Törvényszéki csarnok, 1877 (19. évfolyam, 1-97. szám)

1877 / 14. szám - A bagatell ügyek rendezéséhez 1. [r.]

56 biróság azonban a hozzá visszaküldött periratokat, a polgárosított határőrvidéken érvényes 1781. évi perrend­tartás szabályaira hivatkozván, azokat ismételten felkül­dötte a bpesti váltó tszékhez. — Ezek után utóbbi a Semmitöszékhez felterjesztette — nem illetőségi összeüt­közés elintézése végett. A Semmitöszék határozta: „miszerint a Herter Zsigmond által az orsovai jbi­rósághoz beadott igénykereset tárgyalására s eldönté­sére azon jbiróság vsn hivatva és pedig eltekintve a ma­gyar váltó eljárási szabályok (1869. 43. 44. 45. 74. §§. valamint most már az 1876. évi 77. §.) — rendelkezé­séről — Ő Felségének 1845. é vi május 24-kén kelt legm. elhatározása értelmében is ;ft „mi pedig a végrehajtást szenvedő és neje részéről beadott felfolyamodást illeti, kétséget nem szenved: hogy annak felterjesztése szintén az orsovai jbiróság illetőségi köréhez tartoznék, miután ugyan az ezen jbirósághoz czimeztetett és adatott be, s az abban foglalt panaszok tulajdonképen a végrehajtás folyama alatt állítólag el­követett szabálytalanságokra vonatkoznak „a dolog egyszerűsítése s a további késleltetés mel­lőzése czéljából azonban, a kir. váltó tszék utasittatik : hogy az emiitett felfolyamodványt, s az annak elinté­zéséhez szükséges végrehajtási iratokat közvetlenül a bpesti kir. táblához terjeszsze fel; — az igény keresetet s A többi irományokat pedig a jelen határozat hiteles másolatának kíséretében, — az orsovai jbirósághoz, to­vábbi törvényszerű eljárás végett küldje vissza; mely jbiróság egyúttal figyelmeztettetik: hogy a hazai bírósá­gok közt felmerülő illetőségi összeütközések elintézése ezen kir. Semmitöszék hatásköréhez tartozik." (1868. 54. t. cz. 50. §.) - (1877. febr. 6. — 1689. sz. a.) Kinevezések: Horvátországban Tomekovic Adolf, B 1 a­z i c Dénes, V e 1 i c k o v i c István és H o r v a t i c Tamás báni táblai ülnökök a horvát-slavon hétszemélyes táblához ülnökökké, Magyarországban tszéki bírákká: a nyitrai törvényszékhez. P r ón a y István ottani alügyész és M a z ó 1 y Antal ottani tör­vényszéki jegyző; a kassai törvényszékhez Vargha Imre volt tszéki segédbiró és biharmegyei árvaszéki ülnök. Járásbiróvá: a kubini járásbírósághoz: Chapó Elek verseczi járásbirósági albiró; aljárásbirákká : a sátoralja-ujhelyi járásbírósághoz : Gör­gey Gyula ottani törvényszéki jegyző ; a pozsonyi járásbíróság­hoz : K u n c z Géza ottani törvényszéki jegyző; a csáktornyai járásbírósághoz: Sárdy János ugyanottani aljegyző, — és a nagy-somkuti járásbírósághoz: M ó g a Ödön fehértemplomi tör­vényszéki jegyző — Vajdafy Emil és Eeviczky Ambró budapesti ítélő táblai fogalmazók a semmitöszékhez segédtanács­jegyzőkké neveztettek ki. — Molnár Jenő nagy-váradi járásbirósági albiró, saját kérelmére, a budapesti V. ker. kir. járásbírósághoz és F ü z y Ödön nagy-martoni kir. járásbirósági albiró ugyancsak saját ké­relmére, a soproni kir. járásbírósághoz hasonló minőségben át­helyeztetett. Továbbá: Ertl Ignácz pécsi törvényszéki díjas joggya­kornok ugyanoda, — Koszé r János pécsi járásbirósági díjas joggyakornok a siklósi járásbírósághoz aljegyzőkké, továbbá V i z s r á 1 e k Gyula nyitrai törvényszéki dijnok ugyanazon tör­vényszékhez Írnokká, és Gyurkovich György nagy-becske­reki lakos a kalocsai törvényszék mellé bírósági végrehajtóvá. — És D e c 1 e v a Béla siklósi járásbirósági aljegyző saját kérelmére a pécsi kir. törvényszékhez áthelyeztetett. — Simon Gáza legfőbb itélőszéki segédtanácsjegyzö, és Perez el Gyula semmitőszéki segédtanácsjegyző a kir. Curia legfőbb itélőszéki osztályához tanácsjegyzőkké, Schindler Jenő budapesti kir. itélő táblai fogalmazó pedig a kir. Curia leg­főbb itélőszéki osztályához segédtanácsjegyzővé. — N é v e ry Ignács nyitrai törvényszéki aljegyző ugyan­eda jegyzővé ; — Horváth József nyitrai tszéki dijas joggya­kornok ezen tszékhez aljegyzővé. — Nagy Lajos téthi járásbi­rósági dijnok ugyanazon járásb rósághoz, Vay Lajos kisvárdai járásbirósági díjnok a miskolci járásbírósághoz Írnokokká, Deák János nagy-kállói lakos a nagy-kállói járásbíróság mellé bírósági végrehajtóvá. Áthelyezések: B o d á n y i Sándor budapesti törvényszéki te­iekkönyvvezető, és B o g i s i ch Kárály ugyanottani segédtelek­könyvvezető a pestvidéki törvényszékhez, — Kreczinger La­jos abádszalóki j árásbirósági írnok a karczagi törvényszékhez, Józsa György karczagi törvényszéki irnok pedig az abád­szalóki járásbírósághoz. Csődök : Ph. Freyberg resicabányai kereskedő (lugosi tszék); — bejelentések april 23. 24. 25. — perügyelő s ideigl. tömeggondnok Budintián János. Landau Markusz, ungvári la­kos; bejelentések márcz. 12. 13. 14. — perügyelő, s ideigl. tö­meggondnok Rojko Béla; végi. választás márcz. 14, (beregszászi tszék.) B 1 a u Móricz Sámuel bpesti kereskedő; — bejelentések márcz. 6. 7. 8. — porügyelő ideiglenes tömeggondnok: Barabás Dániel; — végi. választás márcz. 8. d. u. 4 órakor. Ügyvédi kamarákból: A k a s s a íj részéről közhírré tétetik, miszerint Görgey Miklós s.-a.-ujhelyi ügy véd a kamara lajstro­mába felvétetett; Valkovszky István ügyvéd pedig elhalálo­zása folytán, abból kitömhetett, s irodájára nózve gondnokul Bartalos János kassai ügyvéd rendeltetett ki. Vitányi Bertalan ügyvéd szerencsi lakos, a kamara ügyvédi lajstromába folytatólag felvétetett. — Aradi ügyvédi kamarától — Szucsu Bela b,­csabai ügyvéd, önkéntes lemondása folytán.az ügyvédi lajstromból kitörültetett. — A n a gy s z e b e n i ügyvédi kamara közzéteszi, misze­rint Bock Hermán ujegyházi lakos ügyvédi lajstromába be­iktatta. Semmitőszéki tanácsuk febr. 20-t<í7 I. Tanács. Elnök: Mailáth György országbíró. Birák: Soltész, Babos, Beke, Nagy Samu, Grallu. II. Tanács. Elnök: Lipovniczky Vilmos. Birák: Herberth, Manoilovics, Pápay, Rauchoffer, Csoók. III. Tanács. Elnök: Tóth Lőrincz. Birák: Véc­tessy, Szloboda, Elekes, Bartha, Lacza. IV. Tanács. Elnök: Szabó Imre. Birák: Láday, Masierevics, Mersich, Osvald, Németh Miklós. Bejelentetett összesen: 541 ügy, — ezek közt i6 keres­kedelmi, — 5a legf. Ítélőszék s 8 a kir. tábla ellen. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos. SZOKOLAY ISTVÁN. Megjelen e lap hetenkint kétszer — kedden és pénteken. — Előfizetési ár: helyben és vidékre egész évre 8 frt., fél évre 4 frt., negyedévre 2 frt ausztriai értékben. — Szerkesztői szállás: Józsefváros státió-uteza 32. sz. a. 2-ik em. Buda-Pest, Nyomatott 1877. KOCSI SÁNDOR -nál ország-at 39. sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom