Törvényszéki csarnok, 1879 (21. évfolyam, 1-95. szám)
1879 / 24. szám
Budapest, 1879. péntek, márcz. 28. 24. szám. Huszonegyedik évfolyam. TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK. Tartalom: Egy uj intézmény. — Kereskedelmi és Semmitőszéki döntvények. Ezen száminál a január-marcziusi előfizetési időszak már lejárván,tisztelettel felkérjük előfizetőinket, szíveskedjenek ai előfizetés megújítása iránt mielőbb intézkedni. — Hfagy köszönettel vennők, ha lapunk támogatói hatás- és ismeretségi körükben előfizetőink szaporítására közreműködnének. — Az év elejéről még teljes példányokkal szolgálhatunk. — Az előfizetési dij ezentúl is évnegyedre 2 írt, fél évre 4 írt, egész évre § forint. Egy uj intézmény. Csak ne jöjjön a szeszélyes sors soha arra a szerencsétlen ötletre, hogy engem ministernek tegyen; nem azért, mert talán nem tudnám betölteni állásomat annak módja és rendje szerint, de hogy nem; hanem azért, mert soha sem tudnám magaméva tenni azt a hires Talleyrand féle tudományt, hogy az ember ugyan azon egy ügyben száz oldal felé mindig-mindig valami mást mondjon a nélkül, hogy csak egyszer is a valót elárulja. Pedig hányszor jut egy minister abba a kellemetlen helyzetbe, hogy kénytelen a vele született őszinteséget gondosan elburkolva, száz meg száz embernek üres phraaisokat mondani, miképen a kellő közepet tartják annak — hogy az illető el se bi/akodjék, meg el se csüggedjen sorsán. Ez év elején Pauler igazságügyi ministerünk volt ily helyzetben. Megürült ugyan is a bpesti kir. ítélőtáblánál két rendes birói állomás. Hogy tódult Össze az audiencziát, keresők serege a Deák Ferencz utczában ; és még a sok ajánló protector; hogy hemzsegett ez mind a ministeri váróteremben! Egyre nőt azok száma, mint a Tisza vize! de ott el vannak mindenre szépen készülve; egy szolid zsilipen, nagy ajtó formában egyenkint, cseppen kint bocsájtatik be csak a kérók árja a váróteremből a fogadóterembe, hogy néhány perez múlva egy pár meleg ministeri szóra ismét elpárologjon, és egy uj csépnek csináljon helyet. Ez alkalommal különben a ministernek valamivel könnyebb dolga volt, mert hisz ő akár valamennyinek egy sommás audienczián is megmondhatta volna, a mit igy számtalanszor volt kénytelen ismételni: hogy ő tudni ilik a betöltés iránti javaslat megtételével a kir. tábla elnökeit és tanácselnökeit bizta meg! — No erre aztán rohant a folyamodók serege — a tanács elnökökhöz ? nem ! előbb a kir. táblai portáshoz, hogy ott a tanács elnökök névsorát és lakásaikat meg tudják (valaki és az nem berlini születésű — azt állította, hogy soha se volt a portásnak oly jó dolga, vagy legalább soha se adott el annyi névjegyzéket, mint ekkor.)— Es most kezdődött a vándorlás! — Valamint nagypénteken és szombaton tizszer is találkoznak az ismerősök, mert valamenynyien ugyanazon utakon és ugyanazon templomokba vándorolnak, csak más sorrendben — ugy a folyamodók közül is sokan ezen napokban minduntalan egymásra bukkantak, a mint az egyik éppen lejött emez vagy amaz tanácselnöktói, a kihez a másik még most készült menni. A szegény tanáos elnököknek már rég nem volt annyi do^uk, mert legalább eleinte czélszerünek látták minden kérvényező előtt egy szép dictióban kifejteni, azon alapelveket, metyek szerint — az ő nézete szerint— a méltóságos bizottság eljárni hivatva lesz, és felsorolni azon szempontokat, melyek őt legalább — első sorban ezen vagy azon competensek mellett szavazni kénytelenitik etc. etc. Ezeket a jó öreg urak 3-szor 4-szer is elmondták egy nap, s ha az ötödik vagy hatodik látogatásnál már rövidebbre terjedt a speech, akkor vagy megunta már a méltóságos ur a sok ismétlést, vagy pedig a mellékszobában már a darok parthiera várták. A kérvényező nagy pontossággal halgatta persze ezen fejtegetéseket, valamint a diák egész ihletséggel hallgatja Faustban mephístonak értekezleteit, s ha ugy a negyedik vagy ötödik részletét a tizenkét statióból álló körútjának, megtette, ugy rémlett előtte, mintha ezt vagy azt az ideát — ma már egy párszor halottá volna; miért is — két jó barát találkozván egy ilyen tanácselnöki lakás előtt — az onnan lejövő a barátja karját fogva, egy sétára szolitá fel azt azon biztatással, hogy ő ugyan azt fogja neki a Duna partján a szabad levegőben elmondani, amit a méltóságos ur oda fenn fogna mondani, — de azért mégis csak felment. így ment ez álló három hétig. Valamint minden emberi intézmény, ugy a most szóban forgó sem fogadtatott általános tetszéssel. Persze nem mindenkinek tetszik az, ha a szép magyar ősi szokás: a „komaság és sógorság" hatása békóra tétetik, (nem is kell azt bántani) a folyamodók nagy többsége azonban örömmel üdvözölte azon kilátást, hogy ez által a protectió veszedelmes befolyása megtörve lesz, mert a mint a sok elvi szempont reasumálása következtetni engedte, csakugyan várni lehetett a méltóságos bizottságtól, hogy tiszta jog és igazság szerint meg fogja tenni a magáét. És jóformán egészséges ideának is látszott ez az első pillantásra; mert az ezredes minden esetre jobban ismeri saját ezredének embereit, mint a távol álló fó'tábornok, — hacsak a saját maguk közti súrlódások, — az egyeseknek túlnyomó befolyásukkal való fitogtatási yá gya — a szerényebnek a pöffeszködő előtérbe tolakodása általi elnyomása folytán, egy egységes czélszerü működés már elejétől fogva lehetetlenné nem tétetnék. S megjött a nagy nap! De hogy tudui meg most, hogy mit végeztek ? Némelyek, kik nem éppen közvetlenül érdekeltettek ez ügyben, ismerőseik vagy barátjaik érdekében megpróbálták itt-ott a körben vagy a sugárúton ugy szóközben, hol egy, hol másik Méltóságostól egy-egy szikráját 24