Törvényszéki csarnok, 1878 (20. évfolyam, 1-98. szám)
1878 / 90. szám
358 „Mindezen körülmények a perben hit alatt kihallgatott tanuk, különösen pedig Neumann József alperesi tanú hittel erősített és saját tapasztalásán alapuló vallomása által is jogszerűen bebizonyitva lévén,—az alperesi bajóvezetök által okozott hajókár, és ennek megtérítése iránti kötelezettség alperesek ellen, és pedig a törvény értelmében egyetemlegesen megállapítandó volt. — Tekintve, hogy a megsérült felperesi hajó kiemelési, kőkiszállitási és ezzel kapcsolatos költségek valódiságát és összegét a D. alatti kir. folyamfelúgyelől hivatalos számla, ugy Bobics Károly m. kir. folyamméruök és Gröttl György m. kir. folyam felvigyázó tanuknak hittel erősített vallomása 916 frtba igazolják; továbbá hogy a felperesi elsüllyesztett hajón okozó t sérvek kijavítása, és a hajónak teherszállítására képessé tételére szükséges összeget az E. alatti szemle és becslési jegyzőkönyv 300 írtban, a károsított hajó teherképessógi veszteségének érték térítését ugyanezen közökmány 600 írtban, végre a birói szemle költségeit ugyancsak az E. alatti közokmány 24 írt 50 krban kimutatják, alperesek összesen 1870 frt kr. kártérítési tőkében feltétlenül elmarasztalandók voltak. „A mi az elsülyedt és kiemelt kőnek újra berakásáért felperes álta fizetett és alperesek által megtéritetni kívánt 45 irtokat, ugy szinte az elsülyedt hajó kiemelése körüli fáradozásáért és idővesztésért felperes részéről kö vetélt 120 frt összeget illeti, ezen két rendbeli összeg, minthogy ezekre nézve felperes más bizonyítékot nem hozott fel, csak feltételesen, vagyis a felperes által felajánlott fő — illetve becslő eskü letétele esetére volt felperesnek megitélhető. „Felperes a valóságos káron kívül megszűnt haszon fejében 1080 frt összeget követel. — Ezen összeg azonban részére meg nem volt ítélhető, mert azon esemény körül, mely által a kár okoztatott, alpereseket sem rosz szándék, sem feltűnő gondatlanság nem terheli. „Az elsülyedt hajóról elvesztett szerszámok értékének, — vagyis 50 frt megtéritésére vonatkozó követelésével felperes szinte elutasítandó volt, mert a szerszámok minőségét és mennyiségét meg nem jelelte, és nincs igazolva, hogy azok elveszte a hajó elsülyesztése folytán történt. A kir. tábla f. év febr. 6. — 69917. sz.a.atszék Ítéletét indokaiból hhagyta. A legf. ítélőszék pedig a kir. tábla ítéletét felhívott indokaiból hagyta helyben. (1878. október 9. — 7807. sz. a.) A C nriai bíróság döntvényei. (Folytatás.) 16. Azon választó, ki magát nem ingatlan birtokának, hanem rendes lakásának választó kerületében kívánja a névjegyzékbe felvétetni, e kivonatát személyesen vagy Írásban nyilváníthatja, de sehol másutt mint csakis az összeíró küldött seg elölt. Vild András és 83 érdek társa járeki lakosok a névjegyzékből kihagyatván, ez e. VallerPál mint meg hatalmazottjuk felszólalt, deelutasitatván Újvidék vá ros k ö i p. választmánya által,— felebbezéssel élt A Curiai biróság azt hhagyta; Indokok: „Habár kétségtelen, hogy az 1874:33 tczikk 38. § nak rendelete szerint azon választó, kinek ingatlan birtoka más községben vagy más választó kerü létben fekszik, mint a hol rendes lakása van, kívánatára ez utóbbi községnek, illetőleg vál. kerületnek névjegyzékébe felveendő; habár továbbá kétségtelen az is, hogy e kivánatát nemcsak személyesen, de írásban is nyilváníthatja; tekintve még is, hogy az idézett törvény értelmében mulhatlanul szükséges, hogy az illető választó e kivánatát akár személyesen, akár írásban nyilvánította, mely nyilváaitás azonban másutt, mint az összeíró küldöttség előtt nem történhetik, a mennyiben az összeiró küldöttség az idézett 38. §. szerint különben mindenkit csak azon községben vehet fel a választók névjegyzékébe, hol rendes lakása van; tekintve továbbá, hogy felebbező azt miszerint Vild András s 83 társa akár szitnélyesen, akár Írásban az összeírás alkalmával az újvidéki összeiró küldöttség előtt kijelentették volna, hogy az újvidéki választók névjegyzékébe kívánnak felvétetni, nem is állítja, annálkevé=bé bizonyitja, — de e feltevést 1878. július 15-én beadott felszólalásához csatolt s azon h5 13-án tehát a névjegyzék összeállítása után kelt meghatalmazás is megczáfolja; tekintve végre, hogy ily helyzetben az Ö3zszeiró küldöttséget oly mulasztás vagy törvény ellenes cselekmény, mely miatt felszólalásnak helye volna, nem terheli — minélfogva a felszólalásnak helytadni annálkevósbé lehetett, mert felebbező, noha erre a vál. törv. 50. §. szerint jogositva volt, állítólagos sérelmét uj bizonyítékokkal nem támogatta." stb. stb. (1878. nov. 23. — 375. sz. a.) 17. A választói névjegyzékbe valaki fel nem vehető ott, hol orvosi oklevele kihirdettetett, m<d")n hiteles bizonyítvánnyal igazoltatik, hogy azon helyen nem lakik. Pescha Vladimir orvos a verseczi névjegyzékbe felvétetvén s ez ellen Thier Ignácz felszólalván, ez Versecz város közp. választmány f. év sept. 16. — 11. sz. határozatával elutasitatotc. Utóbbi felszólaló felíbbezett. A Curiai biróság a közp. választmány határozatátmegváltoztatván, nevezettet töröltetni rendelte. „mert a felebbezéshez csatolt városi kapitánynak saját hatáskörében kiadott s igy teljes hitelt érdemlő hivatalos bizonyítványából az tűnik ki, hogy Pecha V. orvos Verseczen nem lakik; minél fogva habár orvosi oklevele Versec.en kihirdetteetett, — a választók névlajstromába az 1874:33. tcz. 38. §. ellenére felvehető nem volt; az pedig nem is állíttatik, h >gy lakása iránt kétség levén,— Versetzet maga jelölte volna ki." (1878. nov. 23. — 318. sz. a.) 18. A választói jogosultság meg nem tagadhaló azoktól, kik nem magokban, hanem hitveseikkel vagy kiskorú gyermekeikkel eggüttesen bírnak 3 lakrészből álló házal vagy '/ telekhez hasonló földet, közülök bármelyikre legyen is az lelekkönyvezve. Metter Márton kihagyatván felszólalt, de ennek Erzsébet város közp. választmánya f. év september 7. — 43. sz. a. helyt nem adván — felebbezéssel élt. A Curiai biróság felebbezőt felvétetni rendelte ; „Tekintve, hogy az E. alatti adóösszeirási lajstromból kitetszik, miszerint íelebbezőnek 1877-ben egy —két lakrészből — nejének pedig egy 1. lakrészből álló háza volt, s hogy az jelenleg is img van; sőt azt mikép neje 1878 évben két házat bírt, melyek egyike 1. másika 2 lakrészszel van ellátva, — a közp. választmány saját felterjesztésében állitja;