Törvényszéki csarnok, 1876 (18. évfolyam, 1-100. szám)

1876 / 40. szám - A békebirósági törvényjavaslat 4. [r.]

160 jogkiszolgáltatásnál oly nagy mértékben érintetnek, ne veszélyeztessenek a tudatlanság, szakismeretlenség okozta alaptalan, hibás törvénykezés által. Azért az államnak — mint a törvényhozásnak is — csupán ezen szempontból szabad s kell kiindulnia, midőn a birói tisztség qualificatióját szabályozza. Természetesen tehát arra sem lehet tekintettel, hogy micsoda életpálya bir nagyukb vonzerővel s melyik nyújt biztosabb s kedvezőbb j vőt. Sőt épen ezen tekintetből, a javaslat ezen indokából nem az következnék, hogy a törvényhozás birói állomásokat minden szakképzettség kelléke nélkül létesítsen ; hanem következik inkább az, hogy ne is állitson fel oly bíróságokat melyek csupán szakképzettség nélkül lehetnek betölthetők, mint olyanok, melyek ,biztos állás és jövő' hiányában szakemberek által fel sem kerestethetnek; következik hogy a törvényhozás csak oly birói állomásokat szervezzen, melyeket a szakemberek felkeresnek 8 azon állásokhoz oly javadalmakat kössön, melyek legalább a kisebb szakképzettségüekre vonzerővel birnak, s biztos állást nyújtanak. — Mert különben a jogérdekeket, a jogbiztosság érdekeit teszi ki veszélynek — az államkincstár érdekébeu ; mit jogállamban megengedni nem lehet. Az pedig valósággal nevetségesnek tűnik fel, midőn a javaslat azzal indokolja a szakképzettség feltételének kizárását, mert „az a választott békebiráknál ezen intézmény sikerét veszélyeztethetné" — holott a tapasztalás bizonyítja, mikép még a kibékítő közeg tekintélyét s hatályát is mi sem képes annyira emelni, mint épen a jogi szakképzettség. És ezen elv védelmével természetesen pálezát törtünk a javaslat azon irány pontja felett is, mely szerint a ^békebiróságok fizetés s dij nélküliek lennének, mi könnyen érthetőleg jelenlegi vagyoni helyzetünkben, s anyagi szükségeink mellett szakférfiakra vonzerővel nem birhat — de a miről később szólandunk. Csak azon tévedést emeljük még ki, miszerint a javaslat indokolása a szakembereknek életpálya választásánál, a rendes biróságokkal hozza párvonalba, a békebirákat; midőn tudnivaló mikép a békebirák oly jogi qualificatiót sehol sem igényelnek mint a rendes birák ; és az utóbbiakra képesítetteken kivül még mindig akadnának jog végzett egyének, kik jogi ismeretekkel kezelhetnék ezen hivatalt. De erre nézve a javaslat önmagával is világos ellentétbe keveredik; mert a nagy községek külön álló békebiráinál már megkívánja, hogy jogvégzettek vagy bíróságot viselt, tehát szakképzett egyének legyenek (21. §.) Ha ez itt szükséges, miért nem lenne az a többi békebiráknál is, kik hason hatáskörrel birnak ? — Az indokolásban (20. lap) a rendezett tanácsú városok békebiró — tanácsnokairól is ugy tétetik említés, mint a kiknél a jogi szakismeretek szinte megkivántatuak; az erre vonatkozó szabályt azonban a javaslat §§-szai közt sehol sem fedezhettük fel. Nem tudjuk tehát, az ügyes codificator mit indkolt ? Hogy azonban — bár csekélyebb fokon, de minden esetre a jogi képzettség elengedhetlen kelléket képez, következik azon hatáskörből is, melylyel békebiráink felruháztatnak. Az igaz, hogy az 50 frt érték s követelés — a békebirói hatáskör főtárgya — a kisebb forgalomhoz sorolandó, melyre nem a társas, hanem csak az egyes bíróságok lehetnek hivatvák. Az azonban teljességgel nem áll, mi az indokolásbau állíttatik (25. lap.5. pont), hogy | | a személyes keresetek azért mivel csak 50 ftosak, már első tekintetre világosak lennének. -- A kis összegű keresetek is involválnak oly kérdéseket, melyek első tekintetre épen nem világosok, s azért csak jogképzettség s a törvények pontos ismerete mellett megoldhatók. — De ha világosak is, kell hogy az anyagi jogszabályai szerint döntessenek el, melyeket alaposan alig ismerhetnek, kik jogi tanulmányokkal nem birnak. Az 59. §-ban az áll, hogy „a békebiró köteles oda hatni, hogy a jog megállapítására befolyásos minden kérdés világosságra hozatassék." Már pedig a jog megállapítása s az arra vonatkozó viszonyok kivilágitása oly jogi tényezők, melyek szükségkép jogi ismereteket feltételeznek. — Hogyan várhatni tehát azt oly emberektől, kiknek jogi tanulmányaik, jogismereteik nincsenek ? Ez merő képtelenség ! De itt is ellentmond a codificator önmagának. Mert azon személyes kereseteket kivánta első sorban a békebiróság elébe sorolni, melyek ,első tekintetre világosak.' — És még is a bebizonyításra nézve feritartotta a perrendnek rendes bíróságok előtt használható összes bizonyítékait, ™- tehát nemcsak a tanuzást, hanem az esküt, a szemlét és szakértőket is; és pedig ezen bizonyitéki eljárást határozottan a per rend szabályaihoz kötötte. Először is itt az tűnik fel, hogy mikép lehet első tekintetre világosaknak tekinteni oly ügyeket, melyekben eskütételhez kell mint bizonyítékhoz folyamodni ? ámbár az ügy oly nagy világosságát akkor sem feltételezhetni, ha arra szemle és szakértői vizsgálat szükségeltetik. Másodszor — hogyan lehet azon ügyeket oly egyszerűeknek s világosaknak venni, melyekben az eljárás a perrend rendes bizonyítási formalitásai és szabályai szerint vezetendő? És ily bizonyítékokat, ezeknek mérlegezését, s azok körül követendő perrendszerü eljárás követését oly békebirákra bizni, kik törvény ismeretekkel, jogi tanulmányokkal nem birnak — ez valóban nagy merészség ! Magában a bizonyitéki rendszer bizonyos jogi ta nulmányt feltételet; mennyivel több ismeret és tájékozottságot szükségei perrendtartásunk complicált, nehézkes bizonyitási eljárása. A mi codificatorunk — ha szabad őt így nevezni — nehezen tanulmányozhatta a magyar jndicaturát ; különben hallott volna valamint ason tömeges hibákról, tévedésekről melyeket még rendes biráink is elkövetnek a bizonyolási eljárásban, azon temérdek semmiségi panaszokról, melyek arra vonatkozólag felmerülnek. És nem merné minden jogi készültség nélküli emberekre bizni azon eljárást, melynek a mi jogász törvénytudó biráink sem tudnak kellően megfelelni. Mennyivel inkább áll az a békebirói hatáskör többi tárgyainál, kártérítési kereseteknél, bérleteknél, életjáradékoknál, mezei rendőri kihágásoknál — melyek sok nem oly könnyen megoldható kérdéseket s viszonyokat tartalmazhatnak, — s a melyek átalában csak is a jog kellő ismereteivel bírálhatók meg. Ehhez járul mikép a javaslat a bérlet nagyságát, az ez uton behajtható utolsó évnegyedi lakbér összegét az évi kamatok s életjáradék mennyiséget (29. §) meg nem állapította, nem korlátolta. Mig Francziaországban s egyebütt az ily keresetek követelési határai is kiszabattak p. o. Párisban 400 — vidékeken 200 fr. évi bér összegig, vagy a vitás tárgy 100 fr. értekéig. Továbbá a békebirói eljárásban átalában (39. §.)