Törvényszéki csarnok, 1883 (25. évfolyam, 16-93. szám)

1883 / 55. szám

kező igénytelen megjegyzésem számára becses lapjában egy kis tért kérni: Lengyel Imre ur állításai helyességének bizonyítására s a fiatal censurandusok száj botlásainak mentegetésére, nem kell az 1878-tól 1881-ig hozott törvényeket átkutatni, tessék csak fölütni magát a büntetőtörvénykönyvet (1878: V. tcz.) ennek 180 és 366 §-aiban is ott ékeskedik az oly anyira incriminált „bírság" illetőleg „pénzbírság" szó. A kalocsai pertárból. Véíároalás a tisza-eszlári immki Június 19-én megkezdetett ezen tárgyalás, melyhez annyi középkori balítélet, vak szenvedély, és sem a jogérzettel, sem az emberiség igényeivel öszsze nem egyeztethető gyűlölködés fűződik s melynek lefolyása iránt a külföld is nagy mérvben érdeklődik. Az elnöki széket Kornis Ferencz tszéki elnök foglalja el, szavazó birák: Russu s Gruden. — Közvádló Szeyffert Ede főügyészi helyettes. Védők: Eötvös Károly Scharf József, Wollner Hermán s Buxbaum Ábrahám részéről, — Funták Sándor Schwarcz Salamon képviseletében, — Friedmann Bernát Braun Lipót, Heuman Ignácz Weisztein, Taub, Herskó, Grósz Márton s Klein Ignácz, — végre Székely Miksa Junger Adolf, Lustig Samu s Braun Ábrahám részére. Schwarz Salamon, Buxbaum A., Braun Lipót, Wollner Hermán a gyilkosság — Scharf József, Junger A., Weiszstein, Lustig, Braun Ábrahám és Taub Emánuel a gyilkossgbani részeség, Vogel Amsei, Smilovics Jankel, Hersko Dávid a bűnpártolás büntette miatt helyeztettek vád alá. Az elnök következő beszéddel nyitotta meg a tárgyalást: Ez — mondá — hivatva van felemelni a rejtély azon fátyolát, mely Solymosi Eszter hajadonnak Szabolcsmegye Tisza-Eszlár községében 1882. évi ápril 1. napján történt eltűnését boritja; megállapítani, hogy ezen eltűnés körül valóban létezik-e bűntény, hogy a jelenlegi vádlottak a nekik'tulajdonitott bűnös cselekményekkel jogosan terhelhetők-e, avagy, hogy ezen eltűnést kiszámithatlan véletlennek, vagy más, eddig ki nem puhatolható oknak kell-e tulajdonítani ? Hivatva van világot vetni arra, hogy az állított esemény valóban megtörtént-e, nem-e kigondolt ráfogás, hogy ezáltal a békésen együtt élő polgárok nyugalma felzavartassék, hogy egy vallásfelekezet ellen izgalom szittassék, vagy gyűlölet terjesztessék ; továhbá felderíteni azt, hogy az állított esemény nem valamely boszu szüleménye-e, hogy ezáltal az ugyanazon vallásfelekezet egyeseinek tulajdonított valódi vagy képzelt társadalmi hibái a bíróságok félrevezetésével is és az egész vallásfelekezetnek erkölcsi kompromittálásával megtoroltassanak. A törvényszék minden lehető körülményre gondosan hi fogja terjeszteni figyelmét, keresni fogja a bünt és kutatni fogja a bűnösöket, de egyszersmind azon részleteket sem fogja vizsgálat nélkül hagyni, melyek lehetetlenitik a bünt és kizárják a bűnösséget, é3 me— 219 — lyek eshetőleg az események ráfogott voltára^ vezetnek. Valamint eddig a különböző áramlatok közepette olykor méltatlan gyanúsítások, máskor roszakaratu ráfogáiok daczára is birói függetlenségét teljes mértékben megtartotta, ezen függetlenségét most az utolső órában is megtartani igyekszik, és semmi mást nem akar, mint egyedül a való tárgyilagos igazság kiderítését. A törvénynyel kezében és az igazság érzetével szivében lép a megoldás elé. A birói magasztos hivatás és a birói hatalom gyakorlatának ezen tudatában és törvény szerinti meggyőződésének megszerzése után ezen törvényszék a fejleményekhez képest kimondja a legkeményebb szót, de egyúttal emberien érző keble az örömtől fellobban, ha a szörnyű vád eloszlatva lesz és ha vádlottak családjaiknak és a társadalomnak visszaadatni fognak. A törvényszék jelzett álláspontjánál fogva tehát minden lehető befolyástól ment lévén, a netalán reáhatni akarók is az ő meggyőződésében változtatást tenni nem fognának és épen ezen okból és népünknek azon tulajdonánál fogva, mely kiválóan a törvény iránti tiszteletben nyilvánul, óva figyelmeztetem a különben is kiválóan értelmes közönséget, hogy kinn és benn minden oly netaláni tulkapástól tartózkodjék, a mely akár a birói függetlenséget, akár a vád ós védelem szabadságát veszélyeztetné, vagy csak korlátozná is; — tartózkodjék pedig különösen idebenn minden tetszés és nem tetszés nyilatkozatoktól és oly csöndháboritástól, mely ezen komoly ügy tárgyalásának menetére zavarólag hathatna. Ezután közvádló vádbeszédjét tartotta következőleg: Solymosi Eszter, özv. Solymosi Jánosné, jelentéktelen vagyonú tisza-eszlári lakos leánya, már zsenge korában cselédi szolgálatra utalva, mult évi márczius 1-én lépett utoljára szolgálatba rokonához, Huri Andrásné ottani lakoshoz. Húsvéthoz, a keresztyénség e magasztos ünnepéhez készültek, mely időszakba esett a Mózes-vallásuak húsvétja is. Huriné ápril 1-én az általános szokás szerint „Tisza-Eszlár-Ujfalunak" nevezett részében fekvő házát kifesteni szándékozván, a szükséges festékért az ugyanazon község mellett levő s Ó-Falunak nevezett és puszta térségek által elválasztott részébe Kohlmayer József kereskedőhöz küldötte el Esztert, ki még Lánczy Gáborné és Csöndes Gáborné szomszédoktól is kapott oda megbízatásokat. Délelőtt 10—11 óra közt indult el összesen 7 krral s bizonyos, hogy a déli órákban csakugyan megfordult a nevezett kereskedőnél s bevásárlásait megtette. Látta ót Szabó Julianna hajadén Ó-Falu felé sietni; látták őt Rosenberg Hermán, tisza-eszlári lakos és ennél azon időben szolgált Eszter idősb nővére Zsófi. Utóbbi mind odamenet, mind visszajövet alkalmával beszélt is vele s azután követte tekintetével egész az Ó-Falu végén létező malmon tul. Itt vész el a nyoma, a melyen őt tovább követhetnők. Huri Andrásné, majd utóbb az aggódó özvegy anya é3 vele együtt özv. Solymosi Gáborné siker nélkül keresték még ugyanaz nap délután a vissza nem tőrt leányt. Nem valósult meg a zsidó egyházfinak, Scharf József s nejének a siránkozó anyához a vigasztalás hangján intézett kecsegtetése, miszerint megkerülend leánya, miként évek előtt Hajdu-Nanáson is megtaláltak egy gyermeket, a kinek eltűnése miatt a zsidókat gyanúsították. — Nem vezetett eredményhez a kivutalos körözés sem az ápril 4-én tett feljelentése folytán. Solymosi Eszter elveszett. E közben asszonyok, hajadonok beszélik Tisza-Eszláron Scharf József egyházfi aüg 5 éves Samu fiának egyes elejtett mondásait: „atyus hivta be a leányt, megmosta, bevitte a templomba, a metsző bácsi megvágta" . . . s több efféléket. Solymosiné május 4-én ismételten és most már határozottan szorgalmazta „a leányát elemésztett zsidók elleni vizsgálatot* ugyanazon szolgabírónál, kinek intézkedéseiből Tisza-Eszlár község elöljárósága foganatosította azon előnyomozást, a melynek alapján a törvényszék május 12-én kelt végzésével a bírósági előnyomozást rendelte el, s ennek folytán vizsgálóbíró küldetett ki, s ez 19-én Tisza-Eszláron megjelent. A gyanúba vett zsidóknak rendőri felügyelet alá helyezése után Scharf Samu gyermeknél kezdette meg a kihallgatást, a ki neki is elbeszélte, hogy Solymosi Eszter lakásukba jött, sokak jelenlétében egy nagybácsi által |annak nyakán késsel ejtett metszés után, Móricz fivérén kívül még ő is segédkezett a csurgott vérnek tányérba felfogásánál. Az atya, a 14 év körüli Móricz fitestvér s a többi gyanúsítottak határozottan tagadnak minden tudomást Solymosi Eszter eltűnéséről, s akkori vallomásaikból csakis annyit tudhatni meg, hogy ápril 1-én három idegen metszőjelölt próbakönyörgést tartott a tisza-eszlári zsinagógában, s hogy azon időben ott két nő társaságában egy ismeretlen koldus, a most már ismert Wollner Hermán is tartózkodott. — A vizsgálóbíró nem ad hitelt szavainak; azonban Móricz fiu, a ki május 20-án a vizsgálóbíró előtt egész határozottsággal azt állította, hngy Solymosi Esztert még híréből sem ismerte s nem tud felőle semmit, a következő napon Recsky András akkori csendbiztos előtt, a kinek nagy-falusi lakába Péczely Kálmán törvényszéki irnok felügyelete alatt jutott, késő esteli órákban, azon vallomást teszi, hogy atyja gyertyatartó eltételének ürügye alatt Solymosi Esztert az útról behiván, majd a náluk szállásolt zsidókoldus nevezett hajadont a zsinagóga előcsarnokába vezette, itt a padlóra teritette, s ingig való levetköztetése után téglási és tarczali metszők lenyomva tartották, Schwarcz Salamon metsző pedig annak nyakát késsel megmetszette, s veres tányérba felfogott vérét egy fazékba öntötte. Mindezeket Scharf Móricz, mint mondá, a zsinagóga ajtajának kulcslyukán át látta, hova a leány jajgatására futott. Az elmondott műtét után Scharf Móricz még a leány nyakának rongygyal bekötését és leve^-