Törvényszéki csarnok, 1879 (21. évfolyam, 1-95. szám)
1879 / 94. szám
Budapest, 1879. kedd, decz. 23. 94. szám. Huszonegyedik évfolyam. Tartalom: Jogeset: Törlési kereset a hagyaték átadása előtti A következei évvel lapunk 22. évfolyamát fogjuk megkezdeni. A mint 21 év előtt, ugy most is csakesry czilt ismerünk: a magyar igazságügy lökéletesb kifejlődését. Mi sohasem ismertünk más czélukat s nem kerestünk más érdekeket. Ha az ugy igényeire, szembeszahunk a hatalom embereivel. — de soha sem vonakodtunk a népszerűség és hali: él el éhhel is megküzdeni. A jogi re fo r m képezte első jelszavunkat; eló'harezosai voltunk már a német rendszer alatt, mely pedig azzal nem igen rokonszenvez tr. A reformok mellett küzdünk most is, de csak ugy és akkor, In azokra megvan a kedvelő talaj, ha egészséges alapjai vannak, hu nem hiányzanak a legszük^égvsbfeltételek, melyek nélkül csak experimentatiók s nem r< formok is létesülhetnek. — Legfőbb sul)t fektetünk ez idő szerint a gyakorlati jogélet szükségeinek kielégítésére; miért lapunk főtartalmát a jogesetek és döntvények képezik. Fő forrásul tekintjük ezeket a jogi ismeretek terjesztésére, a birák és Ügyvédek tájékozására—tehát a jndteaturatökéletesítésére. Tisztelettel felkérjük előfizetőinket, szíveskedjenek az előfizetés megújítása iráni mielőbb intézkedni.—H'agy köszönettel vennők, ha lapunk támogatói hatás-és ismeretségi körükben előfizetőink szaporítására közreműködnének, — Az előfizetési dij ezentúl is évnegyedre 2 frt, fél évre 4 frt, egész évre § forint. Jogeset. A zálogjog hatálya azon tulajdonjogi ól feltéteteztetvén, melyei az adás mint örökös a bekebelezéssel terhelt ingatlanra, az örökösödési eljárás fo'ytán szenendö lesz; és az adós azon ingatlan tulajdonjogát semmi részben sem szerezvén meg, de mint örökös azt soha sem is szevezhetoén meg) — miután azon ingatlan a hagyaték átadása előtt a hagyatéki bíróság beegyezésével eladatotts a vevőre közvetlenül az örökhagyó után átíratott : a tevő törlési keresetének helyadanió. Angol Magyar bank — DavidsobnS. H. e. a budai 7G49. sz. telekjben C 27. alatt 1000 frtig előjegyzett és C. 70. a. igazolással bekebelezett zálogjog törlése iránt 1877-ben a bpesti I—111. ker. járásbíróság mint telekk. batóság előtt pert indított. A jbiróság. 1877. jun. 6. — 5863. s . a. ítéletével felperest kereshetőségi jog hiányában, különben is időelotti keresetével elutasította s a perfeljegyzést, törültetni rendelte s 25 írt perköltségben maraaztalta; „ruert felperes már rég ezen keresete megindítása előtt a zálogjoggal terhelt ingatlanokat eladván, azokra nézve sem a vevő, jelenlegi telekk. tulajdonos — a budapesti géptégla gyár részvénytársasággal kötött adásvevési szerződés, sem a telekk. rendt. 148. §-hó\ kifolyólag^ kereseti joga nincs; mert mint egészen telekkönyvön kivüt eladás esetében. — Keresk. döntvények. — Semm. döntvények. álló* s így a bekebelezések által jogaiban nem sértethetett fél, az eredeti érvénytelenség miatt harmadik személyek el en törlési keresettel nem élhet; ai általa felhozott, de nem igazolt szavatosság pedig, még ha léteznék is, felpe. rességet nem ad. „Di ha kereshetőségi joga lenne is — pervesztes lenne; mert felperes nia^a beismeri; de a szerződés is tanús tja, miszerint a kérdései ingatlant, nem a mint felperes á litja, a hagyatéki bíróságtól, hanem néhai Filünger János örököseitől vette meg, az árvaszék beegyezésével s a hagyatéki bíróság jóváhagysával, — s a telekk. átíratást 1875. okt. 30 eszközöltette; mi által be lett ismerve, hogy ezen örökösök egyike Fi.linger Hona is, kinek ezen hagyatéki ingatlanokból örökrész jár; és a mely örökrészre, — a hagyatéki igények, de nem más idegen személyek jogai sérelme nélkül — lett alperesnek zálogjoga — még pedig felperes tulajdonjoga és perfeljegy zése elUt sokkal előbb bekebelezve. Ily körülmények közt tehát|íC örökrészekre szerzett zálogjogokat törölni mindaddig íyém lehet s a kereset időelőtti: míg vagy a jelzálogos követelések ki nem elégitetnek — vagy a h»gyatéki bíróság átadási okmánnyával nem igazoltatik az, hogy az adós Fii linger Ilona a hagyatéki ingatlanokból örökrészt nem kapott. „A felperesileg idézett telekk. 73. §ból — melyszerint a vevő nyilvánkönyvi bejegyzése, közvetlenül az örökhagyó után tartozik, — nem lehet azon következtetést vonni, hogy azon ingatlanokat nem az örökösöktől, hanem a hagyatéki bíróságtól, és igy per fictionem juris, közvetlenül az örökhagyótól vették volna meg, — sőt ellenkezőleg e §. azon kitételéből: hogyha a hagyatékhoz tartozó ingatlan, a tárgya'ási hatóság beeegyezésével eladatik — önként következik, hogy az adásvételi ügyletet az örökösökkel mint az eladásra jogosultakkal kell megkötni; s ily esetben csak azon kedvezmény áll be4 hogy az örökösöket átugorva, az ingatlanok egyenesen a vevőre telekkönyvezhetók, — a nélkül azonban, hogy az időközben szerzett telekk. jogok érintetnének.— Nemkülönben a telekk. 74. §. engedélyéből nem az következik, hogy mivel a kérdéses zálogjoggal terhelt ingatlanok, természetben soha sem fognak az illető örökösöknek átadatni, tehát a bekebelezésnek joghatálya sem állhat be, hanem csupán az, hogy az ily bekebelezések a hagyatéki tárgyalásnál előf orduló igényekre sérelmesek ne legyenek, — és érvényességük tekintetéből az adós örökösök a hagyatéki ingatlanból örökrészt nyerjenek,— a minek ez esetben okvetlenül bekövetkezni kell, miu:áti Filünger Ilona, az adásvevési szerződésnek, a hagyatéki bíróság általi jóváhagyása által már is elismertetett örökösnek. — Aioo. körűimé >y, hógy a hagyatéki ingatlanok az örökösöknek természetben át nem adunak, — a hitelezők zálogjogaira befolyással nem lehet; mert a vevő a már bekebelezett terhekkel vévén meg az ingatlanok >t, UÖP Lapunk kuv. száma a szent ünnepek miatt decz. 30-án jelenik meg, ~^5jf