Törvényszéki csarnok, 1878 (20. évfolyam, 1-98. szám)

1878 / 25. szám - A soproni ügyvédi kamara 1817. évi jelentése. 2. r.

98 megmutatta már több ízben, hogy saját érdekeit a közjónak örömmel képes feláld >zui. Behozatott a közjegyzői intézmény, mely az ügyvédség lába alól széles terjedelmű működési tért vont ki, — és a magyar ügyvédi kar örömmel üdvözölte ez intézményt, mert benne a korviszonyok követelményét felismerte; — életbe lépett az uj váltótörvény, mely egyezerübb eljárással az ügyvédi karra kevésbé jövedelmező ügyködést eredményezett: s a magyar ügyvédi kar azon büszke öntudattal fogadta e törvény megalkotását, hogy az érdeklett közönség annak lételét első sorban az ó' sürgetéseinek köszöni; — s még ma is folyton sürget, fájdalom eddig semmi, vagy csak csekély eredménynyel, hasonló törvényeket, egyre követelvén a bonyolódott perrendtartás átalakítását, uj, egyszerűbb csődeljárást, a polgári törvénykönyv behozatalát s a bélyegtörvény revisióját. — De midőn oly törvények támadják meg lételét, mint az 1877. 22. t. czikk, feljajdulását valóban a hazafi fájdalom, a közügyet féltő aggodalom okozza! Esedezünk tehát, miszerint az eddig nyilatkozó irány elfojtásával, a felburjánzott, s részben egyenesen helytelen törvényes intézkedések árnya alatt megizmosodott zugirászatot meggátolni, s az ügyvédi kar jogos érdekeinek méltányos védelmét biztosítani méltóztassék. E kamara már az 1876-ki évi jelentésében kifejezést adott azon aggodalmának, hogy a törvényhozás a jogszolgáltatás terén a szakközönség meghallgatásának mellőzése folytán oly irányt fog adni jogszolgáltatásunknak, a mely határozottan retrográd jellemünek bizonyuland. Aggodalom teljesen érintette azon körülményt, hogy a jogszolgáltatásra vonatkozó törvényjavaslatok a szaktestületekkel, nevezetesen pedig az ügyvédi kamarákkal, melyek az ügyvédrendtartás 21. §-ának 7. pon*ja értelmében erre különösen hivatvák, nem közöltetnek, s névszerint utalt is egyik másik törvényjavaslatra, igy a már torvénynyé vált bagatell törvényjavaslatra is. Felszóllalásunk, sajnos — eredménytelen volt, s az ügyvédi kamarák a leggyakorlatibb tárgyú törvényeknél még inkább mellőztettek, mint előbb. Pedig alkalom volt elég az önként is ajánlott, de törvényszerűnek is mutatkozó közreműködés igénybe vételére, s volt arra ok is elegendő. Ha mellőzzük is azt, hogy az autonómiára fektetett alkotmányunk jogosnak tünteti fel azon óhajunkat, h og y az 1874. 34. t. czikk 21. §-ban meghatározott módon a javaslatokoz hozzá szólhassunk, — mert valódi autonómia csak ott lehet, a hol a törvény szerint hivatottak teljes befolyásukat érvényesíthetik, — a jogszolgáltatásba vágó törvényjavaslatoknak az ügyvédi kamarákkal való közlésére elegendő alapul és okul szolgálhatna már azon tanulság is, melyet eddigi törvényeink megalkotásából meríthetünk. Elegendőnek tartjuk e tárgyban a törvénykezési eljárás még csak rövid életére hivatkoznunk, melyet mindenki halálra szánt, melyet senki az életre érdemesnek nem tart, s mely terv szerint terjedelmes novella által önmagából kiforgátandó, egy egészen uj lénynyé átalakitandó. A doctrinár befolyás elhatározó volta már itt is megbos/.ulta magát, s ennek győzelme következtében jutottunk oda, hogy törvénykezésünk a legbonyolultabb, ennek folytán a legköltségesebb, leglassúbb, legbizonytalanabb, — s elértük azt, hogy az ezen évtized elejéhez képest kétségkivül erősbödött bírói karunk is csak folyton növekvő hátralékokkal dolgozik. De ennek köszönhető az is, hogy oly törvények, mint a gyámi törvény saz 1877.22. t. czikk napvilágot láttak; mert valóban nem hisszük, hogy gyakorlati szakférfiak szavának figyelembe vétele mellett ezek megszülethettek vala. Nem czélunk, s nem is ez alkalomra való, ezen törvények birálata, mely m\ már különben is elkésettnek mutatkozik, de nem mulaszthatjuk el ismételve constatálni, hogy az ügyvédi kamarák a mondott irányban törvényes befolyásuk gyakorlatától helytelenül, s a mi legfőbb, egész tisztelettel, de őszintén kifejezett nézetünk szerint, a közügy kárára üttetnek el. Ismételjük tehát azon már a mult évben kifejezett kérelmü nket, miszerint az igazságügyministerium az ügyvédi kamarák .szakmájába bevágó törvényjavaslatokat velünk is lehetőleg közölni méltóztassék. (Folyt, köv.) Jogeset. Valamely ingatlanra vonatkozó adásvételnél, az eladónő tulajdonjoga a kiskorúak ulóöröklési jogának bejegyzése által korlátolva levén, — az adásvevési szerződés a tulajdonjog bekebelezésének alapjául nem szolgálhat. Deme János — Liptay Ágoston szül. Barlanghy Hermin e. adásvevési szerződésen alapuló tulajdonjog bekebelezéseért folyamodott az ar.-maróthi t s z é k h e z. A tsz ék 1876. decz. 28. — G58. sz. végzést hozta, mely szerint: „Az 1875. decz. 20. kiállított A. a. adásvevési szerződés alapján a tulajdonjog bekebelezése az óhaji 7. sz. telekjkben, az eladó Liptay Barlanghy Hermin tulajdonául bejegyzett ingatlanra, vevő Deme János javára elrendeltetik s annak a 200 frt vételár kitüntetése, s a B. lapon 2. tétel alatt az eladónő kiskorú gyermekei Guido, László Aurél, Mária s a még szüietendők javára feljegyzett, de ez ingatlanságra nézve az eladás által tárgytalanná vált utóörökösödési jognak az emiitett birtokrészlet tekintetébeni kitörlése, vagy is az emiitett birtokrésznek ama feljegyzés mellőzésével külön telekjkönyvbe leendő bejegyzése mellett, az illető telekjkben leendő foganatosítása a kebelbéli telekk. hivatalnok meghagy atik." A bpesti kir. tábla 1877. okt, 9. — 43G62. sz. a. végzésével a tszéki végzést megváltoztatván, Deme Jánost bekebelezési kérelmével elutasította; „mert az eladónő tulajdonjoga, az óhaji telekjkben a B. 2. alatt megnevezett kiskorúakat illető utóöröklési jog bejegyzése által korlátolva, — s ekként szabad rendelkezési joga megszorítva levén, az A. adásvevési szerződés, a hitbizományilag helyettesitett kiskorú örökösök érdekében szükségelt gyámhatósági jóváhagyás nélkül, a telekkr. 69. §. értelmében, sem a tulajdonjog bekebelezésének, sem előjegyzésének alapjául nem szolgálhat." A legf. ítélőszék következőleg határozott: „Tekintve, hogy a tulajdonjog az illető utóöröklési jog bejegyzése által, a telekkönyv tanusitása szerint — korlátolva van, — az pedig, hogy a bejegyzés a végrendelet tartalmának megfelel-e? — ezúttal el nem birálható — a kir. táblának feutidézett végzése indokainál fogva is helybenhagyatik." (1878. febr. 18. — 1515. sz. a.)