Törvényszéki csarnok, 1877 (19. évfolyam, 1-97. szám)
1877 / 68. szám
275 vagy másképi megszüntetést bizonyítani nem képes; mit alperes nem tett stb. stb. Alperes semm. panaszára — A Semmit o szék a neheztelt végzést megsemmisítette s felperest folytatólagos végreh. kérvényével elutasította ; „mert a végzésben idézett elj. rend. 105. §. oly korábbi végrehajtásokra nem vonatkozik, melyek annak hatályba lépte előtt, az akkori törvények, rendeletek s a törvénykezési gyakorlathoz képest — melyek szerint a végrehajtásnak 2 év alatti nem foganatosítása esetében maga a váltójog is elenyészett — már elévültek." „A/- idézett szakasz tehát a jelen esetre alkalmazást nem nyerhet, miután itt oly váltó végrehajtási jog lenne felélesztendő, mely még 1864. évben szereztetvén — tiz évvel a jelenleg érvényben levő eljárási rendelet behozatala előtt elenyészett." „Egyébiránt magában értetik, hogy ( a jelen határozat felperes követelése köztörvény utján való érvényesítésének akadályul nem szolgálhat." (1877. jul. 31. — 15592. sz. a.) A zárgondnoki dijak s kiadások birói megállapítása, s a vételárból fedezetlen hátralékban való marasztalás, elsőbbségi igényper tárgyául nem szolgálhat. Ezek feletti határozathozatalra, a biztosítási végrehajtás foganatosítása végett megkeresett bíróság hivatva nem is lehet. Hevesi Gréza — Schvarcz Samu végrehaj- i tató, 1). Balassa István felül foglaltató s b. Balassa j Sándor végreh. szenvedő e. váltó biztos, végrehajtásra! vonatkozólag — 1866 frt iránt elsőbbségi igény- ; keresetet adott be a varannói jbirósághoz, melyben j felperes mint zárgondnok, a lefoglalt lovak tartási költ- j ségeit s zárgondnoki — fent kitett dijait megállapitatni s azokat az elárverezett ingók befolyt vételárából kiutalványoztatni kérte. \ A jbiróság azt elfogadta, letárgyaltatta s f. év j april 21. hozott érdemleges végzésével el is intézte. A kir. tábla ezen eljárásban hivatalbóli semmiséget észlelt; mert elsőbbségi igényperben csak a már biróilag megállapított követelések sorozata érvényesíthető, — nem tehát még vitás követelések megítélése is. A Sem mi tő szék az egész eljárást megsemmisítette (297. §. 1. 3. p.) hivatalból; „mert igénylő felperes, mint b. Balassa István részéről b. Balassa Sándor e. foganatosított váltó biztosítási végrehajtáskor felülfoglalt s lefoglalt tárgyak kezelésére s őrizetére kinevezett zárgondnok, elsőbbségi igénynek czimzett keresetlevele kérvényi részében, 1866 frtban felszámított zárgondnoki dijai s kiadásai birói megállapítását, s a vételárból elsőbbségi jogának megítélése mellett leendő kielégítését s a fedezetlen hátralékban marasztalást kérvén — keresete nemcsak halmozott, hanem az 1-ső s 3-ik részét illetőleg elsőbbségi igényper tárgya s alapjául nem is szolgálhat; sőt az e feletti határozathozatalra, figyelemmel a perr. 344. §-ban felhívott 333. §-szára — a bizt. végrehajtás foganatosítására megkeresett biróság hivatva nincs is." (1877. aug. 1. — 14370.sz. a.) Az ügyvéd elhalálozása folytan az ügyvédi kamara állal kinevezett gondnok, mint ilyen, az özvegy jogai s érdekei megóvására nincs hivatva. Schveitzer Sándor— özv. Juhász Antalné mint néhai Juhász Antal ügyvéd örököse e. 800 frt váltó | tartozás erejéig a bpesti váltó keresk. tszéknél biztosítási végrehajtást eszközöltetett, melynek végzése s foganatosított eljárása e. Csepán Géza mint az egri ügyvéd-kamara által néhai Juhász A. részére kinevezett gondnok, semm. panaszt adott be — azon alapon aiert az özvegy nem váltó adós, nem váltó kötelezett s kiről az örökösödési viszony nem is mutattatott ki. A Semmitőszék azt visszautasította; „mert panaszkodó ügyvéd mint Juhász Antal ügyvéd elhalálozása folytán az ügyvéd reudt. 37. §. értelméDen kinevezett gondnok, e minőségében az elhunyt özvegye mint örököse ellen hozott váltó biztositást rendelő Yégzést törvényszerint meg nem támadhatja; a biztosítást szenvedett özvegynő jogai s érdekei megóvására pedig, miután annak igazolt perbeli kép/iselője Fürich D. igyvéd s nem a panaszló, s azáltal e részben megbízást nem is nyert, — hivatva nincs;" „továbbá mert maga a végreh. eljárás, illetve az e körül állitólag követett szabálytalanságok, miutáu azok orvoslása a váltó elj. 89. §. szerint a végreh. bírósághoz benyújtandó előterjesztés utján keresendő — külön semm. panasz tárgya s alapjául nem szolgálhatnak." (1877. jul. 18. — 13951. sz. a.) Nincs megengedve, hogy a végrehajtási végzésben az életbiztosítási szerződés lefoglalása, a biztosítási összegnek 3 ik személyiül leendő elvonásával elrendeltethessék, vagy hogy a biztosítási ügylet, a befizetett dijak visszakövetelhetése végett [elbontassék. Maceijovszky Alfref — Tuczinger Frigyes hivatalnok e. 770 frt váltó tartozás s jár. erejéig a bpesti váltó tszéknél marasztaló Ítéletet nyervén, ennek alapján f. év jun. 27. kelt végzéssel alperes ingóságaira s activ követeléseire a kielégítési végrehajtás elrendeltetett; ez azonban a ,Hivatalnokok egylete1 — irányában érvényes életbiztosítási bárczára megtagadtatott mivel alperes bekövetkezendő halála esetén az csak is az érdekelt kedvezményezettet illetheti. Felperes semm. panaszt adott be. A Semmitőszék azt elvetette; „mert mennyiben végrehajtást szenvedőnek a hivatalnokok egylete irányában követelése volna, — ennek végrehajtás alá vétele s a perr. 388. §. értelmébeni letiltása a neheztelt végzés által — tekintve, hogy ez a végrehajtást alperesnek minden követeléseire rendeli el — kizárva nincs." „Ellenben a biróság perenkivül álló más személyek jogait, végzésének keretébe be nem vonhatta, s azért sem a végreh. kérvényben megjelölt életbiztosítási szerződésnek a végbőli lefoglalását hogy ezáltal a kedvezményezett 3-ik személyt már jelenben is feltételesen megillető biztosítási összeg rendeltetésétől elvonassék, különösen el nem rendelhette (perr. 394. §.) sem ahhoz, hogy az azon szerződésen alapuló biztosítási ügylet a befizetett dijak egy részének visszakövetelhetése czéljából felbontassák (mire a semm. panasz fejtegetése irányulni látszik) segélyt nem nyújthatott." (1877. július 31. — 15594. sz. a.) Valamely végrehajtás alá került adós időközbeni előléptetése folytán magasb fizetési osztályzatba jutván, a folytatólagos végrehajtás az 1876. 31. t. cz. alapján felszaporodott fizetésére el nem rendelhető. Az ,Egyesült bpesti fővárosi takarékpénztár' - Kápolnay István honvéd százados