Törvényszéki csarnok, 1872 (14. évfolyam, 1-102. szám)

1872 / 93. szám

370 alapítványi kérdés felett a felek kihallgatása mellett ujabb határozat hozatalára köteleztessék; „tekintve a hagyatéki bíróságnak a birtok átadásá­val befejezett s fenébb érdeklett működési körét; — „tekintve továbbá, hogy az örökösök által kétségbe­vont hagyományok a perr. 292. §. értelmében azok elle­nében intézendő keresettel különben is érvényesíthetők — hasonlag elutasítandó, illetőleg semm. panasza e rész­ben elvetendő volt." (1872. szeptember 11. —• 10590. sz. a.) A bíróságok az általuk hozod határozatokban a törvény által megalapított kifejezéseket használni kötelesek. Az ügyvédnek más bíróság előtt való elfoglaltsága miatti meg nem jelenése, ügyvédi mulasztásnak tekintendő — nem pedig az igazolás alapjául szolgálhaló elhárithallan akadálynak. Naszladi János — Horgasi Gergely elleni újított sommás keresetére tárgyalás tűzetvén ki, arra felperes meg nem jelent, minek folytán igazolási kérvényt (hibá­san nevezett keresetet) adott be. Ennek tárgyalásakor alperesi ügyvéd az igazolás meg nem engedhetését vitatja, mivel az igazolás mellett felperes semmi bizonyítékot sem hozott fel, holott a perr. 64 §-sa világosan rendeli a kérvény mellé az azt támogató okmányok csatoltatását. — Erre felperes azt adja elő, hogy az igazolási kérvény nem kereset levél, ahhoz tehát az okmányok azonnal nem csatolandók, fóleg jelen esetben, midőn azok felperes által csak később voltak megszerezhetők. E mellett felmutatja a C. okmányt, mely szerint az elmulasztott tárgyalási Trapon más hatóságnál oly fontos ügygyei volt elfoglalva, melynek elmulasztása reá nézve életkérdést képezendett, t. i. mint alperesi képviselő' Kaposvárott tanú kihallga­gatásra kényszeríttetett megjelenni. — Alperes visszo­nozza, hogy a felhozott bizonyíték nem elegendő az iga­zolásra, mert felperesi képviselő magát más által képvi­seltethette volna. — Végre felperesi ügyvéd jelenlegi helyettese felhozza, hogy felperesi ügyvéd gondoskodott helyetteséről, de az rögtön megbetegedvén, meg nem je­lenhetett. Az eljáró — nagy-atádi — járásbíróság f. év jul. 20-kán hozott Ítéletével az igazolási kérelmet visszauta­sította. Ez ellen felperes részéről semmi, panasz adatott be, azon alapon ; mert nem azon biró hozta az Ítéletet, ki a tárgyalást vezette; mert a C. okmány alapján az igazolás kimondandó lett volna; mert helyettese rögtöni betegség miatt meg nem jelenhetett; végre mert felperesi ügyvéd dijai meg nem állapíttattak. A Semmitőszék azt elvetette s az azt ellenjegyző Szalay Károly ügyvédet 25 for. birságban elmarasztalta; „mert panaszló ügyvéde, ha különböző bíróságok előtt kíván ügyködni, tartozik akként intézkedni, hogy minden tárgyalásnál, melynél személyesen megjelenni akadályoz tátik, törvényszerűen helyettesítve legyen; nem állhatván jogában, az ugyanazon egy napra külön biróságok által kitűzött tárgyalások fontosságát mérle­gelni, s ahhoz képest tetszése vagy érdeke szerint az egyi­ket megtartani, a másikat a felek hátrányára és az igaz­ságszolgáltatás szándékos késleltetésére elejteni; „Ezekhez képest jelen esetben, hol az igazolás érvé­nyesítéséül az ügyvédnek más bíróság előtt volt elfog­laltsága hozatik fel — nem forog fenn elhárithatlan aka­dály, hanem ügyvédi mulasztás; ez pedig a perr. 306 és 315 § b pontja értelmében igazolásnak alapjául nem szol­gálhat. „A mi pedig azon, egyébként is nem magában a kérvényben, hanem odavetőleg csak a végbeszédben meg­említett ténykörülményt illeti, mintha felperes ügyvéde, Szép Dénes személyében helyettésről gondoskodott, ez azonban rögtön megbetegedése miatt a tárgyaláshoz meg nem jelenhetett volna, — az már azért sem jöhet figye­lembe, mivel Szép Dénes, ki különben is a jelen ügybe minden meghatalmazvány nélkül avatkozott, ügyvéd nem levén, ez okból peres eljárásban ügyvéd által érvényesen helyettesíthető nem is volt. „Végül aj könyvnek teljes hitelt érdemlő tartalma szerint ugyanazon biró hozta az ítéletet, ki az egész tár­gyalást vezette, a sem. panasznak tehát arra vonatkozó része szinte alaptalan. „Egyébiránt az eljáró kir. aljbiróságnak saját tudo­másául megjegyeztetik, miszerint a perr. VI. czim 4. feje­zete szerint az igazolás iránti beadványok, nem kerese­teknek, hanem kérvényeknek neveztetnek — s hogy a biróságok határozataiban a törvény által megalapított kifejezéseket kötelesek használni.* (1872. — okt.9.—9. 757 sz. a.) Az ingatlan javak feletti bíráskodás, milyen a telekkönyvi kiigazítással kapcsolatos tulajdonjog megállapítása — a telek­könyvi hatósággal felruházni/, járásbíróságok illetőségéhez nem tartozik. Ozv. ifj. Katona Ferenczné, ugy is mint kiskorú gyermekei term. s törv. gyámja —idősb Katona Ferencz ellen — a biri 31. sz. telekjkönyv kiigazítása s az ott felvett ingatlannak tulajdonjoggal nevére leendő átiratása iránt a nagy-kállói kir. járásbíróság mint (átruházás ut­ján) telekkönyvi hatóság előtt pert indított. Az eljáró bí­róság azonban f. év június 7-én 1151. sz. ítéletével (ille­tőleg végzésével) ez ügyben bírói illetéktelenségét kimon­dotta, és felperest keresetével az illetékes dologi bíróság­hoz utasította azon indokolással, mert alperes be nem ismerte felperes azon állítását, hogy a telekk. beiratás tévesen történt s igy a telekk. ingatlanhoz felperesnek is közös tulajdonjoga lenne; eszerint a beismerés hiányában itt a tulajdonjog megalapítása forogván kérdésben — fel­perest az illetékes birtokbirósághoz kellett utasítani. Felperes semmiségi panaszszal élt; mert többször ki lett mondva, hogy a telekk. kiigazítás iránti keresetek, habár a tulajgonjog öröködési czimre van is fektetve, mindenkor a telekk. törvényszék illetőségéhez tartozik, tehát most a telekk. hatósággal felruházott járásbíróságok hatáskörébe. A Semmitőszék azonban azt elvetette ; „mert jelen esetben tulajdonjog megállapítása forog­ván kérdésben; ingatlan javak feletti bíráskodás pedig a telekkönyvi hatósággal felruházott kir. járásbíróságok illetőségéhez nem tartozik." (1872. okt. 23. — 9492 sz. a.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom