Törvényszéki csarnok, 1877 (19. évfolyam, 1-97. szám)

1877 / 38. szám

152 más pert indított — miután a vásárolt s Tornóczra szál­lítandó árpát rosz minősége miatt át nem vehette. Alperes a ker. illetőséget kifogásolja. Aj bíróság mint ker. bíróság f. év márcz. 20. kelt végzésével annak helyt adott; mert azou alperesi állítás, hogy mint földmives saját terményét adta el, meg nem czáfoltatott. Felperes s e m m. panaszára — A Sem mit ő szék a neheztelt végzést megsemmi­sítette (297. §. 5. p.); „mert habár a kereseti adásvevési ügylet alperest illetőleg, miután annak kereskedői minőségét határozott tagadása ellen felperes mivel sem igazolta; azt pedig, hogy az eladás eladó alperes mint földbirtokos saját ter­mésére szorítkozott, tagadásba nem vette, keresk. ügylet­nek nem vehető s így a járás — mint keres, bíróság hatás­köre e. kifogás alapos; mind az által ezen kifogás a bírói illetéktelenség kimondására törvényes alapul ez esetben annálfogva nem szolgálhatott, mert alperes a helyi — illetve személyi bírói illetőséget egyátalán nem kifogá­solta ; — a jbiróság tehát jelen a 300 frt értéket nem ha­ladó személyes keresetet illetőleg, ugy mint alperes sze­mélyes, de a kötelezettség teljesítése helyének (perr. 33. 35. 93. §§. a. p.) bírósága is illetékes." (1877 május 9. — 8631. sz. a.) Hasonló élv monda!ottkí Stotter Isidor — G u t m a n S a m n e. 50 frt foglaló kétszereg s 16 frt kár iránt a késmárki jbiróság előtt támasztott ügyben is — hason indokokból az illetőséget leszállító végzés megsemmisitetvén. (1877. május 9. — 8021. sz. a.) Csődök: L ö b 1 Ignácz (bpesti lakos) bejelentések: május 23. 24. 25. ideigl. tömeggondnok és periigyelő dr. Örley Lajos. — Taub er Jónás szegedi lakos ; bejelentések: 28. 29. 30. ideigl. tömeggondnok Berger Béla, perügyelő Magyar János. — He 11 Áron kálin kai korcsmáros (beszterczebányai tszék) bejelentések: május 23. 24. 25. ideigl. tömeggondnok Hecser Istv., perügyelő Blaho Ferencz. — P o 11 á k Jakab szt.-tamási kereskedő jelentke­zések az újvidéki törvényszéknél jul. 2. 3. 4. ideigl. tömeggondnok és perügyelő dr. Vojnovics Áron. — Komisek Ferencz budapesti lakos jelentkezések: május 23. 24. 25. ideigl. tömeggondnok és perügyelő Naisz Gyula. — Gr. Széchen Adolf Csődválasztmány megválasztása az újvidéki törvényszéknél május 16. Kinevezések: járásbirákká : az ócsai járásbírósághoz : Dez seőffy Géza nagy-kátai járásbirósági albiró, a szentendrei járásbírósághoz: Csanády István gödöllői járásbirósági albiró, a nyitra-zsámbokréti járásbírósághoz : S é r a István tokaji járásbi­rósági albiró, az alsó-lendvai járásbírósághoz: Karabélyos Elek nagy-szőllősi járásbirósági albiró, a topolyai járásbírósághoz: P a p p Kálmán budapesti törvényszéki jegyző ; továbbá albirákká: a gödöllői járásbírósághoz : Forster József budapesti törvény­széki aljegyző, a décsi járásbirósághoz : S a á g h Vincze ugyanot­tani törvényszéki jegyző, a bács-almási járásbirósághoz: Pauko­vits Ottó bajai járásbirósághoz aljegyző, az újvidéki járásbiróság­hoz : Szakái Adorján zombori törvényszéki aljegyző, az alsó-já­rai járásbirósághoz : G á 1 István sárkányi járási bírósági aljegyző, és a kolozsvári járásbirósághoz : M i k ó Imre ottani törvényszéki jegyző ; alügyészszé: a kézdi-vásárhelyi ügyészségéhez : B a r t h a Ignácz nagy-kanizsai törvényszéki jegyző. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos. SZOKOLAY ISTVÁN. Megjelen e lap hetenkint kétszer — kedden és pénteken. — Előfizetési ár: helyben és vidékre egész évre; 8 frt., fél évre' 4 frt negyedévre 2 frt ausztriai értékben. — Szerkesztői szállás: Józsefváros státió-uteza 32. sz. a. 2-ik em. Alperes semm. panaszt használván — A Semmitőszék a neheztelt végzést következ­ményeivel együtt megsemmisítette (297. §. 4. p.) Indokok: Felperes kereseti előadása szerint a C. számlában elősorolt árukra nézve közte mint vevő és alp. czég mint eladó közt 93 frt 25 krban kialkudott árban a vétel Bpesten oly módon köttetett meg, hogy 33 frt 2ő krt foglalóul adva a fizetetlenül maradt 60 ftot 6 hó alatt tartozzék megfizetni ; „tekintve tehát, hogy felperes az ily mc'don létre­jöttnek állított szerződés teljesítésének elmulasztásából származott kár megtérítése iránt indította keresetét 5" „tekintve, hogy kifejtett fentebbi tényállás szerint a szerződés Bpesten jött létre s a fizetésnek is 6 hó alatt a kötés t( rmészete s a már teljesített részfizetés szerint szintén Bpesten kellett történnie;" „tekintve, hogy azon körülmény, mely szerint az áruk Szatmárra az eladó által szállitattak, — annálfogva nem jöhetett figyelembe, mivel a szállítás a vétel meg­kötése ntán, s a számla tanúsítása szerint a vevő felperes veszélyére történt; következőleg az eladóra nézve a szál­lítmányozás helye teljesítési helyül tekinthető nem volt;" „a bíróság az illetőségi szabályokat nevezetesen a perr. 35. §-szát helytelenül alkalmazta." (1877. május 9. — 7711. sz. a.) Kereskedelmi illetőségnek helye nincsen, ha a kereset köl­csön jogezimén indíttatott* habár az adóslevél valamely sors­jegy vételára fejében állíttatott is ki. Rosenstock s társa keresk. czég Szegeden — Rédei Ferencz s neje makói lakosok e. 40 frt iránt 1876. apr 26. a szegedi jbiróság előtt sommás ke­resetet támasztott A. adóslevél szerint felvett kölcsön fejében. Tárgyaláskor az illetőség kifogásoltatik, mert alperesek kölcsönt soha sem vettek fel, hanem felperes czégtől egy sorsjegyet vásároltak ; miért jelen kereset a keresk. biróság körébe tartozik. A szegedi jbiróság illetékességét leszállította s felperest a keresk. biróság elébe utasította 1876. decz. ]8. kelt végzésével; miután alperesek fent előhozott állí­tásaik felperesileg meg nem czáfoltattak ; de a kihallga­tott tanuk is valják, hogy a kötvény egy török sorsjegy vételára fejében állíttatott ki. Felperes semm. panaszszal élvén. A Semmitőszék a szegedi jbiróság végzését megsemmisítette (297. §. 5. p.); „mert a kereset kölcsön jogezimen inditatván: keres­kedelmi ügyletnek nem tekinthető ; az eljáró biróság te­hát azt helytelenül utasította a kereskedelmi bíróság­hoz." (1877. május 9. — 6733. sz. a.) A megkeresett biróság kereskedelmi illetősége, a nem ke reskedő és saját terményét szállító alperes irányában helyt nem foghat ugyan, — annak helyi, illetőleg személyi birói We tősége még is megállapítandó x ha e tekintetben alperes kifogást egyátalán nem emelt. Stern Henrik szeredi kereskedő — Klein Mór kereskedő vágvecsei lakos e. sellyei jbiróság mint ke­resk. bíróságnál 50 frt árkülönbözet megfizetésére som­Buda-Pest, Nyomatott 1877. KOCSI SÁNDOR-nál ország-út 39. sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom