Törvényszéki csarnok, 1872 (14. évfolyam, 1-102. szám)

1872 / 77. szám - Szerény észrevételek a Semmitőszék f. é aug. 22. 8847. sz. a. határozatára

307 adva, a jbiróságot az ügy érdemleges tárgyalására uta-, sitotta; „Mert igazolást kérő fél azon állításának valóság;?, hogy f. év.jun. 19-én, mint a kétesét tárgyalására kitűzött határnapon, valamint az eljáró bíróság székhelyén, ugy alperes lakhelyén is országgyűlési képviselő-választás volt, és hogy ennek folytán mint választó polgárnak ebbeli jogát B.-Komlóson gyakorolni s egyszersmind Zsombolyán megjelenni nem lehetett, — és hogy a más általi képviseltetés is, miután az ügyvédek is a fentebbi okból akadályozva voltak, lehetetlenné vált, — az ügyiratok s az ellenfél beismerése által igazoltatik. „Miután pedig ezen körülményekkel, tekintve a választási jog gyakorlatának közjogi fontosságát is, a perr. 306. §. szerint megkiváut elhárithatlan akadály eléggé ki van mutatva, az igazolásnakh elyt adni kellett." (1872, sept. 17-én — 10,040. sz. a.) Az ítélet végrehajthalatlannak tekintendő, (297.%. 10. p. sem. esel) ha alperes abban a peres erdőt-eszeknek bizonyos évig való gyakorlat szerinti haszonélvezetét megengedni köteleztetik, a nélkül, hogy azon gyakorlat mibenléte az Ítéletben tüzetesen meghatározta/ott volna. A felebbezés az alsó bírósági ítélet ellen annak egész kiterjedésében intéztetvén, az hogy annak zárkérelme kiválókig csak az ítélet feloldására irányoztatoit, nem zárja el a felebbvitéli bíróságot atlól, hogy feloldás helyett az ítéletet megváltoztathassa, ha az utóbbit találja helyesebbnek. Nopcsa János — a kir. kincstári ügyészség által képviselt vajda-hunyadi kir. uradalom ellen bizonyos osztatlan közös erdőhözi tulajdonjog s használati jog megalapítása iránt a volt dévai tszék előtt pert indított, mi rendes peruton letárgyaltatván, a dévai tszék 1866. június 1. 732. sz. a. ítéletével felperest a kereseti jog elévülése alapján keresetével elutasította; a marosvásárhelyi kir. tábla pedig 1867. aug. 1-én 3802. sz. a. kelt végzésével az első ítéletet feloldotta s uj ítélet hozatalra utasította; míg a legfőbb ítélőszék 1871. mart. 22. 1865. sz. a. végzéssel a táblai végzést szinte feloldotta, s azt az ügy érdemleges elintézésére utasította. Ennek folytán a kir. tábla 1871. jul. 20. 4470. sz. a. Ítélettel az első" bir<'>rfágit egész terjedelmében helybenhagyta. Ez tovább felebbeztetvén, a legfőbb ítélőszék 1872. mart. 12-kén 1284. sz. a. kelt ítéletével az alsó bírósági ítéleteket megváltoztatva, alperest kötelezte, hogy felperesnek alperessel közös birtokjogát a gyalári „magura mare" ,merizu4 és ,scorsial nevezetű erdőrészekben elismerje, és azoknak 1861. évig való gyakorlat szerinti haszonélvezetét felperesnek engedje meg — a perköltségeket kölcsönösen megszüntetvén. Ezen itélet ellen alperes semm. panasszal élt következő okból: Felperes keresetlevélben azt hozza fel, hogy 1861. évben a vajdahunyadi kincstári uradalom által erdő birtokában megháborittatott akkép, hogy egy teher fa hazavitele alkalmával, az uradalmi erdőszök által megzálogoltatott. Keresete tehát egyszerű birtokháboritásnak tekinthető, mi egyesbirósági illetőségű levén, arra nézve a tszék illetéktelen volt — s alperes ebbeli kifogásaival élt is tehát a 297. §. 4. p. esete állt elő. — De illetéktelen a tszék, ha a kereset tulajdon- vagy birtokjoginak vétetnék is, mert a felperes által vitatott közbirtokossági jogviszonyok megbirálása és szabályozása az 1854-iki urb. patent 63. §-a s az 1871. 53. t. cz 47. §-a szerint kizárólag az úrbéri tszéket illeti (297. §. 2. 3. 4. p. esetei) De jelen keresetnek ellentáll az elévülés is; ' mert felperes saját állításai szerint a kérdéses erdőrészek | használatát a kincstár uradalommal ember emlékezetét | fölülmúló idő óta közösen és osztatlanul gyakorolta, miből őt az uradalom 1848 óta minden módon kirekeszteni törekedett. Eszerint saját állításaiként is bizonyos, hogy ő legalább is 1848 óta a kérdéses használati jognak háborithatlan birtokában nem volt. Miután pedig a kereseti igény azon előbbi használati jogon alapul; ily keresetek azonban az ősis. pat. 17. § szerint az oszt. polg. tkönyv életbe léptétől 1 év alatt, azaz 1854. sept. l-ig meginditandók voltak — igy felperesnek egy esetleg előbb gyakorolt használati jogczimre fektetett keresete már a lefolyt zárhatáridő folytán is elenyészett. — Az ügyérdemét illetőleg felperes szemben a kir. kincstárral sem jogczimét sem a közös használathoz való jutás módját be nem bizonyította; és még is a legfőbb ítélőszék felperes közös használati jogát elismervén, a peres erdőrészek használatának átengedését mondotta ki. — Ezen ítélet szerint felperes kimutatta tanukkal, hogy ő és elődei nemesek, midőn pedig a nemesség nem tanuvalomásokkal, hanem csak nemesi oklevelekkel igazolható — az összes tanúk pedig azt vallották hogy Nopcsáék nemeslevelét sokasem látták. — Szinte tanúvallomásokkal bebizonyítóttnak vette azt is, hogy felperes az ő atyja s nagyapja, közvetlen s jobbágyaik által 40 évet meghaladó időn át mint közbirtokos azon erdőkben tetszésük szerint vághattak fát, tehát szabadon használhatták; mi pedig a periratok tényeivel ellenkezik; mert a tanuk tudomásuk alapját világosan elő sem adták, Nopcsáék kérdéses használatát csak a házi szükségletre szorították — legfeltűnőbb azonban, hogy a legf. itélőszéki itélet kötelezi alperest az 1861. évig való gyakorlat szerinti használat megengedésére — ezen gyakorlat pedig ki nem mutattatot és az Ítéletben meg nem alapíttatott; de nem is bizonyitatott a perben, hogy felperes 1861. évig gyakorlottá volna ezen erdőhasználatot. Eszerint a legf. bírósági itélet érthetetlen de mindenesetre végrehajthatatlan (297. §. 10. p.) Es túlterjeszkedett is felperes felebbezése zárkérésén, mert ott felperes csak azt kérte, hogy a táblai itélet feloldattassék, nem pedig hogy megváltoztattassák s uj érdemleges határozat hozatalra utasitassék mint a legf. itélet rendelkezett. A semmitőszék a legf. ítélőszék panaszolt ítéletét a 297. §. 10. p. alapján megsemmisítette, s azt uj határozat hozatalára utasította. Okok: „alperesnek az elleniratban s ekként az akkor életben volt ideig. perr. 54. §. szerint elkésetten felhozott azon kifogása, hogy fenforgó s 1860-ban folyamatba tett kereset nem a tszék, hanem az egyes bíróság illetősége alá tartoznék; miután az első bíróság 1866. jun. 1. 732 sz. ítéletében annak helyt nem adott, s alperes ezen itélet ellen ez irányban perorvoslattal nem élt, a 3-ad bír. itélet ellen egyátalán többé nem érvényesíthető; — Azon panasz pont (293 §. 2. 3. p. 304 §. alá vont) hogy jelen kereset az urb. pátens 63 §. s 1871: 53 cz: 76*