Törvényszéki csarnok, 1878 (20. évfolyam, 1-98. szám)

1878 / 25. szám - A soproni ügyvédi kamara 1817. évi jelentése. 2. r.

Budapest, 1878. kedd, april 2. 25. szám. Huszadik évfolyam. TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK. Tartalom : Soproni ügyvédi kamara jelentése. — Jogeset: Adásvétel utóöröködési jog. bejegyzésénél. — Bánya jogeset. — Semm. döntv. f^F" Az előbbi szánmsal a jan. — marcziusi elöf. folyam már befejeztetvén, tisztelettel felkérjük előfizetőinket, szíveskedjenek az előfizetés megújítása iránt mielőbb intézkedni. — Nagy köszönettel vennők, ka lapunk támogatói hatásés ismeretségi körükben előfizetőink szaporítására közreműködnének. — Az év elejéről még teljes példányokkal szolgálhatunk. — Az előfizetési díj ezentúl is évnegyedre 2 frt, fél évre 4 frt., egész évre 8 frt. i A soproni ügyvédi kamara 1817. évi jelentése. )C (Folytatás.) Ezen indítványunk alkalmából bátrak vagyunk a zugirászatnak különösen egy nemét tárni fel, mely nem csak a legvirágzóbb, — nem csak a legbotrányasabb, de egyúttal a legtöbb visszaéléssel is jár, értjük a leiekkönyvi beadványok körül űzött zugirászatot. A soproni kir. törvényszéknél az 1877. évben benyújtott 20700 ügydarabnak alig '/3-ad része adatott be ügyvédi, vagy közjegyzői ellenjegyzés mellett, s több mint 2/3-ad rész zugirászok által. — Ezek a felektől az okmányokat átvévén, az általuk elkészített s felszerelt folyamodványt a fél nevével, a maguk kezével aláírván, azt, mint a fél saját beadványát nyújtják be, mely aztán a telekkönyvi hatóság által elintéztetvén, alakilag ugyan a félnek, tényleg azonban, miután ugyan a beadványt fogalmazó körjegyző egyúttal a kézbesitő is, ennek kézbesitetik, ki a kézbesítést sok esetben nem is a félnek tel jesiti, hanem azt annak maga által tett kézvonás általi aláírásával meg is tartja, Hogy ezen eljárás az 1874. 34. t. czikk 39. §-ának legegyszerűbb kijátszása, az bizonyos, — de az is világos, hogy ilyféle eljárás számos fontos magánérdeki-e nézve is végzetessé válhat. Pedig ezen zugirászat a fentjelzett módon könnyen volna meggátolható, mert mindenkor világos volna, váljon maga a fél, vagy niás e a tulajdonképeni folyamodó. De meggátolandó is volna ez eljárás, s épen az ajánlott módon, nem csak azért, mert az zugirászatot képez, hanem azért is, mert bizonyos lévén, hogy a folyamodást nem a tulajdonképeni érdeklett adta be, a telekkönyvi rendeletnek a folyamodás jogosultságára vonatkozó 119. és 120. §§-ai érvényesítésüket megkövetelik. Ilyféle, s ehhez hasonló orvoslását vártuk mi, az 1876-ki évi jelentésünkben a panaszlott zugirászatnak, nem pedig concret esetek orvositat,. S ha fájó kebellel vettük tudomásul az erre 82SG/877- sz. a. adott választ, bizonyosan indokolt érzetünk, látva, mint maradnak, mint késnek a törvényes intézkedések a baj gyökeres kiirtására, sőt mint korlátoltatik folyvást az ügyvédi kar hivatásszerű működési tere! S e tudatot megerősítik bennünk a törvényhozás ujabbi intézkedései. A bagatell törvény 34. §-a egyenesen sanctionálja a zugirászatot, kizárva abból, mint ilyent az ügyvédi közbenjárást, s tért nyitva a zugirászok hadának. S miért ? Állítólag, hogy olcsóbbá tétessék az igazságszolgáltatás. De olcsóbb-e a hitelezőre oly igazságszolgáltatás, mely a legszegényebb osztály apró követeléseit csak saját költségén engedi érvényesitetni, ha mindjárt ezen saját költségek a követelést magát is felemésztik? S az államot valóban az emberiség vezérlette-e e törvény megalkotásánál, mely a neki egy fillérébe sem kerülő békebiró működése után megkívánja a valóban igazolhatatlan súlyos bélyegilletékeket, s fizetetni rendeli a végrehajtók dijait, csak a fél meghatalmazottjáét nem, ki esetleg ügyvéd is lehetne? Nem kell-e ebben inkább és szükségkép azok törekvését látnunk, a kik az ügyvédségben folyton kiirthatatlan roszat látnak s ezen eddig csak képzelt rosz, de ily intézkedések által valódi roszszá válható, osztály elleni ellenszenvöknek áldoznak, midőn tért nyitnak az adósoknak jólelkű, de kicsiny hitelezőiket egyszerű fizetési vonakodással saját előnyükre megrövidíteni, s esetleg végtelen zavaroknak kitenni"? Mindezen, egy legsommásabb eljárás s egy rövid ügyvédi díjszabás megállapítása épen oly értelemben segíthetett volna, mint a mely intentio ezen bagatell törvénynek tulajdoníttatik. De e helyett elfogadtatott a közbenjárói rendszer, melyért ha dij és költség az ellenfél ellen megállapittatni nem is fog, az a dolog természete szerint ingyenes még sem lesz, hanem a fizetéssel vonakodó által okozott kárt egyszerűen nem a kár okozója, hanem -a már magában is károsult jó lelkű hitelező fizetendi. Az állítólagos czél elérésére tehát a törvény ez intézkedése teljesen alkalmatlan, és pedig oly szembetűnőleg az, hogy a czélt komolynak tartanunk nem is lehet, s az idézett törvény 34. §-ban csak az ügyvédség elleni gyarlóság szülte ellenszenv nyilatkozatát láthatjuk. Vagy feltehünk-e ezen törvény tervezőjében oly ártatlan felfogást, hogy ezen költség, a melyről a biró nem tud, mert tudnia nem szabad, valóban nem is létezik? Nem a sértett önérdek mondatja velünk e panaszt, nem az adja szánkba a vádat, melyet az ügyvédi kar érdekeinek elnyomása tárgyában emelünk. Hála az egek urának, a magyar földön annyira meggyökerezett az ősök erénye, hogy annak meggyilkolására irányzott annyi idegen támadás, s megrontására alkalmas annyi saját hibás intézkedés, még eddig mindig megtörött a honfiak erényén. A magyar ügyvédi kar is 25