosi Esztert apja meglesvén, behivta a házba — és kisült, hogy Esztert sem apja, sem anyja nem ismerte, hogy a leány sohasem volt a háznál és ezt maga a fiu igazolja, azt mondván, hogy csak akkor tudta meg, hogy az Eszter, midőn anyja annak szólította. Ott van továbbá Bátori Gáborné; annak sincs tudomása arról, hogy Eszter lett volna a Scharfék házában a gyertyatartók lerakása végett, mert ezt ő neki kellett teljesítenie, mivel érte. fizetve volt. Tehát az első szó, melyet Scharf Móricz vallomásában mond, képtelenség. Azt mondja továbbá, hogy Eszter bejövén, letette a kendőt az asztalra és akkor belépett egy rongyos zsidókoldus és behivta a templomba. Uraim! Láttuk Eszternek testvérét, azt az erélyes kis magyar leányt. Annyira ismernők mi magyar fajunkat, különösen leányainkat, hogy föltehetnők róluk, miszerint egy rongyos idegen koldus hívására bemenjenek a zsinagógába, melytől bizonyos iszonyuk van. Továbbá mit mond Scharf Móricz? A leányt — úgymond — a koldus kezénél fogva vezette be a templomba. Azt a koldust szeretném én látni, a ki egy 14—15 éves magyar leányt kezénél fogva vezethetne valahova. Tehát ez sem igaz. Továbbá azt mondja Móncz, hogy a koldus a zsinagógába vezetvén a leányt, ő onnan sirást hallott, hallotta ezt a sirást más is, Feketéné, és e szerint ez a dolog némi valószínűséget nyerne; de a mit Móricz mond, az valótlan. Azt mondja ugyanis Feketéné, hogy a mikor a sirást hallotta a zsinagóga felől, a zsinagóga pitvarának ajtajánál két oldalt két zsidót látott állni. Hogyan nézhetett be tehát Móricz a kulcslyukon, ha ott állt két ember? Vagy Feketené, vagy Móricz, vagy mind a ketten valótlant mondanak. De továbbá azt mondja Móricz, — egy 13—14 éves gyermek — hogy a midőn benézett a kulcslyukon, ott látta azt a borzasztó vérengző jelenetet, a mint Esztert, az ő gyermekkori társát földre teritik, levetkőztetik, körülállják, azután odajön egy ember, és elmetszi a torkát. És ez a 13—14 éves snhancz szép csendesen hazamegy és nyugodtan elbeszéli a dolgot szüleinek. Ez képtelenség. Gondoljunk csak vissza 12—14 éves korunkra; ha ily jelenet tanúi lettünk volna,vajjon az ifjú kor természetes ösztönénél fogva nem kiáltunk-e segélyért a borzasztó látvány megakadályozására. Hogy egy fiatal gyermek ilyen jelenetet nyugodtan végig nézzen, psychologice oly enygma, melyet emberi észszel megfejteni nem lehet. Továbbá azt mondja Móricz, hogy a gyilkosság akkor történt, midőn az isteni tiszteletnek vége volt, és mindenki elment, csak a sakterek maradtak ott, és még néhány ember, a ki a megölt leányt körül állta, s mintegy gyönyörködve nézte. Azonban mi a valódi tényállás ? Az isteni tisztelet után épen a sakterek széledtek el legelőbb, és különösen Schwarz Salamon Rosenberghez menvén, ott, mint szokás a sabbat napján, előbb megreggelizett, azután ebédeltek talán korábban is, mint máskor. Ez 11 óra után történt, és miután a sakterek közül különösen Schwarz Salamon Taubhoz volt ebédre hivatalos, oda ment és Rosenberg. a ki öt reggelivel kínálta meg, utána ment, magával vivén Zsófit, a szerencsétlen Eszter testvérét, hogy a bort vigye. És itt emlékeztetem a magánvádlót, hogy ez azon arany fonal, melyen az angyal mint ő mondja, leszált a földre; Zsófi Rosenberggel menve, találkozik Eszterrel és beszél vele néhány szót, Eszter tovább megy, Zsófi pedig viszi a bort gazdája után Taubhoz, és midőn visszajött, ismét találkozik Esztivel, és Esztivel beszélgetve meglátja öt egyszersmind Rosenberg Rózi ifjú leány, csaknem pajtásnői korban velük. Beszélgetnek ott, és azután elmegy Eszti; egészen a malomig kiséri tekintetével Zsófi, a mint ő maga mondja. Méltóztassék már most higgadt, nyugodt lélekkal a tények szálait összefoglalni. A zsinagógából elmegy Schwarz Salamon, elmegy Rosenberg és a többiek is elszélednek. És hogy valóban elszéledtek és másutt voltak, mint a zsina gógában, azon időben, melyről Scharf Móritz beszél, az kétségtelen, mert oly elfogulatlan tanú igazolja, kinek tanusága elegendő isten és ember előtt. E tanú Solymossy Zsófi. íme tehát, Scharf Móritz azon állítása, hogy sakterek visszamaradva megölték a gyermeket, ismét tökéletesen valótlan, ismét oly hazugság, mely hogy mikép plántálódott a gyermek kebelében, az megfoghatatlan volna mai napig is, ha nem keresnők a fonalat, a mely fonal utján ezen küzdelem keletkezett. És itt vissza kell térnem, előadásom elejére, midőn Solymossiné Scharf Józseffel találkozik. Scharf József, kiejtve azt a szerencsétlen szót, mintegy elvetette a hirkövet, mely az egész községben azonnal elgurult, s csakhamar keletkezett azon hir, bizonyosan Solymo3Íné jajgató panasza folytán, hogy az ő leánya a zsinagóga mellett tévedett el, mert Scharf József is mondja, hogy Nánáson a,zsidókra fogtak egy ilyen esetet. És e mese a hir szárnyain ellebegett egészen a liba mezőre a zsinagóga mellett, hol a gyermekek beszélik már és a gyermekek tovább adván, az öt éves Scharf Samu is meghallotta, az is kezdett gagyogni róla, és midőn aztán lányok, asszonyok czukorral kínálva biztatták, hogy mondja el a mit hallott: gyermeki fantáziájával még felékesítve, ugy adta elő, hogy az ö apja ölte meg Esztert s igy nemcsak apját, hanem belekeverte testvérét is a gyilkosság gyanújába, azt mondván, hogy Móricz pedig tartotta, mikor Eszternek elvágták a nyakát. Tehát apját, testvérét is gyilkosnak mondja, csakhogy a czukorért szép mesét mondjon az illetőknek, a kik zaklatták érte. íme, igy keletkezhetett ez a mese, és hogy valóban is igy keletkezett, annak egy szomorú bizonyítéka van és ez az, hogy midőn a vizsgálat megindulván, Scharf Móriczot kérdőre vonták, Scharf Móricz semmit sem tudott az egész meséről. Itt a vizsgálóbíró kiereszti kezéből Mó-